Vörös fonat

Iratkozz fel
Friss kommentek
Mi az a Vörös fonat?

Minden vörös fonat egy ember sorsa, amely a Liverpool Football Clubhoz kapcsolja őt. Ezek a fonatok adják ki azt a vörös szövetet, amelyet játékosaink a meccs előtt felhúznak, és amely egyben maga a klub történelme, jelene és jövője.

Rovatok
Archívum
Friss bejegyzések
Ők ránk szavaztak

LFC Fanatics

Liverpool-FC.hu

Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek

Eközben a NESV laborjában...
Írta: TheScouser 2012. febr. 17. 14:58

13 forduló maradt a Premier League 2011/2012-es kiírásából, a Ligakupa már a döntőjére vár, az FA-kupában pedig a hétvégén rendezik az ötödik fordulót azaz a nyolcaddöntőket. Hogy hol áll mindezekben a Liverpool? Az eredményeket nézve egyik szemünk sír, a másik megpróbál nevetni - de érzelmi reakciók helyett inkább azon törjük a fejünket, mit is akarnak, akartak Henryék.

Hetedik hely - jelenleg itt áll a Liverpool. Elsőre gáznak tűnik (másodikra is), de ha megnézzük a Premier League tabelláját, egészen elfogadhatóvá válik: alig négy pontra vagyunk ugyanis a negyedik helytől. Nincs itt veszve semmi! Örülhetünk? Az attól függ.

A Liverpool a konzisztencia kifejezéssel utoljára Hodgson alatt találkozott (konzisztensen szar volt), azóta viszont képtelen bármifajta állandóságra - talán egyedül a védelmet hozhatjuk fel kivételként (no meg a parádés hazai döntetleneket). Máskor persze hümmögnénk egy sort, esetleg a fejünket csóválnánk, most viszont ordítunk és az asztalt csapkodjuk: egy rakás tökkelütött manager, bénázó csapat és morális válsággal küzdő klub vesz minket körbe, mi pedig teljességgel képtelenek vagyunk ezt kihasználni.

A Chelsea jelenleg egy akkora nulla, amekkorára Abramovics érkezése óta nem volt példa: talán a Scolari-éra alatt, de Abrapapa akkor legalább gyorsan lépett. Most ott állnak egy csatárral, aki Liverpoolban hagyta az agyát (de nem nálunk, az biztos), egy öltözővel, ami szemlátomást nem érti a managert, és egy managerrel, akit akkora tehetségnek tartanak, hogy nem bírják kirúgni.

Ott az Arsenal, akik évek óta bizonyítják, hogy nincs akkora előny, amiről ne lehetne elveszíteni a bármit, legyen az a bajnokság vagy a Ligakupa-döntő (mondjuk ez utóbbi számban mi is esélyesek vagyunk).

És hát ott van ez a Newcastle. Jól igazoltak, Mike Ashley nélkül pedig már rég átharapták volna a torkunkat. De amíg ő ott van, addig szégyenletes, hogy a Newcastle képes előttünk állni a tabellán. No offense, Newcastle-fanok.

Ők vesznek minket körül, egy rakás szerencsétlenség, mi meg képtelenek vagyunk előnyt kovácsolni ebből. A United, a City és a Spurs nem a mi szintünk, de ezeket a nyomikat simán legázolnánk, ha... Ha vettünk volna valakit januárban. Erősítés nélkül csak a természetfeletti szerencsében, egy Aranylabdára törő Carrollban és hasonló, könnyen elképzelhető eseményekben reménykedhetünk.

Nem áll össze a kép, és ez idegesít szinte mindenkit: ha a hazai döntetlenjeink felét (4 meccs) győzelmekre váltottuk volna, most a Tottenhamet szorongatnánk. Ez nevetségesen kevés, figyelembe véve, hogy milyen csapatok ellen sikerült pontokat vesztenünk, és ezért érthetetlen, hogy miért nem erősítettünk januárban.

"...És akkor azt mondtam nekik, hogy fizetünk 35 millió fontot Carrollért. Érted, 35-öt!"

Nevetséges tapasz minderre a Ligakupa- valamint FA Cup-menetelés: tízből tíz szurkoló elcserélné ezeket a negyedik helyre. A Liverpool helye egyszerűen Európában, azon belül is a BL-ben van, ezzel még a legnagyobb ellendrukkerek is egyetértenek.

Mielőtt azonban zokogva párnáink közé temetnénk arcunkat, érdemes végiggondolnunk, mit is tett ez a relatíve gyenge csapat: újra ott vagyunk egy döntőben, újra esélyünk van megnyerni egy trófeát. 2007 óta nem kerültünk ilyen közel valamihez és ez hatalmas szó. Még hogy a Ligakupa nem ér semmit?! Ugyan már.

Ráadásul valami továbbra sem stimmel, és ez független a kupáktól. Egyszerűen nem áll össze a kép: Ayre nem állítaná céltalanul, hogy volt pénz, csak nem akartunk erősíteni. Kenny nem állítaná céltalanul, hogy nem akar erősíteni.

Két magyarázat is adódik: 1. idén egy pillanatra sem volt cél a negyedik hely 2. januárban módosították a terveket. Előbbinek ellentmond a média és a szurkolók irányába kommunikált kép, utóbbi pedig logikátlan a fent említett csapatok gyengélkedése, valamint a rendelkezésre álló pénz fényében. Mégis, az előbbi a valószínű, meg is magyarázzuk, miért.

"Az ott a negyedik hely kérem. Na az nem lesz meg idén."

Henryék Ayre és Kenny kinevezésével már bizonyították, hogy tudják, szükségük van ránk, szurkolókra. Hallgattak és figyeltek, próbálták megérteni a helyzetet. Üzletemberek, akiket a profitszerzésen kívül nagyon nem érdekel semmi, azt akarják, hogy befektetésük megtérüljön, sőt, profitot hozzon. Ugyanakkor nem telhetetlenek: már rájöttek, hogy a klub hosszú távú sikere egyenlő az ő pénztárcájuk megtöltésével. A logika egyszerű: ha jó focit játszunk, visszajutunk a BL-be, jól szereplünk a PL-ben. Ha sokat mutat minket a tévé és jól is szereplünk a tévében, sok kis ázsiai kissrác fog focizni a mi mezünkben. Ha megveszik a mezt, azért jó, ha nem? Az is jó, mert a szponzor neve ott ragyog rajta. Ha sikeresek vagyunk, a szponzorok a mi mezünkön akarnak majd hirdetni. Szurkoló, manager, játékos, tulajdonos, szponzor - Bill, a Szentháromságot lecseréltük. Ez az evolúció.

Visszatérve Henryékre: ezeknek van tervük. Csak épp rohadtul idegesítő, hogy nem vagyunk benne biztosak, mi az. BL-t akartunk? Akkor miért nem erősítettetek? Nem akartunk BL-t? Akkor miért mondták, hogy azt akarunk? Igen, örülni fogunk, ha megnyerjük a Ligakupát, de mi nem ezt akartuk. Vagy igen? Kenny, miért vagy elégedett a keretünkkel, mikor sorra hozzuk a hazai ikszeket? Egyszerű kérdések ezek, mégis olyan érzésünk van mintha az élet értelmét próbálnánk megfejteni.

Feltételezve, hogy tervszerű ami történik, van egy racionális magyarázat jelenlegi teljesítményünkre: tudjuk, hogy Henry a fontolva haladás híve, mindent megvizsgál, mérlegel. Ez egy természetes velejárója annak, hogy relatíve nincs sok pénze, mégis a nagyhalakkal úszkál. Tehát mi van akkor, ha Henry nem egy csapatot, hanem egy kísérletet dobott össze? Összeraktak egy keretet, hogy megnézzék, mennyire elég ennyi pénz. Nem egy reménykedő “hátha bejön” sóhajjal vágtak neki az évnek, hanem egy kíváncsi tudós “no nézzük, meddig jutnak” attitűdjével. Ha összejön a BL, hümmögnek és új kísérletet állítanak össze, ha nem, akkor visszaülnek a tervezőasztalhoz. Újraterveznek több tapasztalat és tudás birtokában.

(Itt kell megjegyezzük: Downing, Henderson és Carroll is az elvárt szint alatt teljesítettek, ami szintén nem javította a Liverpool esélyeit.)

Ezzel persze van egy probléma: a szurkolók nem igazán bírják az effajta kísérletezést, ezért is mondhatjuk, hogy a most következő nyár nagyon sok mindenről fog dönteni, többek közt Henryék megítéléséről is.

Bízom bennük, mert nem tehetünk mást. Bíznunk kell Ayre-ban, egyrészt mert Liverpool-szurkoló, másrészt mert parádés szerződéseket hozott össze egy nagyon nehéz időben. Bíznunk kell Henryben, egyrészt mert megmentette a klubot (nem jótékonysági alapon), másrészt mert már máshol is bizonyított, harmadrészt mert tudja, a szurkolók és az ő érdekei egybevágnak.

Bajnoki- és BL-indulási esélyeinket illetően az idei év minden bizonnyal megy a levesbe. Hogy mégis minek örülhetünk akkor? Többek közt annak, hogy megvan a remény: értelmesek a tulajdonosaink. És persze örülhetünk annak is, amit a csapattól kapunk: Ligakupának, FA-kupának, egy-egy jó meccsnek. Elégedettek lehetünk ezzel? Nem, de talán jobban viselhetjük, ha tudjuk: cél van, célok vannak ezek mögött.

A legtöbb Liverpool-szurkolónak jelenleg az a problémája, hogy nem érti, mi történik a csapattal. A rossz eredményeknél és hibáknál ugyanis sokkal rosszabbul érinti, ha nem lát rendszert az irányításban függetlenül attól, hogy van-e terv a lépések mögött, vagy sem. Ez rövid távon még nem probléma, de hosszú távon alááshatja a tulajdonosok iránti bizalmat - reméljük, Henryék tudnak erről, mert amikor a saját bőrükön fogják ezt megtapasztalni, már késő lesz...


Címkék: 2011, 2012, ayre, henry
Kommentek: 139 komment

Eddig 139 komment érkezett

  • Balu13 Válasz erre 2012. 02. 17. 15:17  [1]
     
     

    Nagyon jó írás!!!!

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 15:45  [2]
     
     

    Hát igen. Gyakorlatilag az Arsenal és a Chelsea bénázásai tartanak minket életben. Ha ez a 2 csapat az előbbi évi arcukat mutatnák, már esélyünk se lenne. És ebben ez a fájó, hogy nem tudom elképzelni, hogy ez a 2 csapat jövőre is ilyen fos legyen. Itt lenne ez az év, ahol ellehetne csípni a 4. helyet-erre töketlenkedünk.

