Írta: donnelly 2012. febr. 29. 22:25
Pepét egy bizonytalan szexuális beállítottságú, feltehetően afrikai, talán a vacsutu törzsfő akarja elkapni egy körre egy biztosítócég spanyol reklámjában. Alapvetően humorosnak készült az anyag, de egy civil szervezet levetette a műsorról azzal a szöveggel, hogy sztereotip és sértő módon ábrázolja a feketéket, így a cucc rasszista. Ez a mi szemszögünkből akár baromságnak is tűnhet - mivel mást lehet Magyarországon, mást Spanyolországban és mást az Egyesült Királyságban - de fehér embereket sajnos nem állíthattak a dzsungelbe, mert az általunk ismert világban a fehérek többnyire nem törzsi életmódot folytatnak és az nem lett volna vicces, így viszont akkor már az összes fekete magára veheti. Kényes kérdés, de szerintem ez inkább vicces, mint rasszista, és én különben az Ace Ventura 2-t is szeretem - az amúgy mi, ha ez rasszista?
Írta: TheScouser 2012. febr. 27. 8:33
Széthagyott pezsgősüvegek, bokáig érő alkoholos lé az öltözőben, egy csurig töltött kupa -Carroll nagy napja lehetett ez. Egy nagy vigyor volt a Liverpool a mérkőzés után, százával készültek a "pózolj trófeával"-képek, a hangulatról pedig sok minden elmond, hogy a mindig visszafogott Henry is együtt ivott a csapattal. Nagyon rég nem láttunk hasonló boldogságot a játékosok, az edzői stáb, a szurkolók, vagy a tulajdonosok arcán, egyszerre pedig talán sohasem. Ilyen a nyolcadik Ligakupa-győzelem íze.
Írta: TheScouser 2012. febr. 26. 21:16
Senkit, ismétlem, senkit nem fog érdekelni - akár már egy hét múlva sem - hogyan nyertük meg ezt a Ligakupa-döntőt. Nem a hibákra, a számtalan kihagyott helyzetre, Gerrard elrontott tizenegyesére fogunk emlékezni, hanem arra, hogy ez volt az a Liverpool, ami oly sok év után végre elért valamit, valami kézzelfoghatót. Egy csapat, amit többször is jól arcon vágta magát vágtak, mégsem adta fel. És jól tesszük, ha ezt idézzük majd fel, mert egyedül ez számít.

Elolvasom »
Írta: TheScouser 2012. febr. 26. 11:33
Szinte már mindent elmondtunk erről a találkozóról: beszéltünk a Ligakupáról, a döntőbe vezető útról, most a döntőről fogunk - illetve próbálunk. Kínosan lassan telnek a másodpercek. Próbáljuk valahogy elütni az időt, de minden órával egyre nehezebb. Liverpool - Cardiff. Ligakupa-döntő.
Írta: TheScouser 2012. febr. 24. 16:08
A tavalyi hatodik hely után már lehetett sejteni, hogy idén valamivel nagyobb hangsúlyt kap a két kupa, de arra kevesen fogadtak volna, hogy a Liverpool tényleg ott lesz legalább az egyik sorozat döntőjében. Vasárnap a Wembleybe megyünk. Egy út, ami már augusztusban elkezdődött.
Kommentek: 35 komment
Írta: TheScouser 2012. febr. 22. 18:24
Nem mindennapi mérkőzésre készül a Liverpool: öt év után újra döntőbe jutott egy kupasorozatban, ami az elmúlt idények hullámvölgye után hatalmas sikerként könyvelhető el. A nagy eseményre mi is több poszttal melegítünk: első körben összeszedtünk néhány érdekességet a Ligakupával kapcsolatban.
Írta: TheScouser 2012. febr. 20. 8:33
Nem akarásnak nyögés a vége, hát még az akarásnak - szegény Gus Poyet nagyjából ennyit szűrhetett le a tegnapi mérkőzésből, ahol olyan történt, ami viszonylag ritkán: a Brighton eggyel több gólt szerzett, mint a Liverpool, mégis 6-1 lett az eredmény. Önmegsemmisítés.
Írta: TheScouser 2012. febr. 19. 15:00
A Liverpool nem csinál nagy titkot abból, hogy idén háromszor is szeretne játszani a Wembleyben, sőt, abból sem, hogy a három mérkőzésből mindhármat meg szeretné nyerni. Ma esti vendégünk a Brighton lesz, akik szeptemberben már megmutatták nekünk, miért nem lehet biztosra menni egy Championship-csapat ellen. FA-kupa nyolcaddöntő.
Írta: TheScouser 2012. febr. 17. 14:58
13 forduló maradt a Premier League 2011/2012-es kiírásából, a Ligakupa már a döntőjére vár, az FA-kupában pedig a hétvégén rendezik az ötödik fordulót azaz a nyolcaddöntőket. Hogy hol áll mindezekben a Liverpool? Az eredményeket nézve egyik szemünk sír, a másik megpróbál nevetni - de érzelmi reakciók helyett inkább azon törjük a fejünket, mit is akarnak, akartak Henryék.
