Írta: TheScouser 2012. jan. 27. 18:30
Szívből sajnálom, hogy egy vírusos megbetegedés folytán Martin Atkinson kimarad ebből a holnapi buliból, mert vele lett volna teljes a csapat. Persze nyugodjon meg mindenki, az egy négyzetméterre jutó emberek-akik-folyton-elkúrják-a-hangulatunkat száma így is alaposan túl fogja lépni az egészségügyi határértéket. Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.
A merseyside-i rendőrség már jó előre szólt, hogy itten bizony rend lesz, meg fegyelem, meg aki jegy nélkül jön, az nem fog bejutni a stadionba, szét leszen csapva a gyanús elemek között. Alapvetően híve vagyok ennek az egésznek: ne süllyedjünk az ő szintjükre, tudjuk, hogy mi ennél többek vagyunk. Meg eleve, olyan igazságtalan lenne elvárni tőlük, hogy civilizált emberek módjára viselkedjenek... És hogy ebből még versenyt is csináljunk? Mintha egy mongol kecskepásztort aláznánk meg programozásban: felesleges.

És hát ott van az a rakás trauma is... Evrát sokkolta, hogy 30 év után pont Luis Suáreztől kellett megtudnia a nagy igazságot. Szegény Sir Alex arcán is egyre mélyebbek a barázdák: kedvenc Hajós rumját már nem árulják, és még a szomszéd fűje is minden eddiginél kékebb. A BL-ről meg aztán ne is beszéljünk.
Idén végre olyan dolog történt a Manchester Uniteddel, aminek már nagyon itt volt az ideje: azt az arrogáns, önelégült vigyort, ami mindig ott tanyázik egy Manure-drukker arcán, többször is, erőteljes csapásokkal törölték le. Legszebb öröm a káröröm, de a kárörömök viszonylag széles palettáján is kiemelkedő helyet foglal el az a pillanat, amikor a gőgös kis arcocskák megszeppennek, sőt, egyenesen megdöbbennek saját sérülékenységüktől.
A standard United-drukkert onnan lehet megismerni, hogy még mielőtt bármit is csinálna, az ember máris leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy megüsse. Ők újabban két csoportra oszlottak: az egyik része továbbra is megmaradt ennek, de az ezt megelőző modellel szemben immár minden alap nélkül arrogáns. Ezzel párhuzamosan lett egy új, az XXL-pofát egy szolid L-esre cserélő társaság is. Ez az egészben a hihetetlen: hiába kaptak már néhány jól megérdemelt pofont, a Manchester United drukkerei még mindig császárral vagy arccal előre születnek.
-----
Komolyra fordítva a szót:
És akkor ilyen előzmények után próbáljunk meg fociról beszélni? Évről évre jobban unom ezt a derbit, mert semmiről nem szól már ez az egész, mint a két csapat acsarkodásáról. Nem értem a Unitedet, nem értem a beképzelt magatartásukat, nem értem, miért élvezik, miért gondolják több, mint húsz éve, hogy egyenrangú felek lennénk. Egyrészt anyagilag, másrészt szellemiségileg, előbbiben ők jobbak, utóbbiban mi.
Sok csapatot gúnyoltam már és elárulhatom, egyiket sem gondoltam komolyan: a baráti szekálás részét képezi a focinak, a szurkolásnak, a szurkolók egymás közötti beszélgetéseinek, a meccsek felvezetésének. Furcsa, de jelen esetben többről van szó: az arroganciájukon jót nevethetünk, egymáson jót nevethetünk, de most miről szól minden? Vajon Evra megint kivel niggerezteti le magát? A Liverpool egy köcsög rasszista csapat! A Liverpool suttyók gyülekezete! Védjük a rasszokat!

NEM ÉRDEKEL
Kedves Manchester United! Ezt mind nektek köszönhetjük, és elárulhatom nektek, rohadtul nem örülünk ennek. Ebből a szempontból teljességgel lényegtelen, mi történt az Evra-Suárez ügyben, mert ti kellettetek hozzá, a ti Evrátok, a ti Fergusonotok, a ti hisztitek, amit olyan parádésan tud átvenni az angol közvélemény. De mindegy, ez már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Teszek rá, hogy mi történt, foci, srácok, én focit szeretnék látni, ti meg gondoskodtatok róla, hogy ez ne történjen meg.
Szóval talán életemben először, őszintén kimondom: rohadjatok meg! Mindenestül. De tényleg.
Idén még a szokásosnál is távolabb fogunk kerülni a lényegtől, azaz a focitól. Szóval nem, én nem várom ezt a derbit.