    Ez van. Úgy néz ki, ez most egy kupaév lesz.
    2007 óta ottvagyunk egy döntőben, és 2006 óta elértük az 5. kört az FA-kupában.

    "Nevetséges tapasz minderre a Ligakupa- valamint FA Cup-menetelés: tízből tíz szurkoló elcserélné ezeket a negyedik helyre."

    Ezt nem tudom, honnan vetted, de meg kell, hogy cáfoljam. Épp pár napja írt ki az egyik Liverpool-os csoport facebookra egy olyat, hogy mit választanának: A két kupa közül az egyik megnyerése vagy a 4. hely. A legtöbb ember a kupát mondta.
    És Gerrard nyilatkozata, aki szerint "Miután visszavonulok, nem arra akarok emlékezni, hogy hányszor lettünk 4.-ek, hanem hogy hány kupát nyertünk".

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 02. 17. 15:47  [3]
     
     

    Nagyon jó lett. Amit picit nem értek az maga az értetlenkedés. Mikor képbe jött a nevük, már lehetett tudni, hogy hosszú távra terveznek, fiatalokkal, nem nagy igazolásokkal. Ezzel a módszerrel pedig lassan jönnek az eredmények. A nyári igazolások nagy része leginkább nem a színvonal növelésére, hanem a keret mélyítésére volt jó és ennek látszik is a hatása: 3 fronton is áll még a csapat, nem is rosszul. Mikor volt ilyen utoljára? És a ligakupa döntő után, (amit remélem megnyerünk, mert az nagy lökés lenne a srácoknak), már csak két sorozat marad, kisebb terheléssel, a rangadókat nagyrészt letudtuk, szóval akár reménykedhetünk is, hogy feljavul a formánk, és akár behúzzuk a fakupát is, ha meg nem akkor teljes erővel lehet koncentrálni a 4ik helyre!

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 15:52  [4]
     
     

    @sucre: De ennek ellenére a szurkolók számára csak az isztambuli győzelme fog számítani, nyerhet mellé akár tucatnyi CC-t is.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 15:55  [5]
     
     

    Az utolsó bekezdéshez - az a baj, hogy a rendszert látom, csak nem szeretem. Szerényen félrevonulunk az európai elitért folytatott küzdelemből és hibernáljuk magunkat a középcsapatok között. Szerény kiadásokkal, szerény reményekkel. Egyfajta vörös mezes Everton lesz belőlünk.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 02. 17. 15:55  [6]
     
     

    @chrisred: hát ezzel szerintem sokan nem értünk egyet.

  • szakusz Válasz erre 2012. 02. 17. 16:00  [7]
     
     

    Alapvetően ennek a bejegyzésnek az értelme is az, hogy: türelem, a vezetők tudják, mit akarnak és el is fogják érni azt!(legalábbis az én olvasatomban)
    Viszont egy dologgal nem értek egyet, Henry-éknek a szurkolók miatt nem sokat kell aggódniuk. Övék a klub tulajdona, ebbe a szurkolók nem tudnak beleszólni (lásd pl. ManU) és ha ők úgy gondolják Dalglish jó pályára tette a csapatot stb., akkor úgyis az lesz, amit ők akarnak, akárhány szurkoló is bosszankodik emiatt otthon a kanapén. (persze sarkítottam)

  • Scouser84 Válasz erre 2012. 02. 17. 16:07  [8]
     
     

    Sziasztok!

    Liverpool és Boston Red Sox szurkolóként szeretném elmesélni, hogy mi történt tavaly az amerikai unokatestvérünkkel, kisértetiesen hasonló a helyzet:

    Az egész 2011 januárban kezdődött, amikor is Henryék nem csak Liverpoolban szórták a pénzt. A Red Sox leigazolta a lige egyik legjobb ütőjátékosát Adrian Gonzalezt 7 évre több, mint 100 millió dollárért(ez csak a fizetés, ott átigazolási díj nem nagyon van) és a liga egyik leggyorsabb játékosát Carl Crawford-ot, szintén 7 évre hasonló összegért. Ezzel bebetonozva az évi max 180 millió dollárból kb 38-at az elkövetkező 7 évre.

    Ezek után mindenki bajnokesélyesnek várta a csapatot, amely, de volt egy hatalmas lappangó hiba a csapatban: a liga legjobb ütőjátéksait sérülékeny, primadonna dobójátékosokkal vették körül. És ez ahiba vezetett a baseball történelmének legnagyobb szeptemberi összeomlásához. A RedSox szeptember 1-én 135 mérkőzés után 10 győzelemmel vezette a ligát, majd a hátralévő 27 meccsből 20at elbukott és nem jutott be a rájátszásba. A dobó rotációból màr májusban kiesett 2 fontos játékos, de nem ez volt a legnagyobb probléma. A szezon után megszellőztették, hogy a dobórotáció éppen pihenő játékosai söröztek, kfc csirkét ettek és playstationöztek, mialatt a többiek a pályán voltak. A 7-20as szeptember után egy héttel távozott a general manager és a manager is, de a rengeteg lekötött fizetés miatt a télen alig igazolt valakit a RedSox. A 2012es szezonnak ugyanazzal a világverő ütőcsapattal vágnak neki, de a dobórotáció tovább gyengült. 2 dobó összesen 30 milliós fizetése megy a kukába, mert egész szezonban sérültek lesznek. Már arról beszélnek Bostonban, hogy a liverpool miatt nincs pénz a baseballra...

  • goldstein1984 Válasz erre 2012. 02. 17. 16:17  [9]
     
     

    @Scouser84: hát ennek alapján semmi jóra nem számíthatunk. A mi Gonzelezünket Andy Carrollnak hívják, azzal a különbséggel, hogy ez a Gonzalez fiú legalább bizonyított, mielőtt megvették.

  • Scouser84 Válasz erre 2012. 02. 17. 16:34  [10]
     
     

    @goldstein1984: Mondjuk Hozzáttartozik, hogy Gonzalez Isten volt, majdnem MVP lett, inkább Crawford és a dobó rotáció betlizett...

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 16:39  [11]
     
     

    @LudasMatt: Persze, hogy nem. Gerrard butaságot mondott, az ő neve nem a trófeák miatt marad emlékezetes, hanem amiatt 4-5 év miatt, amikor azt hihettük, hogy visszatérhetnek a nyolcvanas évek. Amikor győztünk a San Siroban, a Camp Nouban, a Bernabeuban, habár trófeát nem kaptunk érte, mindegyik CC trófeánál szebb emlék marad.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 16:40  [12]
     
     

    @szakusz: Ezt hitték Gillették is.

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 16:41  [13]
     
     

    Én pedig azt gondolom, hogy jelenlegi helyzetünkben, amikor évek óta semmit se nyerünk, igenis óriási jelentősége van egy CC-nek is (márha megnyerjük - remélem)!
    Pszichésen, morálisan mind a csapat, mind a szurkolók számára nagyon fontos. Egyfajta pszichikai gát áttörését jelentheti, és remek alapokat a továbbiakhoz. Sőt játékosként is sokat jelent pszichésen, hogy mostmár tuti benne leszek a történelemkönyvekben! :). S a klub dicsőségtablóján is jól mutat egy újabb friss évszám.
    Én is osztom azt a nézetet, hogy idén az elsődleges cél az volt, hogy végre nyerjünk már valamit! Fontosabb volt ez mint a PL, a hosszútávú stratégia kapcsán. Az külön szerencse, hogy közben még akár a PL4 is meglehet. :)

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 16:50  [14]
     
     

    @JoelHuns: Nem az velünk a probléma, hogy évekig nem nyertünk semmit, hanem hogy a bajnokság mellett a legfontosabb kupasorozatban részt sem veszünk. Ettől vagyunk másodrendű helyzetben. Shankly idejében egy darab Liga Kupa trófeát sem nyertünk, a kutyát sem érdekelte, attól még akkor kerültünk a világ legjobbjai közé.

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 16:53  [15]
     
     

    @chrisred:
    Gerrard jól tudja mi a lényeg. :)
    30- 50 év múlva egy-két elvetemültet kivéve senkit nem fog érdekelni egy-egy általad is említett jó meccs. Egyrészt mert felülírják újabb jó meccsek. Másrészt pedig az LFC History-ban is a kupák és kupagyőztesek dicsősége lesz megemlítve. Mintahogy így van ez most is. Mit tud pl. az emberek többsége az első 5 bajnoki címünkről?? Azonkívül, hogy jó hozzáadni a többihez, mert így jön ki a 18! :)
    Szóval igenis fontosak ezek a trófeák! :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 17:05  [16]
     
     

    @chrisred: Csak esélyünk sincs jelen pillanatban a BL-címre, de a 2 hazai kupára annál inkább.
    @JoelHuns: Így van! A kupavitrinbe nem a meccsek fognak bekerülni, hanem a kupák!

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 17:11  [17]
     
     

    @chrisred:
    Igen, de Shanklynak is 3 évbe tellett mire föltornászta a csapatot az első osztályba. Még szerencse, hogy nem zavarták el, az első éve után. :)

  • fityfaszi Válasz erre 2012. 02. 17. 17:12  [18]
     
     

    "egy Aranylabdára törő Carrollban és hasonló, könnyen elképzelhető eseményekben reménykedhetünk."
    Ezen besírtam ! :)
    Jó lett a cikk , bár rengeteg dologban nem értek veled egyet .;)

  • lets_kick_suarez_out_of_football Válasz erre 2012. 02. 17. 17:13  [19]
     
     

    Lehet, sőt biztos, hogy a Ligakupának a legkisebb értéke van a trófeák közül, de igenis sokat számítana a megnyerése a jelen Liverpool-jának, pont azért mert azt mutatná, hogy a csapat is képes letenni dolgokat az asztalra, nem csak a tulajok üzleti zsenialitásába és "labormunkájába" lehet vetni a hitünket.

    Én úgy gondolom, hogy itt az idő végre, hogy a csapat és KK mutasson valamit a pályán. A Ligakupa behúzása kötelező és az FA-ben is jó esélyünk van idén. A Liverpool azóta, amióta legutóbb megnyertük a bajnokságot igazi szívós kupacsapat lett, ha már a bajnoki sorozatban nem tudtunk teljesíteni, az utóbbi időben viszont már a kupacsapat hírnevünket is kezdtük elveszíteni, ideje tehát idén visszaszerezni. Kis lépésekkel is lehet előrehaladni, de azok biztos lépések legyenek.

    A bajnoki negyedik helyről pedig annyit, hogy addig nem lehet feladni, amíg van rá matematikai esély. Még jó is a helyzetünk, mert várható, hogy a riválisok tőlünk függetlenül is fognak még bukni, egyáltalán nem elérhetetlen a BL. Persze lehet azt mondani, hogy ez a jelenlegi keret nem alkalmas arra, hogy egyszerre harcoljon a Ligakupáért, az FA kupáért és a BL-ért, de nagyon remélem, hogy legalább a Ligakupa és az FA valamint a 4. hely közül legalább az egyik meglesz!

