Annyi a kérdés, hogy legegyszerűbb, ha posztban osztom meg a véleményem az elmúlt szezonról, évekről, a perspektíváról – és minden egyéb kérdésről, ami a Digisportos szezonértékelő kapcsán a Facebookon felmerült. Szedd le te is a keresztvizet audrey_-ról!

Pár perccel ezelőtt a Liverpool hivatalosan is bejelentette Kenny távozását. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy komolyan meglepődtünk, hiszen az év kicsit sem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, a Suárez-ügy kezelése, valamint egész idei kommunikációnk pedig egészen botrányosra sikeredett. De hogy Kenny lett volna a hibás? Nem gondoljuk.

Sokszor megesett már, hogy lemaradtam, le kellett maradnom egy-egy meccs első vagy utolsó tíz percéről, de az viszonylag ritkán történt meg, hogy ezt majdnem szívesen tettem. Tegnap viszont már nemcsak én, de egy egész klub kívánta, bárcsak előrepörgethetné pár perccel az idő kerekét, s véget vethetne ennek az idénynek.

90 perc és vége a 2011/2012-es borzalmaknak. De még mielőtt végleg magunk mögött hagynánk ezt az alaphangon is feledhető évet, utoljára tehetünk valami szépet: miközben mások olyan hiábavaló dolgokért küzdenek mint a PL-cím, a BL-indulás vagy épp a túlélés, a Liverpool megnyerhet egy sokkal fontosabb harcot.

Szürreális - nincs más szó a Liverpool tegnap esti teljesítményére, egy Swansea-látogatással a vége előtt pedig talán az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy ez a mérkőzés volt az idény meccse: Henderson gólt lőtt és uralta a középpályát, Carroll és Suárez szétgyilkolta a Chelsea védelmét, Reina bravúrosan védett, már csak Downing tizenegyese kellett volna és végképp nem hisszük el, hogy ugyanazt a csapatot látjuk, mint szombaton.

Nagyjából a sorsdöntő Arsenal-meccs óta nem tudunk mit kezdeni a PL-meccseinkkel, az FA-kupa döntője után pedig már a szezonunkkal is bajban vagyunk: végképp nem tudunk már semmi izgalmasat sem felmutatni. A ma esti Liverpool - Chelsea ráadásul nagyon emlékeztet minket valamire.

Nem kértünk sokat, nem is kaptunk sokat: a tegnap esti Liverpool - Fulhamre nem lehet panaszunk abból a szempontból, hogy Kenny egy teljesen felforgatott kezdőt küldött pályára, ugyanakkor igenis bosszankodhatunk, hogy legalább egy döntetlenre nem futotta.

A jó öreg Woy lett az új angol manager, mi meg a Liverpool - Fulhamről szeretnénk beszélni? Esélytelen. Nem is ragozzuk túl ezt a ma esti mérkőzést, egy ilyen kaliberű hír mellett ez egyszerűen lehetetlen. Inkább mindenki röhögjön egy jóízűt, 20:45-től meg nézze meg a meccset, mert a Fulham ellen nem unatkoztunk az utóbbi időben.

A tegnapi esti mérkőzés igazi összefoglalója volt évünknek: megmutatta, hogy miért ment néha (tegnap) minden jól, máskor (mindig) pedig minden rosszul; igazolta, hogy Daniel Agger továbbra is a Liverpool legjobb védője és csapatjátékosa, valamint bebizonyította azt is, hogy ha a Suárez-Gerrard kettős formában van, csak a balszerencse veheti el tőlünk a győzelmet.

És miért most?! Elcsavarod ballal, aztán belövöd azt is, amit sosem szoktál (szoktunk)? Utána meg félpályáról bohócot csinálsz mindenkiből?

Luis Suárez a focipályák multifunkciós konyhai robotgépe ma bemutatta milyen az, amikor mindent egy ember csinál: előbb Gerrard passzát küldte be egy kegyetlen balossal, utána gólpasszt adva magának úgy és olyan szögből akasztott még egyet, ahonnan szinte egész évben mindenki kihagyta. Majd amikor már minden Liverpool-szurkoló azt hitte, hogy mindenki Lajosa elveszti lendületét, úgy döntött, nekivág egy egyfős kontrának. Aztán félpályánál meggondolta magát és különösebb előkészületek nélkül ráküldte 40 méterről. Mi sem utasítanánk vissza egy ilyen mesterhármast...

Az elmúlt másfél hónapban azt tapasztaltam, hogy egyre csökkenő lelkesedéssel állok neki bajnoki mérkőzéseinknek, ugyanis a Liverpool már nemcsak hogy rosszul játszik, de mintha utolsó lelkesedéscseppjeit is felélte volna az FA-kupában - ráadásul már most látszik, hogy akármelyik nyári hetünk izgalmasabb lesz a tetszőlegesen behelyettesíthető bajnoki Norwich - Liverpoolnál.

Miért kell vért izzadnunk, és végül vereséget szenvednünk egy olyan meccsen, amit minden túlzás nélkül 5–0-ra kellene megnyernünk? Miért képtelen olyan csapatokat kitömni a Liverpool, amilyeneket sokkal gyengébb társaságok is simán meg tudnak verni? Ezek a kérdések alapvetően bármikor érvényesek a csapatunkra, ahogyan ezen WBA-elleni szenvedésre is, ugyanis ezt a vasárnap délután látott Albiont a PL-mezőnyének legnagyobb része gond nélkül elintézte volna. A válaszok tehát felelnek arra a kérdésre is, hogy miért vagyunk ilyen bénák egész évben?