Eddig 329 komment érkezett

-
Il_Miklos
2012. 01. 27. 18:51
[1]
-
LudasMatt
2012. 01. 27. 19:01
[2]
hát ez elég rendhagyó lett, legalábbis mióta én olvasom a blogot, de bejön, főleg az eleje. Én kifejezetten várom viszont a meccset, és borzasztóan örülnék annak, ha a közönség a föld alá fütyülné evrát. Hogy érezze a törődést. És a másik. Meg kell mutatnunk ezeknek a szennyeknek, hogy mi így is jobbak vagyunk, hogy szivassanak minket akárhogyan a pályán kívül, a zöld gyepen ezen körülmények ellenére is jobbak vagyunk náluk...
Ja és tökösebbek, keményebbek szóval a szabályos kereteken belül a lehető legnagyobb keménységgel odalépni neki... -
bag
2012. 01. 27. 19:14
[3]
hogy-hogy nem a mu bérenc kopasz idióta vezeti a meccset?
ezt nem bírta elintézni a vén sz@rházi, alkesz?most mi lesz a műsor? kit fognak kiállíttatni, eltiltani? bezáratják az Anfieldet, vagy mit képes még kitalálni ez a mocsok banda?
Hajrá Pool! Mutassuk meg nekik!
Negrót még lehet enni a stadionban?
Mindjárt jönnek a mus trollok és szétoffolják az arcukkal a blogunkat...
-
Sonogashira
2012. 01. 27. 19:21
[4]
Van egy olyan erőteljes érzésem, hogy a kedves Kop kórus már legalább egy komoly Negrito-dalt költött. Nagyon szeretném meghallgatni holnap! :D Én már az év elején (amikor a MU még minden porondon állt, és a bajnokságot is vezette) megmondtam, hogy ez a csapat idén nem fog nyerni semmit, és ezt továbbra is tartom. Nincsen jó csapatuk, nincsen sok pénzük, inkább csak adósságuk, nincs az a fenenagy csapategység sem, és mostmár BL sincs. Erőteljesen leszálló ágban vannak, és csak SAF az aki tartja még a csapatban a lelket valamennyire. Nagyon remélem, hogy az EB után átveszi az angol válogatottat, a MU pedig visszakerül a megérdemelt helyére: a középmezőnybe (habár ez nem tűnik valószínűnek:D) Hajrá 'Pool, legyen meg a másik Machesteri skalp is!
-
Shanklysarmy
2012. 01. 27. 19:24
[5]
Én sem várom. Balhé szaga van. Már látom Agger és Skrtel fejét. A szokásosabbnál is mélyebb homlok -, illetve fejtető barázdákkal és hogy csattan valaki (nem is biztos, hogy Evra, de mutatva, hogy neki szól.)
Miért az a kérdés jut eszembe, hogy "Hmm...Adam-et régen állították már ki?"
NE legyen igazam és focizzák, keményen, de szabályosan szét őket. Bellerst felküldjük és beüvölt két gólt!
-
Kriccs182
2012. 01. 27. 19:30
[6]
Csak annyit tudok mondani, amit sokszor ismételtünk szerdán.
We only hate muncs
We only hate muncs
We are not racists, we only hate muncswww.youtube.com/watch?v=qZ_Vv6dZp98
Kössz a posztot!
-
Kriccs182
2012. 01. 27. 19:33
[7]
Most jut eszembe, hogy egy fatális, rasszista bűnt követtem el. Tudni illik véletlenül a zsebemben volt pár Negro cukorka szerdán, jó hogy nem füleltek le a rendőrbácsik. Ha előkapok egyet tuti sikere lett volna. Ebben van a biznisz, áruljunk Negrot a stadion előtt!
-
domipool
2012. 01. 27. 19:43
[8]
Sziasztok,úgy tudom a sport1 adja a meccset.Mit tudtok róla?Mintha a city meccs után ki lett volna írva.
-
sucre
2012. 01. 27. 19:46
[9]
Sajnos rossz előérzetem van a meccsel kapcsolatban. Valahogy úgy érzem, hogy kiesünk. De remélem, ez csak egy hibás megérzés, és lefocizzuk őket a pályáról.
A cikk pedig hatalmas lett. :)
@domipool: DigiSport adja.
-
wolandrules
2012. 01. 27. 19:58
[10]
Ez a poszt egy rakás szar...Sokszor olvasom ezt a blogot(is),ez eddig a mélypont.@Sonogashira: átveszi az angol válogatottat SAF??Értesz hozzá.
-
Tikamester
2012. 01. 27. 20:02
[11]
igen jó poszt, respect!
Strigoé meg annyira gáz, hogy kivételesen (bocs :$) nektek fogok szurkolni -
TheScouser
2012. 01. 27. 20:14
[12]
@wolandrules: Köszi a visszajelzést, a jövőben igyekszünk majd alulmúlni ezt a posztot is!
-
Pool01
2012. 01. 27. 20:23
[13]
@wolandrules: Miért is nem veheti át?? Mert Skót? Aki épp egy ANGOL csapatot irányít éppen 1000 éve??
-
wolandrules
2012. 01. 27. 20:27
[14]
.@Pool01: neki már nem lesz új "munkahelye",nem azért mert nem angol.