    YNWA!

  • leftage Válasz erre 2012. 02. 17. 17:14  [20]
     
     

    Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy nem is véletlen, hogy többen is ennyire kiegyensúlyozatlanok. Azt hiszem eltűnt a különbség. Már nem mehetünk bizosra egy Stoke egy Sunderland vagy egy Fulham ellen. És nem csak mi gyakorlatilag senki.

    A keretünk a nyáron nem mélyült. Az hogy nincs EL lényegesen csökkentette a terhelést, ezért volt a kevesebb sérült.

    A megnyert CC nem tudom milyen lélektani hatással lenne, de ha elvesztenénk azt hiszem ugyanolyan csúnya végjáték lenne, mint tavaly az ágyúsoknál.

  • urmom Válasz erre 2012. 02. 17. 17:17  [21]
     
     

    Azért kíváncsi leszek kit fog érdekelni a CC győzelem ha például 10 évig nem leszünk BL-ben. Nem hiszem hogy egy Pool-Stoke meccs elfeledtetné azt hogy a Realt szénné aláztuk madridban. Fontos kupát nyerni, de ha nem indulunk a BL-ben akkor nem lesz cash, nem lesz minőségi játékos és a jelenlegi játékos politikával a többiek után fogunk mindig csak kullogni... (btw. 2005-ben mennyi esélyünk volt a BL címre?)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 17:35  [22]
     
     

    @lets_kick_suarez_out_of_football: Érdekes a neved ahhoz képest, hogy 'Pool-os vagy...

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 17:56  [23]
     
     

    @JoelHuns: Ez mondjuk nem igazán stimmel, Shankly ugyanúgy a szezon közepén vette át az első csapatot, és az általa szerzett pontátlaggal már akkor feljutottunk volna. És az is szerencse, hogy nem azt mondták neki a harmadik szezonjában, hogy ne hajtson a feljutásra, úgy sincs esélyünk az első osztály bajnoki címére, inkább villogjunk a kupákban. :)

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 17:57  [24]
     
     

    @JoelHuns: Azt hittem, a trófeák számolása a mancok reszortja.

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 02. 17. 18:00  [25]
     
     

    Általában egyet értek az itteni írásokkal, de ezzel nem tudok. Egyrészt, még a fél szezon hátravan. Másrészt már egy éve folyamatosan tudatosítják, hogy itt nem egy lufit fújnak fel, hanem egy csapatot akarnak építeni. Nem is akármilyen csapatot. PL meg BL-esélyesek akarunk lenni, ezt mindenki tudja. A jelenlegi keret erőssége, hogyha az eredményeket nézzük, akkor nem valami kielégítő, ha viszont a potenciált nézzük, hogy mit lehet kihozni a srácokból, akkor nem lennék én ennyire borúlátó. A védelmünk már jelen pillanatban is a legjobb a ligában (van aki kevesebb gólt kapott, de az csak a fözéppálya-támadósor érdeme inkább, ha az ellenfélnél nincs is labda, úgy könnyű védekezni), a többi csapatrész meg baromira hullámzó. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi keret nem szorul alapvető cserékre, egy-két kiegészítő ember nem ártana.

  • Robbie_Fowler Válasz erre 2012. 02. 17. 18:20  [26]
     
     

    @chrisred: "És az is szerencse, hogy nem azt mondták neki a harmadik szezonjában, hogy ne hajtson a feljutásra" Kennynek se fogják mondani a 3. szezonjába de az még odább van!

    @urmom: Az ide CC győzelem szerinted 10 évre elvenné az esélyünket a BL indulástól? Annyiba igaza van Gerrardnak, hogy az Arsenal pl mire ment avval, hogy folyamatos BL induló? Pénz jött be, amit nem játékosokra fordítottak, az idei BL-be meg a szerdai teljesítményük alapján helyük se lenne (4-0 egy nem épp csúcs MILANtól). 2004es Community Shield az utolsó trófeájuk. Gyerekeknek titulálják állandóan őket. Azért nálunk bíztatóbb a kép szerintem még ha elöttünk is állnak 4ponttal. Fabregas után azt se csodálnám ha RvP is megunná az örökös "jövőre" szöveget. Visszatérve ránk első teljes évben (új tulajokkal és az általuk vett új igazolásokkal) ez az év nem is annyira rossz. Persze én is jobban örülnék ha előrébb járnánk, de egyetértek TheScouser-rel, hogy a övő év lesz mértékadó! Addig is YNWA

  • TheScouser Válasz erre 2012. 02. 17. 18:21  [27]
     
     

    @Sonogashira: Egyáltalán nem negatív a poszt hangneme, sőt, kifejezetten pozitív. Én bízom Henryben és az elképzeléseikben. A mostani keret viszont a BL-indulásra nem elég, BL-szereplésre pedig végképp nem. De még egyszer: tetszik, hogy lassan közelítik meg a kérdést - bár ezt csak feltételezem. A nyár sok mindenre választ ad majd.

    @lets_kick_suarez_out_of_football: "A bajnoki negyedik helyről pedig annyit, hogy addig nem lehet feladni, amíg van rá matematikai esély. Még jó is a helyzetünk, mert várható, hogy a riválisok tőlünk függetlenül is fognak még bukni, egyáltalán nem elérhetetlen a BL"

    A probléma ezzel az, hogy ahogy írtam, a konkurenciát szénné kellene vernünk. Gyengék mint a harmat, nekünk viszont jelenleg ez sem megy. A United és a City kihullott a BL-ből, az Arsenalt gyakorlatilag kicsinálták, a Chelsea mindenkinél gyengébb, a Spurs meg csak bohóckodott az EL-ben. Ha az ő teljesítményük ezt éri a nemzetközi porondon, gondold el, mit érünk mi jelenleg.

    Igen, a mostani keretünkben is van még potenciál, írtam is, hogy Henderson és Downing alulteljesít.

    @JoelHuns: "Én pedig azt gondolom, hogy jelenlegi helyzetünkben, amikor évek óta semmit se nyerünk, igenis óriási jelentősége van egy CC-nek is "

    Ezt írtam:

    "Mielőtt azonban zokogva párnáink közé temetnénk arcunkat, érdemes végiggondolnunk, mit is tett ez a relatíve gyenge csapat: újra ott vagyunk egy döntőben, újra esélyünk van megnyerni egy trófeát. 2007 óta nem kerültünk ilyen közel valamihez és ez hatalmas szó. Még hogy a Ligakupa nem ér semmit?! Ugyan már."

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 18:35  [28]
     
     

    @Sonogashira: Csak az a baj, hogy a kapusunk és a védőpárosunk (és még a most sérült Lucas szűrőként), vagyis azok, akik valamennyire kiemelnek minket a középszerűségből, még a korábbi időszak produktumai. Tehát bennük nem az "új formálódó" csapatunk első pozitív jeleit láthatjuk, hanem a korábbi csapatunk maradványait.

  • urmom Válasz erre 2012. 02. 17. 18:41  [29]
     
     

    @Robbie_Fowler Nekem nem a CC győzelemmel van a bajom (lenne) hanem hogy messze vagyunk a BL-től. A 10 év persze túlzás volt de most van esélyünk beesni 4.nek. Jövőre ha az Arsenal, Chelsea páros közül akár egy is összeszedi magát akkor esélyünk se lesz a BL-re. Az Arsenalban meg lehet hogy kölykök vannak de apró pénzből előrébb tartanak mint mi 100 millából...A Milan elleni kudarc pedig a legsúlyosabb eddig a BL-ben ágyús szempontból ezért ezzel nem is dobálóznék :S

    Véleményem szerint egy CC siker csak a lelkünknek tenne jót, szakmailag és pénzügyileg etc. viszont a 4. hely sokkal fontosabb. Remélem mindent sikerül behúznunk és mindenki happy lesz :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 18:41  [30]
     
     

    @chrisred: "korábbi csapatunk maradványait"
    Az igaz, hogy a volt tulajok hagyták ránk őket, de ezt te is tudod, hogy Kenny tette őket rendszerbe.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 18:43  [31]
     
     

    @Robbie_Fowler: Az Arsenal keretében folyamatosan 7-10 sérült játékos van, és így tudtak minket simán beelőzni a bajnokságban a pocsék rajt ellenére.. És igen, ők folyamatosan ott maradtak Európa elitjében, felhúztak saját erőből egy stadiont, amivel Európa ötödik legnagyobb bevételű csapata lettek. Emellett huszadrangú kérdés, hogy tavaly elbuktak egy CC döntőt, amit nem mellesleg rettentően komolyan vehettek a Barca elleni megnyert BL nyolcaddöntő visszavágója előtt.

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 18:45  [32]
     
     

    @chrisred: Meseszép dolog az, hogy "Európa ötödik legnagyobb bevételű csapata", csak folyamatosan süllyednek le.

  • urmom Válasz erre 2012. 02. 17. 18:47  [33]
     
     

    folyamatosan süllyednek csak az a baj hogy még mindig előttünk járnak:)

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 18:48  [34]
     
     

    @sucre: ? Ha most Agger és Skrtel az, akikre gondolsz, azt tudom, hogy őket szántuk Sami és Carra utódjainak már négy-öt évvel ezelőtt is. Az egyik belőtt minket egy döntőbe, a másiknak meg a sérülése hiúsította meg a következő évi döntőbe jutásunkat. (Sajnos nem CC volt, hanem csak BL.) :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 17. 18:48  [35]
     
     

    @urmom: Igen. Idők kérdése, hogy meddig. :) Szerintem ha nem lesz meg nekik a BL, akkor vége az Arsenalnak. Elmegy Vps-Wilshere, utána lőttek a csapatnak.

  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 02. 17. 18:50  [36]
     
     

    @sucre: Attól még a forrásaik megvannak, és ennek oroszlánrésze a BL-ből származik. Az más kérdés, hogy Wenger és a vezetőség mit kezd ezzel a pénzzel.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 18:50  [37]
     
     

    @sucre: Tévedés, az egész angol futball süllyed lefelé, de ők folyamatosan tartják magukat.

