A tegnapi esti mérkőzés igazi összefoglalója volt évünknek: megmutatta, hogy miért ment néha (tegnap) minden jól, máskor (mindig) pedig minden rosszul; igazolta, hogy Daniel Agger továbbra is a Liverpool legjobb védője és csapatjátékosa, valamint bebizonyította azt is, hogy ha a Suárez-Gerrard kettős formában van, csak a balszerencse veheti el tőlünk a győzelmet.

És miért most?! Elcsavarod ballal, aztán belövöd azt is, amit sosem szoktál (szoktunk)? Utána meg félpályáról bohócot csinálsz mindenkiből?

Luis Suárez a focipályák multifunkciós konyhai robotgépe ma bemutatta milyen az, amikor mindent egy ember csinál: előbb Gerrard passzát küldte be egy kegyetlen balossal, utána gólpasszt adva magának úgy és olyan szögből akasztott még egyet, ahonnan szinte egész évben mindenki kihagyta. Majd amikor már minden Liverpool-szurkoló azt hitte, hogy mindenki Lajosa elveszti lendületét, úgy döntött, nekivág egy egyfős kontrának. Aztán félpályánál meggondolta magát és különösebb előkészületek nélkül ráküldte 40 méterről. Mi sem utasítanánk vissza egy ilyen mesterhármast...

A hangulat rendben volt, a meccs már nem annyira, de ennek ellenére egyáltalán nem túlzás, ha fülig ér a szánk: a Liverpool hátrányból fordított és ott van az FA-kupa döntőjében, Suárez gyönyörű külsőzése után pedig Carroll győztes gólt fejelt (megint). Eldőlt, hogy idén harmadszor is megyünk a Wembleybe.

Egy gyengére sikeredett idény botoxkezelése, a mesterhármas városi riválisunk felett, és nem utolsó sorban egy méltó megemlékezés - ez mind lehet a ma délutáni mérkőzés, amelynek kapcsán Liverpool városa ideiglenesen átteszi székhelyét Londonba: Liverpool - Everton az FA-kupa elődöntőjében.

Lassan egy hónapja, hogy a Liverpool utoljára győzni tudott a Premier League-ben, (hejj, azok a régi szép idők, amikor még csak azon kellett bosszankodnunk, hogy nem tudunk gólt rúgni). Igaz, hogy azóta lényegesen színesebbek lettek a Liverpool meccsei, de az Everton kissé váratlan előzésével teljesen oda lett a móka.

A tegnapi délutáni mérkőzés továbbra sem tölthetett el minket elégedettséggel, ugyanakkor mégsem lehetünk teljesen elkeseredve: az elmúlt néhány mérkőzésünkre jellemző szabadesés most nem jelentkezett, a csapat összelapátolta magát és addig küzdött, amíg bírt. Kár, hogy megint vitatható (=rossz) bírói ítéletektől függött az eredmény, de leginkább azért kár, mert ez simán lehetett volna egy győzelem is.

Az LFC.tv kamerái a Stoke elleni kupameccs alatt pásztázzák a korridort, és fényt derítenek arra is, hogy Suárez mitől van így felpörögve minden meccsen. Mate.

Vééégre - szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.

A szombati mérkőzés utáni standard médiaőrület, valamint az egyre súlyosbodó feltételezések és indulatok arra sarkaltak, hogy megtegyem azt, amit a világon alig, Magyarországon pedig véleményem szerint senki nem tett meg: nem csak átfutottam vagy elolvastam, hanem elejétől a végéig átrágtam magam a 115 oldalas bizottsági jelentésen.

Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.