Széthagyott pezsgősüvegek, bokáig érő alkoholos lé az öltözőben, egy csurig töltött kupa -Carroll nagy napja lehetett ez. Egy nagy vigyor volt a Liverpool a mérkőzés után, százával készültek a "pózolj trófeával"-képek,  a hangulatról pedig sok minden elmond, hogy a mindig visszafogott Henry is együtt ivott a csapattal. Nagyon rég nem láttunk hasonló boldogságot a játékosok, az edzői stáb, a szurkolók, vagy a tulajdonosok arcán, egyszerre pedig talán sohasem. Ilyen a nyolcadik Ligakupa-győzelem íze.

Senkit, ismétlem, senkit nem fog érdekelni - akár már egy hét múlva sem - hogyan nyertük meg ezt a Ligakupa-döntőt. Nem a hibákra, a számtalan kihagyott helyzetre, Gerrard elrontott tizenegyesére fogunk emlékezni, hanem arra, hogy ez volt az a Liverpool, ami oly sok év után végre elért valamit, valami kézzelfoghatót. Egy csapat, amit többször is jól arcon vágta magát vágtak, mégsem adta fel. És jól tesszük, ha ezt idézzük majd fel, mert egyedül ez számít.

Szinte már mindent elmondtunk erről a találkozóról: beszéltünk a Ligakupáról, a döntőbe vezető útról, most a döntőről fogunk - illetve próbálunk. Kínosan lassan telnek a másodpercek. Próbáljuk valahogy elütni az időt, de minden órával egyre nehezebb. Liverpool - Cardiff. Ligakupa-döntő.

A tavalyi hatodik hely után már lehetett sejteni, hogy idén valamivel nagyobb hangsúlyt kap a két kupa, de arra kevesen fogadtak volna, hogy a Liverpool tényleg ott lesz legalább az egyik sorozat döntőjében. Vasárnap a Wembleybe megyünk. Egy út, ami már augusztusban elkezdődött.

Nem mindennapi mérkőzésre készül a Liverpool: öt év után újra döntőbe jutott egy kupasorozatban, ami az elmúlt idények hullámvölgye után hatalmas sikerként könyvelhető el. A nagy eseményre mi is több poszttal melegítünk: első körben összeszedtünk néhány érdekességet a Ligakupával kapcsolatban.

A Liverpoolt láttuk tegnap. Nem a Liverpoolt, hanem A Liverpoolt. A csapatot, nem tizenegy játékost néhány éneklő szurkolóval, nem régi meg új igazolásokat, lelkes, meg kevésbé lelkes arcokat, hanem azt, ami erejétől függetlenül bárkit és bármit darabokra szed, ha akar, azt amire igazán büszkék vagyunk. Hogy bejutottunk a Carling Cup döntőjébe? Ez szinte mellékes. Liverpool - Manchester City 2-2.

Balotelli, Kompany, Yaya Touré, és Kolo Touré versus Jay Spearing, Lucas és Suárez a ma esti “Pótold kulcsjátékosaidat okosan”-játék főszereplői, két vállalkozókedvű résztvevőnk pedig Roberto Mancini és Kenny Dalglish. A tréfát félretéve azonban halálos komolysággal kérjük a keretünktől: ne. Itt a célegyenesben már ne. Ne miattuk, hanem miattunk.

A mérkőzés előtt azt mondtuk volna, hogy egy 2-1-es City győzelem is jó nekünk, azonban a fegyelmezett védekezésünket elnézve, jelentősen alulbecsültük magunkat: a Liverpool élt az egyetlen elé tálalt ziccerrel, majd visszazárt, és nézte, hogyan vergődik 60 percet egy lépéskényszerben levő Manchester City.

Elődöntő - jó kimondani ezt a szót, olyan érzésünk van tőle, mintha újra ott lennénk a legjobbak közt - még akkor is, ha a sokak által lenézett Carling Cup legjobb négy csapata közt vagyunk csak. A ma esti Manchester City - Liverpool, pontosabban ez  a párharc- rólunk szól, arról, hogy vajon képes lesz-e ez a Liverpool megtenni azt, ami 2006 óta nem sikerült: trófeát nyerni.