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 18:52  [38]
     
     

    chrisred:
    Azt nem tudtam, hogy minket nem érdeklnek a trófeák, csak a PL 4. hely és Bl indulás. :)

    Akkor mégiscsak stimmel, hogy szerencsére Shanklyt nem küldték el, mert bár kiváló pontátlaggal feljutottunk volna, de mégse jutottunk fel még a következő évben sem.
    Arról nem is beszélve, hogy aztán Ő is nyert egy pár jelentéktelen kupát, mely érthetetlen módon pl. a LFC honlapján Honours címszó alatt szerepel, több hasonló értéktelen kupacímmel egyetemben. Phuujj! :)
    @TheScouser:
    egyetértünk. :)

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 19:01  [39]
     
     

    @JoelHuns: Ebben igazad lehet. Még szobra is van, amin fel van sorolva, hogy hány bajnoki címet és egyéb trófeát nyert. Vagy tévednék? Hiszen csak azok számítanak. :)

  • urmom Válasz erre 2012. 02. 17. 19:06  [40]
     
     

    @sucre Amikor elment Henry vagy Fabregas akkor is azt mondták hogy lőttek a csapatnak... Most ősszel úgy tűnt ez majd sikerül is de Wenger pillanatok alatt összeszedte a csapatot. Ebben zseniális.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 19:07  [41]
     
     

    @JoelHuns: Minket minden győzelem érdekel, de a céljaink csak a legmagasabbak lehetnek, mert mi vagyunk a Liverpool Football Club. Jelenleg ebben a szezonban az lehet a maximális célunk, hogy jövőre szerepelhessünk abban a kupasorozatban, amit már ötször megnyertünk.

  • bag Válasz erre 2012. 02. 17. 20:18  [42]
     
     

    @JoelHuns: +1 abszolút egyetértek!

    A poszt bár alapos elemzői munka, sajnos nagyon negatív hangvételű és nem veszi figyelembe kupahagyományainkat.

    A Pool angol csapat és ott igenis a kupák azonos ha nem nagyobb respekttel rendelkeznek mint a bajnokság. nekünk Liga Kupa csúcstartóként ( igen valamiben még mi vezetünk a mu előtt...), igenis kutya kötelességünk annak maximálisan komolyan vétele. Ezt ismerte fel a Király és a vezetés és már első meccsen az Exeter ellen is a legjobb csapatunkkal álltunk fel, és ugyanígy minden további alkalommal. Ne feledjétek, hogy az összes ellenfelünket legyőztük idegenben!
    Tehát a Liga Kupa döntő óriási fegyvertény és a megnyerése, amit remélünk azért, még nagyobb.
    Gondoljatok már bele, azok a Membershippel rendelkezők vehetnek rést a jegysorsoláson!!! akik bizonyítottan voltak legalább egy meccsen a mostani Liga Kupa sorozatban, akkora az érdeklődés! Ennyit a mikiegerezésről és a tízből tíz szurkolóra tett utalásról, amivel egyáltalán NEM értek egyet.

    Itt van FA Kupa is , amiben szintén óriási fegyvertényt végrehajtva kivertük a nagypofájú mu bandát ( Talán nem mindenki tudja, de ebben a sorozatban volt olyan időszak , hogy ez több, mint 80 évig nem sikerült!)

    Tehát itt is van teendőnk, van esélyünk a továbbjutásra és a minél jobb szereplésre.

    Gondoljátok meg, hogy nem véletlen a piros/fehér sál, amit elsősorban kupameccseken illik viselni, mert ez is hagyomány.
    Tehát több optimizmust, nem csak a 4. hely a lényeg, bármit is sugall a mu bérenc lakájmédia.

    off:

    Bár van Membershipem , nem tudok jegyhez jutni a döntőre...:(

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 20:19  [43]
     
     

    @chrisred:
    Természetesen nem csak a trófeák számítanak, de azok amik igazán naggyá tesznek egy csapatot. Játszhattunk volna akárhány kiváló meccset, ha nem lennének trófeáink, nem lennénk azok akik vagyunk.
    Persze, hogy a cél a csúcs! De amíg odaérünk addig is fontosak a részcsúcsok, mert összekovácsolhatnak, hitet adhatnak, önbizalmat megerősítést nyújthatnak, és büszkeséggel tölthetnek el. Ahogy mondani szokás: Aki a kicsit nem becsüli... :)
    Egyszóval a cél a 6. BL és a 19. PL! De Rómát se 1 nap alatt építették föl! :) Shankly, vagy Ferguson, Mourinho, Mancity stb. sem egyből ért el nagy eredményeket, hanem fokozatosan lépésről lépésre más és más stílusban.

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 02. 17. 20:23  [44]
     
     

    @chrisred: Aláírom, h Benitez vette meg őket, de hol voltak Hodgson idején??? Amúgy meg a Kelly - Johnson - Enrique hármas is elég impozánsan produkál néhány megingástól eltekintve és Kelly meg José viszonylag újabbak. Suarez szintén új, és egészen jó vételnek bizonyult, sztem Hendo hatalmas fogás, és még bőven fogja növelni az értékét, és ott van Downing, aki télleg eléggé kilóg, nem találja még a helyét. Rajtuk kívül van még egy Bellers, akit sztem nem kell bemutatni:D, illetve egy Carroll, akit pedig sztem meg kár még temetni, meg amúgy is, egy hiba mindenkinél belefér (még ha majd' 2méteres isXD) Szóval ha ezeket összehasonlítjuk a távozókkal... Háááát :D melyik elment játékos is villog mostanában? Ja igen, majd Torres megnyeri a BL-t és gólkirály is lesz :')

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 20:35  [45]
     
     

    @JoelHuns: Felfogtam a különbséget kettőnk gondolkodásmódja között. De hogy még tisztább legyen számodra is: szerinted azért vagyunk azok, akik vagyunk, mert trófeáink vannak. Szerintem meg azért vannak trófeáink, mert azok vagyunk, akik vagyunk.

    Persze, hogy vannak részcsúcsok, például minden meccs előtt az a cél, hogy meg kell nyerni. És ha sikerül, az egy részcsúcs. :)

    Csak nálam jelenleg az a helyzet, hogy van hátra a szezonból 15 (+X, ahány meccsünk még lesz az FA kupában a vasárnapi után) mérkőzés. Vagyis 15 (+X) kupadöntő. Fontossági sorrendben:

    Elsődlegesen fontos: 13 bajnoki
    Másodlagosan fontos: 1 (+X) FA kupameccs (mégis az igazi angol kupa, ahol az összes klub elindult)
    Harmadlagosan fontos: 1 CC kupameccs

    Vagyis akkor, ha az elsődlegesen fontos célunkat elbaltázzuk, már nem lehet jó szezonunk. Ha a másik kettőt, akkor még lehet. Bár persze az lenne az igazi és a teljes öröm, hogy innentől az összes meccsünket megnyernénk és minden elérhető célunkat elérnénk.

    A csapatot az kovácsolja össze, adjon nekik hitet, önbizalmat és megerősítést és büszkeséget, hogy felvehetik az LFC mezét és a szurkolók előtt játszhatnak. Akinek ez nem elég, az ne is vegye fel ezt a mezt.

  • bag Válasz erre 2012. 02. 17. 20:43  [46]
     
     

    @chrisred: Mint már utaltam rá, nincs elsődleges stb fontosság! egyforma van és a kupák egyforma fontosak. Angol csapatként (tudom, hogy ezt nehéz megérteni itthonról, de így van), a kupagyőzelem felfoghatatlan hajtóerő. Elképesztő mennyiségű csapat indul és ezek közül megnyerni a kupát és a királyi családtól átvenni, egyenesen felfoghatatlan élmény egy játékosnak. Ezért kell elfogadnunk csapatkapitányunk választását, hogy inkább a LigaKupa győzelemre emlékezzünk, mint a 4. v akárhányadik helyre... igaza van!

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 20:53  [47]
     
     

    @bag: Nem vagyunk angol csapat, mi a Liverpool Football Club vagyunk.

  • madskillz Válasz erre 2012. 02. 17. 21:15  [48]
     
     

    @sucre: És Gerrard nyilatkozata, aki szerint "Miután visszavonulok, nem arra akarok emlékezni, hogy hányszor lettünk 4.-ek, hanem hogy hány kupát nyertünk"

    ezt még olvasni is rosszul esett, visszavonulni Gerrard? soha:D

  • bag Válasz erre 2012. 02. 17. 21:15  [49]
     
     
  • bag Válasz erre 2012. 02. 17. 21:28  [50]
     
     

    Büszke vagyok erre a zászlóra, erre a klubra és ha bővül a lista, hálás leszek a managerünknek!
    Éljen Dalglish, Hajrá Pool!

  • a_fater Válasz erre 2012. 02. 17. 21:47  [51]
     
     

    A Torres fotó is zseniális :D

  • rowlesund Válasz erre 2012. 02. 17. 21:50  [52]
     
     

    ...Tottenham nem a mi szintünk... Miért is? Mert valaki csapatok tudott kovácsolni egy rakás hárommilliós spílerből? Meg volt annyi eszük, hogy lerázzanak egy riválist az íróasztal mögül....(ugye emlékszünk még, hogy érdelődést szimulálva felverték Carroll árát)... In KK we trust...De tényleg olyan focit akarunk játszani, ahol helye van egy akármilyen formában lévő Carrollnak???? Erőcsatár...LOL...

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 02. 17. 21:51  [53]
     
     

    @chrisred:
    Ahogy egy mozdonyvezető ismerősöm mondta: A pesszimista nem látja az alagút végét, az optimista már látja. A mozdonyvezető pedig azt látja, hogy két hülye kóvályog a sínek között.
    Csak hogy még tisztább legyen. :)

    Szóval nagyon szép az amit levezetsz, csak egy apró tényezőt felejtesz ki az egészből: Az EMBERT!
    Attól még nem lesz csapat egy csomó ember, hogy felveszik a LFC mezét. Ahhoz hogy ebből CSAPAT legyen még egy pár dologra szükség van. :)

  • Suares07 Válasz erre 2012. 02. 17. 22:03  [54]
     
     

    Nagyon jó kis cikk, tetszett. Amit nem értek: Ha van olyan opció, hogy esetleg kísérleteznek a tulajok a kerettel, akkor miért költöttek relative sok pénzt (jó jó tudom, hogy eladtuk Torrest) nevenincs játékosokra, mikor ennyi pénzből komolyan is erősíthettek volna. Azért ez kísérletnek eléggé nem mondható értelmesnek. Ha 2 igazolási szezonban elköltök 100 Millát, vagy még többet akkor annak célja van. Nem hinném, hogy ha nem jönne be a dolog, akkor újabb 100M-ot előrántanának a cilinderből, hogy kezdjük előröl.Mert hogy ez a 100-as kidobott pénz volt az tuti.

    Viszont, ha nem kísérleteznek, hanem lassú építkezés folyik, akkor pláne nem értem mi a fene folyik itt. Downing, Hendó, Karola? hova építkezünk? Másodosztályba?

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 22:08  [55]
     
     

    @JoelHuns: Hogyne tudnám. Például az alázat. Hogy a csapatkapitányunk ne arról álmodozzon, hogy mire emlékszik majd vissza, ha befejezi a pályafutását, vagy hogy kitől veszi át a kupát. Ennél van fontosabb feladata is. Neki az a dolga, hogy minden hétvégén megtegye azt a pályán, amit a szentháromság megkövetel. Ezt például fájóan hiányolom mostanában.