Írta: TheScouser 2012. febr. 15. 16:33
A vasárnapi, nehezebben emészthető poszt után nekünk is jól esik egy ilyen darab: a Liverpool - Tottenham meccset félbeszakító macsek (akiről már mi is írtunk) megihlette az angol Vom Vorton nevű formációt is, akik az alábbi, találóan Cat on the Pitch-re keresztelt dallal emlékeztek meg a szőrgolyóról. A macska egyébként a "Shankly" névre hallgat, jelenleg pedig épp gazdát keresnek neki.
A parádés videót itt láttuk.
Kommentek: 17 komment
Írta: TheScouser 2012. febr. 12. 15:24
A szombati mérkőzés utáni standard médiaőrület, valamint az egyre súlyosbodó feltételezések és indulatok arra sarkaltak, hogy megtegyem azt, amit a világon alig, Magyarországon pedig véleményem szerint senki nem tett meg: nem csak átfutottam vagy elolvastam, hanem elejétől a végéig átrágtam magam a 115 oldalas bizottsági jelentésen.

Írta: TheScouser 2012. febr. 12. 8:04
Jaj de rossz meccs volt ez - sóhajtottam fel tegnap, miután kilőttem a streamet: A Liverpool borzalmasan játszott és két elég pitiáner gólt adományozott a Unitednak, támadásainak, valamint egyetlen góljának mozgatórugója pedig leginkább a szerencse volt. A 90 perc meg csak úgy elcsordogált. A legjobb lesz elfelejteni ezt a mérkőzést. Manchester United - Liverpool: 2 - 1.
Írta: donnelly 2012. febr. 11. 22:18
Egykori kedvencünk, Steve McManaman, aki ugyan megosztja a szurkolókat a bosmanos távozása miatt, de aki előtt a Vörös fonat szerkesztősége egy emberként borul le, ma ünnepli 40. születésnapját. Nézzünk gyorsan néhányat legemlékezetesebb góljai közül:
Isten éltessen, Macca, még legalább kétszer ennyi évet kívánunk neked!
Írta: TheScouser 2012. febr. 10. 18:32
Továbbra is Anglia legjobb és legfontosabb rangadója, továbbra is Anglia két legjobb csapatának harca. És mindez továbbra sem érdekel minket, mert az Old Traffordon pont ugyanolyan három pontot osztanak a győzelemért, mint máshol. Két hete 2-1-re győzött a Liverpool, azóta még Suárez is előkerült.
Írta: TheScouser 2012. febr. 8. 16:33
Az elmúlt fél év után erős késztetést éreztünk, hogy meg se emlékezzünk különösebben a szombati mérkőzésről, hiszen továbbra sem arról szól, amiről kellene. Ugyanakkor Anglia legnagyobb rangadója többet érdemel: a rangadó, amelyen nem csak csapatok, hanem történelmek, hagyományok csapnak össze. A két csapat évtizedes harcára, annak intenzitására, erre az epic küzdelemre mindkét fél büszke lehet. A pálya ellentétben az angol sajtóval megmaradt a nyílt ütközetek, a "győzzön a jobb" színhelyének. Ezért, és csak ezért érdemes még mindig foglalkoznunk vele.
Írta: TheScouser 2012. febr. 7. 15:43
A mérkőzés előtt viszonylag kevesen gondolták volna, hogy szomorkodni fogunk egy döntetlen miatt, még kevesebben, hogy ilyen egyéni teljesítményeket láthatunk. A Liverpool tegnap esélyt sem adott a Premier League harmadik helyezettjének, végig uralta a mérkőzést: ezek után tényleg kár, hogy befejezni továbbra sem tudunk. Egy pont és egy macska - ennyit tudunk felmutatni.
Írta: audrey_ 2012. febr. 6. 21:49
Ugyan a Sunderland elleni meccsünkig még egy hónap hátra van, a fekete Macskák nem tétlenkednek. Beépített (és szín tekintetében gondosan álcázott) ügynökük a Tottenham ellen egyenesen a pályánkig merészkedett. A betolakodót a pályarendészet kíméletesen, de határozottan eltávolította.
Kommentek: 9 komment
Írta: TheScouser 2012. febr. 6. 13:11
Harry Redknapp lehet, hogy nem tud írni, betűzni, sőt, talán egy emailt sem tud megírni, mégis Anglia egyik legjobb csapatát rakta össze: a Tottenham tavalyelőtt a BL-helyünket nyúlta le, tavaly az EL nyújtotta edzőprogramot ragadta el tőlünk, egy alkalmat leszámítva pedig 2009 óta rabolja a pontjainkat.
Írta: TheScouser 2012. febr. 4. 10:52
A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.
Írta: TheScouser 2012. febr. 1. 9:00
Úgy látszik, a Molineux valami szent hely a Liverpool számára, mert ahányszor idelátogatunk, felfrissülten távozunk. Tegnap láthattunk egy határozottan javuló Andy Carrollt, egy nagyszerű Spearinget, egy továbbra is zseniális Bellamyt, de legfőképp egy olyan Liverpoolt, amely képes volt kihasználni a Wolves védelmi hibáit.
« 2012. január 2012. március »
Minden vörös fonat egy ember sorsa, amely a Liverpool Football Clubhoz kapcsolja őt. Ezek a fonatok adják ki azt a vörös szövetet, amelyet játékosaink a meccs előtt felhúznak, és amely egyben maga a klub történelme, jelene és jövője.