Annyira, de annyira kár Lucas sérüléséért, mert ha az nincs, egy tökéletes estét kaptunk volna: bíztunk Kennyben és jól tettük, mert a Liverpool odament a Stamford Bridge-re és idén harmadszorra is bohócot csinált a Chelsea-ből. Jó volt tegnap látni Bellamyt, a gólokat, Henderson okos passzát, Maxi és Kelly örömét, a két napon belül másodszor is játszókat. Jó volt látni a Liverpoolt.

Nehéz érdemben írni egy olyan mérkőzésről, amiről kapásból olyan szavak jutnak csak eszembe, mint az esztelenség, a felháborító, vagy esetleg a nevetséges. A ma esti Chelsea - Liverpool sajnos pont ilyen, ezért most Kennytől kezdve az utolsó szurkolóig mindenki összeszorítja a fogát, és megpróbál valami értelmeset kihozni ebből az estéből. Így teszünk mi is.

A világ második legnagyobb igazsátalansága lett volna az, ha tegnap este továbbjut a Stoke (első helyen a szombati döntetlen áll): a Liverpool jobb volt, a Stoke szerencsésebb – egy ideig. A helyzetkihasználásunk továbbra sem túl parádés, de ezt jól ellensúlyozta Suarez, aki a kellő pillanatban előrántotta végtelen mély cilinderéből élete első liverpooli dupláját. Stoke-Liverpool: 1-2.

Stoke City - Liverpool, két hónapon belül már másodszor: vendéglátóink öles léptekkel haladnak az Európa Ligában, így elképzelhető, hogy a Carling Cup egyre inkább csak egy nyűg Tony Pulisék nyakában. Ellentétben velük, mi minden fordulóval jobban óhajtjuk a trófeát. Fair üzletnek tűnik tehát a Liverpool győzelme, a Stoke azonban nem fogja könnyen adni. Vajon beindul ma a Kenny által emlegetett szekér?

A kapitány visszatért, a fenti két szóval pedig leírható az amit minden egyes alkalommal, mikor pályára lép, bedob a közösbe. Stevie G persze nem a beckenbaueri szinten megkoreografált balettmozdulatokról híres, darabossága ellenére mégis képes elegánsan játszani rutinjának és játékintelligenciájának köszönhetően. Egy rövid videóval emlékezünk meg a hétközi teljesítményéről, amikor szintén megmutatta, hogy egyszerre ő a csapat agya és szíve. (Kép: amikor minden idők legjobbja becseréli a második legjobbat. Minőség.)

Amikor Lucas az első percekben a lábához kapott és sántikálni kezdett, felcsillant a szemem: kapitányunkat talán az első percektől láthatjuk a pályán! Persze teljesen irreális elképzelés lett volna, hogy rögtön egy egész meccsnyi időt adjon neki Kenny, de azért mégis megfordul az ember fejében a gondolat. Aztán a második félidő végén tényleg beállt Gerrard, és noha olyan katartikus érzésünk nem volt, mintha bevert volna egy bombát 25-ről, de addigra már annyira rossz volt a csapat, hogy szinte csak erről marad emlékezetes számunkra ez a meccs. Na meg Bellamy játékáról és a benne rejlő lehetőségekről.

A hétvégi bajnoki nagyjából akkora örömet okozott nekünk, mint egy gyomortükrözés, ezért a felejtés jegyében, kifejezetten örömmel fogadjuk a CC mai fordulóját. A felállás nagyjából ugyanaz, mint egy hónappal ezelőtt, azaz erős kezdő, közepes színvonal és kötelező győzelem - csak azért nagyjából, mert ezúttal már választ szeretnénk kapni a nagy kérdésre: vajon a taktika rossz, vagy a hozzá felhasznált emberek? Brighton - Liverpool, Carling Cup harmadik forduló.

Semmi váratlan nem történt tegnap: a Liverpool odament Exeter városába, focizott úgy kb. 40 percet, majd várta a hármas sípszót. A Carling Cup második fordulóját különösebb erőlködés nélkül elintéztük, ennél pedig nem is kérhettünk volna többet. Hajtás után pár észrevétel következik a meccsről.

Nem várunk sokat a ma estétől: egyrészt mert méretesre hízott keretünk padra, vagy még kijjebb szorult tagjait fogjuk ma látni, másrészt mert a Liverpool számára ez az első Ligakupa-forduló, ami sosem volt a joga bonito szinonimája. Béna játék, egy- vagy kétgólos győzelem - összességében unalmas továbbjutás. Rutinmunka egy BL-ért küzdő csapatnak.