  • teyfelreferee Válasz erre 2012. 02. 17. 22:08  [56]
     
     

    @chrisred: Miért kötöd az ebet a karóhoz? Noha kevés alkalommal szólok egy-egy bejegyzéshez, de szinte mindig elolvasom.
    Olyan esetről, hogy Téged meggyőztek volna, még nem hallottam.

    @bag: +1
    Mintha csak én írtam volna! Teljesen egyetértek!Én kupagyőzelm(ek)et akarok látni, ami ugye azzal is jár, hogy jól elverjük a "nagy" csapatokat ...

    Az én véleményem szerint a kupagyőzelmek teremtik meg az önbizalmat, nem a 4. (akárhányadik) helyek... Szeretném, hogy Bajnokságot nyerjen a Csapat, de ehhez idő kell. Új Csapat építése van folyamatban (lehet, hogy nem a legjobb párhuzam, de: nézzétek meg, a spanyol válogatottnak hány év kellett, hogy világverő (nemzeti) csapatot építsenek. Ugyanez igaz a franciákra is, pl, akik most újra nincsenek sehol ugyan, de már valami elindult - nem szeretem a franciákat :))

    Egy szó mint száz:
    előre a FA kupáért (és a Carling Cup-ért is persze :D )

    YNWA

  • teyfelreferee Válasz erre 2012. 02. 17. 22:14  [57]
     
     

    @Suares07:
    Downing, Henderson... Sajnos többször láttam őket gyatrán (ez a megfelelő szó) játszani (nah, ez nem a megfelelő szó: inkább csak lézengeni a pályán).
    Jelenlegi helyzetben nincs helyük a Csapatban, de mostmár tudom, hogy nem szabad elhamarkodottan dolgokat kimondani:
    szegény Lucas-t is mennyire nem szívleltem, és most? Első osztályú védekező középpályás vált belőle. Úgyhogy - bár a MU elleni meccs után nehezen - de időt adnék a fent említett játékosoknak.

    Caroll? Szerintem egyre jobban játszik, van egy olyan érzésem, hogy nagyon be fog ő válni. Nem véletlenül lőtt ő olyan és annyi gólt a Newcastle mezében. Ugye, nem?

  • krysal Válasz erre 2012. 02. 17. 22:17  [58]
     
     

    Kalap le.

  • Suares07 Válasz erre 2012. 02. 17. 22:19  [59]
     
     

    @teyfelreferee: Félig igazad van, de csak félig:))
    Lucast bizony soxor láttad gyatrán játszani (valóban volt 1 szörnyű szezonja), de lézengeni sosem láthattad. Ha gyengén is játszott, de nem csak alibizett, mint most a fent említettek. Emlékezz csak vissza a MU elleni meccsre, Hányszor hallottad Downing nevét a közvetítés során? És Hendersonét? Ez Lucasra sosem volt ilyen formában jellemző.

  • teyfelreferee Válasz erre 2012. 02. 17. 22:23  [60]
     
     

    @Suares07: Igen, lézengtek és sétálgattak, mintha -2 emberhátrányban lettünk volna. Borzasztó volt nézni mind a kettőt.
    Néha volt olyan érzésem, hogy Gerrard szándékosan nem passzol nekik.
    Egy megye I-es játékos színvonalát nem érték el :(

  • teyfelreferee Válasz erre 2012. 02. 17. 22:25  [61]
     
     

    EGY KÉRÉSSEL/KÉRDÉSSEL FORDULOK HOZZÁTOK:

    Május-Júniusban tervezzük, hogy elmennénk egy hazai 'Pool meccsre.
    Valaki tudna információt adni, hogyan tudnék jegyhez jutni?

    KÖSZÖNÖM!

    ynwa

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 17. 22:28  [62]
     
     

    @teyfelreferee: Mert ez a véleményem. És lapos közhelyekkel nem lehet meggyőzni, érveket meg eddig nem olvastam.

    Például 2003-ban nyertünk utoljára Liga Kupát. Az akkora önbizalmat adott, hogy az év végén elbuktuk a harcot a negyedik helyért a Chelsea ellen (és ezzel lényegében eldöntöttük, hogy Abramovics oda ruházza be a pénzét), majd a következő évben a Houllier időszak leggyengébb szezonja következett és a végén jött az edzőcsere.

    Amikor viszont öt éven keresztül kiharcoltuk a BL szereplést, folyamatosan erősödött a csapat, olyan játékosok igazoltak hozzánk, akikről addig a PL időszakban nem is álmodhattunk, volt két olyan szezonunk a bajnokságban, amikor szinte el is felejthettük, mi a vereség (annyi volt belőle, mint most 25 forduló alatt), és a BL-ben minden évben esélyesek voltunk a végső győzelemre.

    Nyilvánvaló, hogy ezek mellett jóleső volt az a pár kupa ráadásnak (FA, CS, Európai Szuper Kupa), és mindig le volt szögezve, hogy az LFC minden sorozatban, ahol elindul, a végső győzelemre tör. De soha nem bújtunk a kamu sorozatok mögé, a cél tiszta volt: A BL és a PL.

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 02. 17. 23:17  [63]
     
     

    @chrisred: ha nem olvastál érveket, akkor erőltesd meg jobban a szemeidet (nemrég volt szó a funkcionális analfabétákról, ne legyünk már mi is azok...). A BL fontos. Pont. A FA kupa szintén. Pont. A CC szintén, habár kevésbé, mint az előző kettő. Pont. Melyiknek vagyunk bent a döntőjében? A CC-nek. So simple. 4 pont pedig pontosan 2 meccs alatt ledolgozható, az hogy a többi gyenge, egyáltalán nem érv semmire! Az sem érv, hogy túl erősek voltak, azért játszottunk szarul. A fociban, mint az élet legtöbb területén, az ellenfélnél kell jobbnak lenned, és ez, egyelőre nem megvalósíthatatlan. De a CC akkor is egy kupa. Kérdezném, hogy te hány ilyet nyertél meg életedben, de valszeg pont annyit, mint Torres. Ha valaha is fociztál, és akasztottak érmet a nyakadba, akkor tudod, hogy milyen érzés a többiekkel együtt, csapatként érezni, h alkottál valamit. Ha nem, akkor sajnállak. Ha valami, akkor ez az érzés tud segíteni a csapat összerázódásában. Érvek. Megfelel?

  • Linkid Válasz erre 2012. 02. 18. 0:22  [64]
     
     

    bocsi az offért, de írtam egy kis blogon egy cikket, ami érinti a suarez-evra affért is (tudom lerágott csont), de azért ha gondoljátok lessétek meg:

    palinfc.blog.nepsport.hu/archives/2012/02/16/Mi_tortent_veled_futball/

    jóéjt :)

  • Steven2009 Válasz erre 2012. 02. 18. 0:25  [65]
     
     

    Asszem ideje kicsit összerázni az itteni társaság nagy részét!
    1. Mi ez a helyenként elégedetlenkedő hangulat? 6 év után újra kupát nyerünk!Mindegy milyet, mindegy hogyan, 6 év az 6 év!
    2. A BL hely is meglesz(4 pont lemaradás az lópikula, a cikkben is említett 3 csapatot (MU, City, Tottenh), akikkel nem vagyunk egy szinten már LETUDTUK!(sajna 6 meccsen csak 3 ponttal, ennyit arról hogy a nagy csapatok ellen milyen "jók" vagyunk) a hátralévő 13 meccsből 9 győzelemmel (kicsit elfogultan persze) számolnunk kell!), aki ebben nem hisz az utána 100x írja majd le egy papírra, hogy "Soha többet nem leszek hitetlen a Liverpoollal szemben":-)
    3. Mindegy ki játszik a csapatban, azon az adott pillanatban Liverpooli mez lesz, támogatnunk kell őt szurkolásunkkal, bizalmunkkal még akkor is ha Caroll nem lesz gyorsabb, Suarez nem lesz kevésbé forrófejű stb.!Ott még nem tart a blog, hogy az itteni hozzászólások alapján történjen az aktuális csapat összeállítás:-).Amúgy Lucas mikor tud játszani leghamarabb?

  • VinnieJonesforPresident Válasz erre 2012. 02. 18. 0:35  [66]
     
     

    @Sonogashira: Na idefigyelj ocskos ! Ezen a blogon csak a szomszédos sotét iparváros idetévedt divatdrukkerei szoktak személyeskedni, úgyhogy hagyd abba, vagy keress magadnak más fórumot !! A ligakupa fontos, mert nyer a csapat valamit, de megkozelítoleg sem ér fol egy BL- helyezéssel, asszem hogyd ezt felfogd, nem szukséges akadémikusnak lenni ! Az a jelenlegi gárdával a baj, hogy ennek elérése kissé bizonytalannak tunik, márpedig így nem lesz hatodik BL/BEK gyozelem, akárhány akármilyen nevu ligakupát nyer is a csapat !!

  • VinnieJonesforPresident Válasz erre 2012. 02. 18. 0:46  [67]
     
     

    @Steven2009: ha a 13 meccsbol 9-et megnyer a csapat leírom neked ezerszer !! De nem fog, ez a baj . Három ponttal kozelebb vagyunk az utolsó kiesohelyhez, mint az elsohoz, ez a kiba...tt probléma !

  • Hosszubedobas Válasz erre 2012. 02. 18. 2:52  [68]
     
     

    Úton vagytok a szerethetöség felé. Ilyenkor Egervári lenne a megfelelö edzö.

  • Hosszubedobas Válasz erre 2012. 02. 18. 2:52  [69]
     
     

    Úton vagytok a szerethetöség felé. Ilyenkor Egervári lenne a megfelelö edzö.

  • tothpapa Válasz erre 2012. 02. 18. 3:01  [70]
     
     

    @Scouser84: (8) Na, legalább valami remény a jövőrenézve!

    Kitünő poszt, tks, 95%-ban + 1.

    Szerintem megint tökfölöslegesen civóztok, mert sajna nincs egyértelmü igazság. Hogy mi fontosabb - sokminden! A pénz, a siker, a remény és még ezer. Igen, nagyon kellene a Bl. Igen, feltétlen meg kell nyerni a CC-t és addig menni előre a másik kupában, ameddig csak tudunk.

    De ami a legfontosabb, a csapatunk csak ennyi. És ez nem sok. Hiába reménykedtek, (sokan álmodoztok) ez a csapat nem elég a Bl-re - az tutti. A jövő - a homályban.