Mivel a Liverpool jelenleg a nem túl megtisztelő nyolcadik helyen - egy ponttal az Everton mögött - lazsál, az FA-kupa döntője pedig jóval nagyobb eseménynek ígérkezik, mint a hátralevő öt forduló együtt, bizonyos közönnyel tekintünk a mai mérkőzésre is - de csak bizonyos, mert a bűvös hetedik helyet (fizikai fájdalmat okoz ezt leírni) még nem ártana elcsípnünk.

Volt itt minden: kapuskiállítás, záporozó sárgák, kihagyott és értékesített tizenegyes, egyenlítés, hosszabbításban szerzett győztes gól, egyszóval nem túlzás azt állítani, hogy a 2011/12-es idény eddigi legszórakoztatóbb Liverpool-meccsén vagyunk túl, amit ráadásul - meglepő módon - meg is nyertünk. Blackburn - Liverpool: 2 - 3.

Lassan egy hónapja, hogy a Liverpool utoljára győzni tudott a Premier League-ben, (hejj, azok a régi szép idők, amikor még csak azon kellett bosszankodnunk, hogy nem tudunk gólt rúgni). Igaz, hogy azóta lényegesen színesebbek lettek a Liverpool meccsei, de az Everton kissé váratlan előzésével teljesen oda lett a móka.

A tegnapi délutáni mérkőzés továbbra sem tölthetett el minket elégedettséggel, ugyanakkor mégsem lehetünk teljesen elkeseredve: az elmúlt néhány mérkőzésünkre jellemző szabadesés most nem jelentkezett, a csapat összelapátolta magát és addig küzdött, amíg bírt. Kár, hogy megint vitatható (=rossz) bírói ítéletektől függött az eredmény, de leginkább azért kár, mert ez simán lehetett volna egy győzelem is.

...ennek a focimeccsként emlegetett valaminek, hátha negyedszerre sikerül ez az úgynevezett pontszerzés. A Newcastle-mérkőzés után némileg módosult az elvárásaink sorrendje: 1. lőjünk gólt 2. kettőnél kevesebbet kapjunk 3. győzzünk... - egyszóval senki sem állíthatja, hogy irreális célokat tűztünk ki. Mégis, egészségtelen állapotnak tartjuk, hogy így kell gondolkodnia egy Liverpool-szurkolónak.

Unja, hogy csapata mindig győz? Elege van a gólzáporokból? Hányingert kap a tikitakától? Vagy csak egyszerűen unatkozik és mazochista? Mi tudjuk a megoldást! Legyen Ön is Liverpool-szurkoló, s gondjai egy csapásra megsokszorozódnak!

Talán még sosem hagytunk ennyi időt két poszt közt, de egyrészt az előző bejegyzés mondanivalója, másrészt a szokatlanul unalmas elmúlt hét miatt indokoltnak tartottuk a hallgatást - most viszont itt a hétvége, a Liverpool pedig - ismét - kísérletet tesz rá, hogy legalább az Evertont megelőzze azon a rohadt tabellán, hogy kicsit szépítsen az elmúlt hetek eredményein.

Nincs mit szépíteni, nincs miről beszélni, ez a meccs minden kétséget kizáróan a szezon eddigi mélypontja volt, bár a Bolton, a Tottenham vagy a hétközi QPR elleni vereségek elég komoly konkurenciát támasztanak. Semmi nem ment, még az sem, ami eddig.

Szinte hihetetlen, de létezik egy olyan csapat, ami még a Liverpoolnál is rosszabb a helyzetkihasználásban: a Wigan Athletic. És mi történik, ha összeeresztjük a kettőt? Gőzünk nincs, mert a Liverpool idén teljességgel kiszámíthatatlan.

Kevés olyan csapat létezik, amely egy mindkét fél számára fontos Chelsea - Manchester City mérkőzést is képes letolni a címlapokról, de a Liverpool ebben az elitklubban van. Tegnap este nagyon rossz érzés volt Liverpool-szurkolónak lenni, ez pedig mára sem változott sokat. És akkor mit mondjon Coates, aki meglőtte élete gólját a nagy semmiért?

Ma esti ellenfelünk a Mark Hughes vezette QPR a túlélésért küzd, ami rossz hír a kiscsapatokkal rendre szenvedő Liverpool számára. Ugyanakkor az elmúlt egy hétben az a csoda esett meg, hogy mi, szurkolók egymás után két mérkőzéssel is elégedettek lehettünk. Elmúlt egy hét vs. az eddigi szezonunk.

Vééégre - szakadt fel belőlem a meccs lefújásakor, mert végre olyat tett a Liverpool, amit idén talán egyszer sem: kegyetlen volt. Valahogy így kell(ene) kinéznie egy átlagos meccsünknek: a csapat felkocog a pályára, földbe döngöli az ellenfelet, mi tapsikolunk, majd durván 90 perccel később mindenki elégedetten megy haza/alszik el. Steven Gerrard csak gondoskodott róla, hogy többet lássunk ennél.

Harminc éve nem lőtt senki mesterhármast a szomszédoknak, akkor Rush volt a hóhér - igen, azon a meccsen. Ő akkor négyet pakolt be, viszont legalább ekkora teljesítmény középső középpályáról betenni hármat úgy, hogy közben nem kap gólt a csapat. Box-to-box.