    Hogy elkövettük a nagy vásárlási hibát az is tutti. Szilárd meggyőződésem, hogy ha nem KK a főnök, teljesen mások jöttek volna azért a sok pénzért. Az meg, hogy egyetlen játékost sem hoztunk a télen, érthetetlen.

    Csak mosolygok, amikor leirjátok a 3 előttünk álló csapatot. Miért hiszitek, hogy Abra beéri ennyivel, s hogy a wengerék már akár árulhatják is stadionjukat? Mi motiválja azt, hogy a sokkal komplettebb NCU hamarosan darabjaira fog hullni?( Egy kis OFF a témában: A Palermo arabjai állitólag 165 millkát fognak nyáron bedobni - a legnagyobb kiszemeltjük a Luizunk. más: Az amcsi AVG főnök (4,4 bill fonttal a zsebben) 450 mii fontot ajánl a spursért és megveszi az olyimpiai stadiont nekik.)

    @Steven2009: (65) Te vagy a remény. A 13-ból 9-ide, ez nem egy rossz. Gyere majd később is, amikor számolgatjuk a pontokat és ellenőrizhetjük a büntetések végrehajtását.

    Én nem vagyok optimista, de az mindenesetre reménykeltő, hogy a kupák utáni meccsek után szerencsére a atomjaira hullott Arsenalt kapjuk, és a gólarány-javitási lehetőségeinket végtelennek látom.

  • tothpapa Válasz erre 2012. 02. 18. 3:08  [71]
     
     

    @sucre: (22)
    Sajna, hogy nem válaszolt a kérdésedre, de én megsugom, hogy egy Fergusson-lánynak udvarol. DD

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 02. 18. 7:50  [72]
     
     

    @VinnieJonesforPresident: alapból én is higgadtan szoktam írni, személyeskedéstől mentesen. De ha valaki úgy nyilatkozik, hogy nem olvasott érveket (a sajátjain kívül) akkor hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy nem tud rendesen olvasni. Amit te mondasz az egy vélemény, amit Steven Gerrard mond, az meg egy másik (halkan megjegyzem, az edzői stáb is ilyeneket nyilatkozik, meg néha a többi játékos is). Kenny filozófiájának egyik alappillére, hogy a következő meccsel/kihívással kell foglalkozni, nem találgatni, hogy mi lesz majd 12 év múlva március 9.-én a tabellán. Vagyis igen, első számú cél a BL elérése volt az idény elején, és igen, még most is nagyon fontos, de a CC per pill prioritást élvez. Egyébként Wimbledon FC. drukker vagy? Csak mert Winnie vicces, meg komázom, de nem épp a tiszta fociról meg becsületről volt híres, meg nem is a Pool iránti olthatatlan szeretetéről...

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 18. 8:56  [73]
     
     

    @Sonogashira: Nagyon megtisztelő feltételezés, hogy szerinted két éven belül világbajnokságot és EB-t nyertem, de ettől elég távol vagyok és már valószínűleg nem is fog megvalósulni. :)

    Egyebekben majdnem ugyanúgy leírtad azt a fontossági sorrendet, amit én korábban, vagyis visszavonom, most már mástól is láttam korrekt érveket - bár a magam részéről soha nem egyszerűsítettem le a bajnokságot a BL megszerzési funkcióra, annál sokkal több. A bajnokság azt dönti el, hogy abban az évben melyik a legjobb angol csapat, a BL meg azt, hogy melyik a legjobb európai csapat. Ennek a két tornának nincs alternatívája, ezeken való minél jobb szereplés a csapatok célja és feladata, a többi versenysorozat kiegészítő szerepben van.

    (Valóban volt olyan időszak, amikor az FA kupa jelentősebb versengés volt, mivel nem volt gazdasági különbség az angol klubok között, viszont bajnoki rendszerben gyakorlati okok miatt csak bizonyos számú csapat indulhat. Ezért a 30. vagy 40. számú csapat, bár nagyjából ugyanolyan erős volt, mint az élcsapatok, csak a kupában mérkőzhetett meg velük. De amióta megalakult a Premier League, és az első osztályú csapatokat leválasztották gazdaságilag a többiekről, ez a jelentősége megszűnt.)

    A négy közé kerülés nem általánosan, hanem a mi jelenlegi helyzetünkben a legmagasabb cél, mert bajnokok már nem lehetünk, ezt viszonylag könnyen beláthatjuk. De ezáltal elérhetjük, hogy jövőre újból megmérkőzhessünk a legjobb európai csapat címéért kiírt versengésben. Mély megdöbbenéssel olvasok olyan véleményeket, hogy nem is baj, ha ott nem indulunk, mert úgyse nyerhetjük meg - inkább hajtsunk olyan kupákra, amivel a nagyok nem foglalkoznak. 35 év óta szurkolok a csapatnak, de soha nem jutott eszembe, hogy olyanok legyünk, mint akik a mások asztaláról lehullott morzsákra vadásznak. Éppen ellenkezőleg, a legkeservesebb időszak volt 1985-2001 között, amikor nem nyerhettünk meg mindent. Amikor bő egy évtizeddel ezelőtt néztem a tévében az egyébként elég gyenge Boavista elleni BL meccsünket, ami a Heysel utáni első volt az Európa Kupában, úgy éreztem, végre újból a helyünkre kerültünk. Most szeptemberben ugyanezt akarom érezni.

  • LiverpoolTheBest Válasz erre 2012. 02. 18. 9:50  [74]
     
     

    Nekem az a szerény véleményem,hogy meg kellene nyerni ezt a Ligakupát,bármennyire is jelentéktelennek tűnik,mert ez óriási lökést adhat nekünk a 4.helyért folytatott harcban,továbbá az FA-kupában is minél tovább kellene menetelni,de az elsődleges cél jelen pillanatban a CC megnyerése,aztán elindulni a 4.helyért,mert ez az Arsenal és Chelsea baromi gyenge idén,és ezt nem tudtuk kihasználni,ez itt a baj.A hátralevő bajnoki meccseket minél jobb arányban nyerni kellene,különben a BL egy felejtős dolog lesz megint.
    YNWA

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 10:09  [75]
     
     

    @Suares07: "Emlékezz csak vissza a MU elleni meccsre, Hányszor hallottad Downing nevét a közvetítés során? És Hendersonét?"

    Henderson adta a 2. legtöbb passzt, szóval vagy a füleden ültél, vagy a kommentátor nem mondta a nevét.

    @tothpapa: :)

    Off: A Real-nak tavaly köze sem volt a kupákhoz (vagy a Barcához), kivéve a kupában. 1 meccsen megtudták verni a katalánokat, és onnantól megállíthatatlanok(igaz, a Barca ellen még mindig nem megy), de 10 pont az előnyük a bajnokságban-ugyanolyan kerettel, ami tavaly hátrányban volt. Ennyit jelent egy mocskos kupa megnyerése...

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 18. 10:26  [76]
     
     

    @sucre: Ehhez az utolsó gondolatodhoz egy kiegészítés.

    Tavaly a spanyol bajnokság állása 22 meccs után:

    1. Barcelona 61 pont
    2. Real 54 pont

    Idén:

    1. Real 58 pont
    2. Barcelona 48 pont

    Azt hiszem, egyértelmű, hogy minek köszönhető a Real jelenlegi első helyezése. A Barca igazából annyira agyonnyerte magát, hogy jelenleg teljesen motiválatlan - kivéve, ha a Real ellen kell játszaniuk, tehát igazad van abban, hogy egy kupadöntő lehet emocionális hatással a játékosokra, például akkor, ha elvesztik. :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 10:29  [77]
     
     

    @chrisred: Jogos, de ha mi nekünk is 4 ponttal többünk lenne.

    Ja, és az azutáni héten mérkőzés az Arsenal ellen. Ha esetleg sikerülne nyerni a kupában, akkor...

  • xadix88 Válasz erre 2012. 02. 18. 10:50  [78]
     
     

    Én Mu-s vagyok , a Pool helye a Bl-ben van, de én ott látom a gondot hogy középszerű játékosokat igazoltatok...( Henderson,C.Adam,Downing,Carroll szerintem ők kb Bolton ,Norwich, West Bromba valók, nem egy ilyen nagy Klubba...

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 18. 11:00  [79]
     
     

    @sucre: Pont négy ponttal van többünk, mint tavaly 25 meccs után. :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 11:25  [80]
     
     

    @chrisred: Akkor bárcsak 8 ponttal több lenne, mint tavaly ilyenkor volt! :)

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 02. 18. 11:27  [81]
     
     

    BRÉKING!! Bizonyíték arra, hogy Carroll el tud emelkedni a talajtól!

    assets.liverpoolfc.tv/uploads/139301439ap009_liverpool_fc.jpg

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 11:48  [82]
     
     

    @Kriccs182: Hiszen rá nem is hat a gravitáció! :)

    A képeket elnézegetve Coady a nagycsapattal edzett. Ideje lenne már pár percet kapnia a felnőtt csapatban, ha már akkora "sztár" lesz...

  • McAllister Válasz erre 2012. 02. 18. 12:22  [83]
     
     

    Én inkább a bl helyezést tartom kritikusnak, mert annak hiányában kisebb az esély h a fiatal, tehetséges, feltörekvő játékosok hozzánk jöjjenek (pl sztem pár évvel ezelőtt versenyben lehettünk volna egy eden hazard-ért, míg most a kanyarban sem vagyunk)

    Egyébként elvétve olvastam csak infókat ezért kérdeznék valamit amire kevés helyen láttam egyértelmű választ: Tényleg lesz olyan szabályozás h 11 játékosból 6-7-nek lényegében angolnak(nem az eu-s nem eu-s kérdésre, és nem a saját nevelésú játékosok arányára a keretben gondolok) kell lennie? Csak mert a city v arsenal játékospolitikáját ha nézem (v akár a cselszkijét) egyik sem forszírozza az angolokat...

    Mert egyébként nem értem h miért kell kiadni 20-30 millákat (fontban) közepesnél szarabb angol játékosokra(stu,caroll, hendó,adam)? Még ha az utolsó kettőben látok is potenciált, de nem ennyi pénzért. Félek tőle h ha el is érjük a 4. helyet a többlet pénzből Darren Benteket fogunk venni 25 M-ért, és nem mondjuk egy Ericksent az ajaxból 20-ért (mégha más poszt is a kettő)

    Egyébként miért is vannak ennyire túlárazva az angolok? Nagyobb marketing érték? Könnyebb azonosulni egy "angol" csapattal? Több mez fogy?

  • paszuy Válasz erre 2012. 02. 18. 12:39  [84]
     
     

    @Kriccs182: csak a térdeit húzta fel.:)

  • LiverpoolTheBest Válasz erre 2012. 02. 18. 13:24  [85]
     
     

    @sucre: Meg ha jól láttam Flanagan is ott volt,remélem,hogy ő is és Coady is kezdeni fog,ha már akkora tehetségek.
    A Carrollos képről,az ugrott be,hogy:Nyuszi,hopp. :D

  • teyfelreferee Válasz erre 2012. 02. 18. 13:25  [86]
     
     

    @teyfelreferee:

    Bocs, Mindenkitől az ismétlésért:

    "EGY KÉRÉSSEL/KÉRDÉSSEL FORDULOK HOZZÁTOK:

    Május-Júniusban tervezzük, hogy elmennénk egy hazai 'Pool meccsre.
    Valaki tudna információt adni, hogyan tudnék jegyhez jutni?

    theyfel@yahoo.co.uk
    KÖSZÖNÖM!

    ynwa"

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 13:27  [87]
     
     

    @teyfelreferee: Csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy júniusban nem lesz már meccs, májusban is csak a Chelsea ellen, amire jó eséllyel már elfogyott minden jegy. But who knows...
    Sok szerencsét!

  • Suares07 Válasz erre 2012. 02. 18. 13:35  [88]
     
     

    @sucre: Henderson úgy adta a 2. legtöbb passzt, hogy gyakorlatilag teljesen hasztalan, teljesen alibi passzok voltak. Nehogy azt mond, hogy bármi nemű építkezésre volt képes a csapat az Ő passzaiból. Az, hogy odarúgják neki és át se meri venni, hanem egyből hátrapasszolja az nekem nem Livepool szint. Ha ilyenekre képes, akkor gó vissza a tarcsiba, ott tanuljon meg normálisan játszani. Addig játsszon helyette Shelvey, ő tudja hogy az előre is 1 irány. Nem csak a hátra, meg az oldalra.De azért az vicc, hogy 20 misit kicsengettünk érte, hogy valaki haza is tudjon adni.

    az meg.hogy a fülemen ülök meccs közben nem valószínűbb, inkább csak a kommentátor unja mindíg bemondani, hogy Henderson passzol hátra ...

  • monkeypureeNumber2 Válasz erre 2012. 02. 18. 13:39  [89]
     
     

    @Suares07: Továbbra sem fizettünk érte 20M-t. Vagyis fontban vagy dollárban biztos nem.

  • Suares07 Válasz erre 2012. 02. 18. 13:45  [90]
     
     

    @monkeypureeNumber2: Teljesen mind1, ha 2 dollárt is fizettünk érte, inkább egy McDonald's menüt kértek volna:)

  • Pool01 Válasz erre 2012. 02. 18. 14:25  [91]
     
     

    Közben 0-1-re ég a cselszi :)) Nem bánnám, ha kiesnének. 1 riválissal kevesebb maradna.

  • Pool01 Válasz erre 2012. 02. 18. 14:28  [92]
     
     

    Viszont olvastam a cselszi fórumát amikor megkapták ellenfélnek a Birminghamet. Nagy volt az örömük...
    Erről a mi helyzetünk jutott eszembe, mi is örültünk és már úgy vesszük túl is jutottunk ezen a fordulón.
    Szóval kicsit félek, de azért remélem simán nyerünk ma!

  • Pool01 Válasz erre 2012. 02. 18. 14:43  [93]
     
     
  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 02. 18. 14:44  [94]
     
     

    @Pool01: Holnap!

  • Pool01 Válasz erre 2012. 02. 18. 14:56  [95]
     
     

    Ja igen :)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 15:39  [96]
     
     

    @Suares07: Mondjuk a mu elleni meccsen Gerrard se volt jobb Henderson-nál. Visszaküldjük őt is a tarcsiba? :D

    @Pool01: X lett a meccs, a lehető legjobb nekünk. Esélyes, hogy kiesik a Chelsea, de + 1 meccsük lesz.

    "Erről a mi helyzetünk jutott eszembe, mi is örültünk és már úgy vesszük túl is jutottunk ezen a fordulón."

    Nem fogunk. Szerintem.

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 15:40  [97]
     
     

    @sucre: Mármint tovább fogunk jutni, csak már előre gondolkodtam :DD

  • goldstein1984 Válasz erre 2012. 02. 18. 15:57  [98]
     
     

    Na, a Cselszi döntetlent játszott, mehetnek visszavágóra Burminghamba, ez így pont jó nekünk.

  • Agger Válasz erre 2012. 02. 18. 17:24  [99]
     
     

    @goldstein1984: így se rossz de jobban örültem volna ha kiesnek ,szerintem annyira nem gyengék hogy második meccsen se tudjanak nyerni

  • bag Válasz erre 2012. 02. 18. 18:14  [100]
     
     

    Közvetíti holnap valamelyik elérhető sportadó a meccsünket?

    off: a BVB (Götze nélkül!) brutálban tolja mostanában 5 meccs 5 győzelem...

    Kellene onnan Hummels, Götze, Kagawa, Lewandovski és Klopp...:)

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 19:03  [101]
     
     

    @bag: Digi adja.

    "off: a BVB (Götze nélkül!) brutálban tolja mostanában 5 meccs 5 győzelem..."

    A mostani meccsen nem voltak éppen meggyőzőek.

  • monkeypureeNumber2 Válasz erre 2012. 02. 18. 19:09  [102]
     
     

    @sucre: Digi Plus, rend kedvéért :)
    @bag: Klopp? Jó vicc...

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 18. 19:14  [103]
     
     

    @sucre: Mivel pont a 2 legnagyobb zsugásuk hiányzik,nem csoda,azért a 3 pontot úgy is behúzták. Én sem bánnám ha nem azt a statisztikát vezetnénk,amiért nem adnak pontokat:

    "8.6% - A Liverpool használja ki legrosszabb arányban a helyzeteit a PL-ben, és ők lőtték a legtöbb kapufát is (19" (opta)"

  • bag Válasz erre 2012. 02. 18. 19:19  [104]
     
     

    @sucre: bár mi nyernénk nem meggyőzően 5-ből 5-öt a legjobb emberünk nélkül...
    @monkeypureeNumber2: kell egy kis humor, bár néhány szezon a Király oldalán, utána teljes felelősséggel.
    megjegyzem sokan már most odaadnák neki a csapatot. Hihetetlen a fickó!
    kevéssé vagy egyáltalán nem jegyzett játékosokkal nyerte a Bundesligát a sztárokkal tűzdelt Bayern ellen ( akiket oda- vissza vertek egyébként). Most is vezetik a tabellát a legjobbjuk és Sahin nélkül. nekünk pont egy ilyen kell, ha a Király visszavonul.

  • monkeypureeNumber2 Válasz erre 2012. 02. 18. 19:28  [105]
     
     

    @bag: Így már jobb :). Csak nehogy ő is akkor tálentum legyen, mint a Villás-Bóhás.

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 19:28  [106]
     
     

    @Kirhal: Nyilván szép győzelem, de azért az, hogy brutálisan nyomnák, ez erre a meccsre nem vonatkozhat. Viszont a többire igen.

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 18. 19:30  [107]
     
     

    @bag: az tény hogy csuda dolgokat művel a dortmundal, és bírom őt is,meg a csapatát is,de európában eddig 2-ből semmi, ha jövőre is akkora égés lesz, akkor én őt nem venném komoly edzőnek.

    Akiben én nagyobb potenciált látok(nah ugyan ő sem villantott még európában),de amit eddig a bundásban letett, az nagyon szép: Lucien Favre, amikor tavaly februárban átvette a gladbachot, tök utolsók voltak, 10 pont hátrányban az előttük lévőtől. Behozta őket osztályozó helyre, bent maradtak, most meg ott tartanak 3ik helyen(most épp 2.,ha nem nyer a bayern), hogy valami nagy szerencsétlenség folytán bukhatják el a BL helyet,oda-vissza verték a bayernt, nagyon szép, attraktív focit játszanak úgy, hogy idén 12 gólt kaptak, ami a topligákba példátlan. És Favre korábban már a herthából is majdnem bajnokot csinált, akinek egy Voronyin volt a sztárja...

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 19:31  [108]
     
     

    @monkeypureeNumber2: Villas-Boas-nak volt egy jó éve, és ennyi. Kloppnak már ez a 2. :DD

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 18. 19:34  [109]
     
     

    @sucre: Jó persze tudom, én is láttam, ez olyan mu-s győzelem volt, valahogy gyötörjünk be egy gólt, és kész is van, de lényeg a 3 pont, amikor egy bayern az üldöződ.
    Én még azt hozzátenném, hogy igazából tavaly voltak sokkal meggyőzőbbek, idén többször van az hogy az eredmények jönnek, miközben a mutatott játék, meggyőzősség, közel sincs a tavalyihoz.

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 18. 19:36  [110]
     
     

    Az arsenal meg közben ég, úgy hogy az is jó ha kiesnek, meg az x is :)

  • monkeypureeNumber2 Válasz erre 2012. 02. 18. 19:58  [111]
     
     

    @Kirhal: Nem égnek, ez papírorma :) A Sunderland égett múlthéten ;)
    @sucre: Óó, make him Sir Jürgen Klopp!:D Ja nem...

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 18. 20:14  [112]
     
     
  • qwestfield Válasz erre 2012. 02. 18. 20:47  [113]
     
     

    én odaadnám a 4. helyet egy fakupa győzelemért.
    a ligakupát odaadnám azért, hogy megelőzzük a chelseat.
    szerintem így kell hozzáálni egy liverpool szurkolónak.

    azért mert: a fa kupa nagyobb dolog, mint 1x bejutni a bl-be.
    megeleőzni a spanyol pöcs csapatát(aki ma sem rúgott gólt, sőt eltűnt a mezőnyben)..priceless.

    szerintem caroll, downing és henderson(no meg adam) nem szerepelt a várakozásom alatt. ennyit vártam tőlük.

  • qwestfield Válasz erre 2012. 02. 18. 20:52  [114]
     
     

    @bag: @monkeypureeNumber2: @sucre:

    én már 3 éve szajkózom, hogy kloppot kellene idehozni edzőnek. kb 20 éve nem játszott egy csapat sem ennyire ötletes támadófutballt a bundesligában, mint a bvb. az idei szezonjuk nem annyira gördülékeny, de a bayernnek sincs a szokásos übermázlis szezonja.
    a bajorok kb 10 tálcát nyertek az elmúlt 20 évben, de egyete sem jó futballal, hanem csak a minőségi játékosaik miatt.
    erre jön ez klopp és senkikből csapatot csinál.

    ő kell nekünk.

  • monkeypureeNumber2 Válasz erre 2012. 02. 18. 21:18  [115]
     
     

    @qwestfield: "megeleőzni a spanyol pöcs csapatát(aki ma sem rúgott gólt, sőt eltűnt a mezőnyben)..priceless."
    Egyértelműen így kell hozzáállni egy szurkolónak.
    @qwestfield: Nálunk amúgy most ki az edző, azt vágod?

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 02. 18. 21:25  [116]
     
     

    @teyfelreferee: Bajnokira szinte lehetetlen. FA kupa talán. Előbbire csak akkor van esély, ha nem kelt el minden jegy és meccs előtt a honlapon árusítják. Kb. lesz egy heted meccs előtt, kicsit kapkodós, de én is két héttel előtte vettem. Még 25-én voltam kint a City elleni meccsen. Ha van még kérdésed, akkor mail.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 02. 18. 21:27  [117]
     
     

    @qwestfield: Azok a senkik zseniális tehetségek. ;) Azért, aki régóta szurkol a Dortmundnak, az tudja, hogy nagy tervek voltak az utánpótlással.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 02. 18. 21:28  [118]
     
     

    @bag: Azért Götze nem olyan nagy érvágás a BVB-nek. Ott a jó öreg Kuba. :)

  • Agger Válasz erre 2012. 02. 18. 21:32  [119]
     
     

    miről maradtam le hogy mindenki Klopp-ot akarja szerintem nem tett le valami sokat az asztalra
    megnyerte tavaj a bundást mert a bayern gyenge volt
    volt 3 kulcsjátékosa (Sahin,Götze,Kagawa) ebből még van kettő de nem hiszem hogy sokáig, bl-be se mutattak semmi jót , ha mi is megtehetnénk hogy 4-5 évet várunk hogy a fiaal játékosaink beérjenek + odarakunk egy egy jó közepes edzőt mi is tudnánk ezt hozni

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 02. 18. 21:41  [120]
     
     

    @Agger: Azt megnézném, hogy a PLben mikor csinálja meg ezt bárki! Wenger 10 éve nem tudja. Kiváló edző, de nem olyan karizmatikus, mint Klopp. Az ő erejét a személyisége adja. Ettől függetlenül én örülök, hogy Kenny van a padon és senkivel le nem cserélném. Na jó, Shanks és Paisley jöhetnének. :)

  • Agger Válasz erre 2012. 02. 18. 22:29  [121]
     
     

    @Kriccs182: Bundás szintű bajnokságra gondoltam, ez most látom épp kimaradt
    PL azért nem menney mert itt 4-5 bajnokesélyes van nem ugy mint a Bundásba hogy 2

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 11:39  [122]
     
     

    @Agger:
    4-5 bajnokesélyes esélyes a PL-ben? :) Mikor is nyert utoljára más az mu-chelsean kívül más? 2004-ben az arsenal, pont akkor amikor spanyolba a valencia, és azóta ott csak 2 csapat nyert bajnokságot, meg itt is. Ezen az alapon a bundásba 18 bajnokesélyes van. A PL olyan mélyrepülésbe van idén,amilyenben már régen nem, jól mutatja ezt hogy jó eséllyel nem lesz angol csapat a BL 8 között, meg az is a hogy azzal a balfaszkodással amit mi nyomunk, még közünk van a 4ik helyhez.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 19. 12:03  [123]
     
     

    @Agger: Kiknek a beérésére kell várni? Sterling, Ngoo, Suso? Ők még a saját korosztályukban sem képesek meccset nyerni komoly ellenfelekkel szemben, Götze meg Sahin meg tudtommal végigverték utánpótlás korukban egész Európát.

  • Agger Válasz erre 2012. 02. 19. 12:08  [124]
     
     

    @Kirhal: igaz
    de idén már fellépett hozzájuk a City , Spurs is ,igaz chelsea gyenge AVB miatt de Mourinho-val ők is ott lennének a harcba . Bl-ről meg anyit hogy ha a két Manchesteri klub(Főleg United) nem cseszi el a csoportkört simán lenne 8 között angol

  • goldstein1984 Válasz erre 2012. 02. 19. 12:28  [125]
     
     

    Egy csomó edző neve elhangzott a fentebbiekben, de Capello neve kimaradt. Azért ő sem akárki, ahová ment, ott a csapattal bajnok lett (Milan, Roma, Real Madrid).

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 12:39  [126]
     
     

    @Agger:
    Igen, idén valóban átalakultak az erőviszonyok, de a helyzet ugyan az, hogy még mindig 2 bajnokesélyes van, minden tiszteletem a tottenhamé,de sztem még a saját szurkolóik sem gondolják komolyan,hogy bajnokok lehetnek. Az hogy nem cseszik el a csoportkört,ott egy fontos szó, h "ha",és mivel elcseszték,nincs miről beszélni. A chelseanél meg sztem nem AVB a legnagyobb baj, ő is ludas nyilván,de ott a csapat magja,még mindig a murinnyó által összerakott alap,ami 2005 óta fut, ami 2008-ban edző nélkül jutott BL döntőbe, és ami tavaly és idén darabjaira hull, mert elhasználódott, egyszerűen bármilyen világklasszis valaki, nincs benne annyi jó év, mint amit egyesek elvárnak tőle.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 19. 13:02  [127]
     
     

    @Kirhal: Nem beszélve arról, hogy az a játékrendszer, amit Mourinho alkalmazott, már az ő utolsó időszakában sem működött. Egysíkú volt és az ellenfelek kiismerték. Lényegében azért lett kirúgva, mert a Chelsea vele is úgy szerepelt, ahogyan most. És azóta Abramovicstól egy menedzser sem kapta meg a kellő bizalmat, hogy átalakítsa a keretet meg a játékrendszert, ahogyan ő képzeli.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 19. 13:05  [128]
     
     

    @goldstein1984: Rengeteg edző neve elhangozhat, de

    1. nekünk van menedzserünk
    2. nem tudok mondani egy érvet sem, hogy egy neves edző idejöjjön a mostani játékosállományunkkal dolgozni, egy szakmai körökben rosszul csengő nevű technikai igazgató irányítása alá

  • urmom Válasz erre 2012. 02. 19. 13:27  [129]
     
     

    OFF:

    I know the handshake thing should be left alone now and move on, but here is something worth mentioning
    during the 1986 world cup uruguay eliminated scotland after a scoreless draw, at the end of the match the uruguay coach omar borras turned to the scotland coach to shake hands. The scot who was frustrated by his teams elimination however refused to shake hands. The name of the man in question ALEX FERGUSON !

    HAaaahaaa:D

    ON:

    @teyfelreferee Utazási irodai is foglalkozik ilyennel! Nézz körbe! Én így voltam kint a 'pool-chelsean:)

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 13:50  [130]
     
     

    @chrisred: Az még a hab a tortán:)
    Meg abra papa kanyar nélkül benyelte sztem a murinnyó 2 dolgot,azt hitte avb ugyan azt fogja hozni,amit murinnyó csinált.

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 13:54  [131]
     
     

    Közben ez a mocsok stoke még 10 emberrel is kiharcol egy 11est, kár, nem lett volna rossz ha már ők sincsenek a mezőnyben.

    Az arsenal meg ismét jó sorozatba kezdett, ha esetleg jövő héten a spurs is rúgna beléjük egy szépet, a mi kezünkben lenne hogy megadjuk nekik a kegyelemdöfést, és legurítsuk őket a lejtőn,kérdés képesek leszünk-e megtenni.

  • p_berger Válasz erre 2012. 02. 19. 14:37  [132]
     
     

    A ma délutáni rangadóról nem lesz beharangozó?

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 19. 14:43  [133]
     
     

    @Kirhal: Először tovább kéne jutni, utána lenne értelme számolgatni csapatokkal.

    Egyébként a Spurs meccs után lesz a sorsolás. Kíváncsi vagyok, kit kaphatunk.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 19. 14:50  [134]
     
     

    @sucre: Eddig nem panaszkodhattunk, a Liga Kupával ellentétben végig hazai pályán játszhattunk. Ha ez folytatódik, akkor lehetséges, hogy most kellene inkább nehéz ellenfelet kapni, és nem az elődöntőben vagy a döntőben semleges pályán (vagy mondjuk a Spurs esetében lényegében idegenben).

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 14:53  [135]
     
     

    @sucre:
    Igen nyilván először tovább kéne jutni, de azért illene, és óriási blama lenne az Anfielden full csapattal kiesni egy 2. osztályú ellenféllel szemben.(Meg idén egyszer már megvertük őket). Meg alapvetően azért számolgattam,mert annál jobb,minnél több potenciális esélyes esik ki, az a mi esélyeinket javítja,amit én annyira nem bánok.

    Nah ez tök jó,nem is tudtam hogy már ma lesz a sorsolás. Én azt mondom csak ne a WHL legyen, ott alapvetően esélytelenek lennénk, de ahogy elnézem kemény dió lenne a Stadium of Light is,hogy már a Brittanicáról ne is beszéljek.(a Stamford Bridgen meg majdnem többször nyertünk mind az Anfielden :D )

  • Kirhal Válasz erre 2012. 02. 19. 14:56  [136]
     
     

    @chrisred:
    Igen,ebben van ráció, inkább most hazai pályán. Én azt mondom,amilyen sorsolásunk volt a Liga Kupában, most jár is a könnyített menet az FA-ban. Én örülnék a Leicester citynek is :D

  • sucre Válasz erre 2012. 02. 19. 15:20  [137]
     
     

    @chrisred: Igaz. De akkor már inkább inkább a Chelsea-vel találkozzanak össze (ha továbbjutnak), hiszen az Anfieldre szerintem egy döntetlenre lennénk csak képesek, idegenben meg...

  • Építők Válasz erre 2012. 02. 19. 18:11  [138]
     
     

    @Kriccs182:

    senkik votak akkor, hiába volt nevük utánpótlás vonalon. szerintem úgy értette, hogy nem összevásárolt sztárokkal nyert.

  • chrisred Válasz erre 2012. 02. 22. 9:17  [139]
     
     

    @sucre: Bellers a trófea kérdésről:

    www.liverpooldailypost.co.uk/sport/liverpool-fc/liverpool-fc-news/2012/02/22/liverpool-fc-striker-craig-bellamy-won-t-celebrate-if-he-scores-in-carling-cup-final-against-cardiff-99623-30377950/

    Bellamy said: “Honestly, if I win, I win. If I don’t, I don’t. I will not lose one second of sleep over it. Not one.

    “I have enjoyed my career, I’ve had a great career. Is my career defined by trophies? No. I’m very fortunate to play this game, I’ve achieved more than I set out to achieve.

    “Off the top of my head, I don’t know where my Scottish Cup medal is. I don’t have a photo of the game anywhere in my house. I just set out to win every game I play in, and if I win trophies because of that then great.

    “I know people might not understand when I say that I’m not a failure if I don’t win trophies. Far from it.

    “I’ve gone in with that attitude over the last few months and it’s amazing I’ve got through to a final straight away. I’m going to carry on that approach.”

    Bár minden játékosunk ilyen mentalitással rendelkezne.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.