-
Pool01
2012. 01. 27. 20:35
[15]
@wolandrules: Már nyilatkozta azt párszor, hogy szívesen lenne egy Brit válogatott edzője. Talán fel is kérték az olimpiai csapat élére. Én nem vagyok biztos, hogy nem vállalná el, 2-3 év múlva, amikor a napi munka már sok lesz neki.
Mondjuk én jobban örülnék, ha minél előbb lelépne, és végre szétesne ez a csapat, ahogy a posztban is írják, bár félek idehoznák Murinnyót. -
bendeguzzzz
2012. 01. 27. 20:38
[16]
@wolandrules: Szevasz, kabátod itt ne hagyd! (Csak hogy egy arrogáns fasz legyek.)
Úgy hiszem, mindkét tábor vérben forgó szemekkel, fogcsikorgatva készül a meccsre. Nincs is ezzel semmi baj, remélem szét lesznek baszva ezek a cigányok, Evrával az élen. Nagyon jót tenne a kicsi lelkemnek! :)
-
wolandrules
2012. 01. 27. 20:46
[17]
@bendeguzzzz: szerintem egy pszichológus tenne jót a lelkednek...@Pool01: ebben igazad van,az olimpiai csapatot lehet elvállalná.Mourinho elég valószínű,bár maradhatna a színészligában,nem hiányzik Angliába
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 27. 20:52
[18]
@wolandrules: van valami jó recepted pszichológusra? Én rántva próbáltam, de nem az igazi. Hallottam, hogy van aki párolja, te hogy ajánlod?
-
wolandrules
2012. 01. 27. 20:56
[19]
@BalintosTheOriginal: pszichológus csak véresen jó:)
-
garethemery
2012. 01. 27. 21:19
[20]
Szerintem nem lesz ezzel a meccsel holnap semmi gond, felteve, ha a pool egyes primitiv szurkoloi es jatekosai felnonek a "feladathoz".
-
Pool01
2012. 01. 27. 21:29
[21]
@garethemery: Vicces fiú vagy, remélem Evránál lesz papírzsepi, miközben a Kop majd élteti...
-
sucre
2012. 01. 27. 21:30
[22]
@Madridgergo: Köszönjük, hogy eme csodálatos gondolatokat megosztottad velünk! Respect!
196.41.20.218:8080/kagiso/media_stream/kagiso/1/411665/images/image001.gif -
Beyonder
2012. 01. 27. 21:33
[23]
Srácok, nem vagytok egyedül!
-
Pool01
2012. 01. 27. 21:35
[24]
Istenem, úgy látszik megjelent az összes kisebbségi komplexusos, hogy kiélje frusztrációit. Szerintem egy madridista mostanában inkább kussoljon, és egyrészt várja, hogyan alázza újra és újra a porig a Barca, másrészt majomért nem kell Angliáig menni, elég ha végignéz a kezdő tizenegyen. /Ramos, pepe stb./
-
Sonogashira
2012. 01. 27. 21:36
[25]
@wolandrules: Csak nem MU szurkoló??? Csak azért kérdem, mert az egyik kommentben még lehülyézel valakit, kettővel később meg beismered, hogy végülis igaza van. Ilyen gyors észjárással csak egy MU fan (esetleg egy City drukker, vagy Chelsea szurkoló) rendelkezhet. Télleg annyira igazak néha a sztereotípiák.
-
Beyonder
2012. 01. 27. 21:38
[26]
@bag: Ezt külön vártam:
"hogy-hogy nem a mu bérenc kopasz idióta vezeti a meccset?"Ez a kopasz bérenc a City-Spurs utolsó percében befújt egy 11-est a City-nek. Tényleg ő a legfanatikusabb MU-drukker Angliában...
-
bendeguzzzz
2012. 01. 27. 21:38
[27]
@Beyonder: Hagyjad már, Evra egy büdös nigger! Mit nem világos ezen? És leszarom, etetem a trollt.
-
LudasMatt
2012. 01. 27. 21:40
[28]
@Madridgergo: @garethemery: @wolandrules: :DDDDDD bocsi srácok csak az ilyen balfaszokon mint ti mindig nevetnem kell :DDDDDD adiossss!
-
poolpicur
2012. 01. 27. 21:41
[29]
Ez a post most nekem sem jön be, de van ez így. Ha nem játszik Bellamy nemsok esélyünk lesz,márpedig végig nem fogja bírni. A meccs amúgy a sport 2-n lesz.
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 27. 21:43
[30]
Remek cikk lett,tökéletesen összefoglalja azt,amit jelen pillanatban a holnapi meccs előtt minden Liverpool-szurkoló érez a jószomszédok iránt.
-
Építők
2012. 01. 27. 21:43
[31]
nem vitás, az év legfontosabb meccse lesz ez, a tavalyi fakupa elcsalás miatt. ki kell baszni ezeket az arrogáns, jellemtelen férgeket a kupából. ezek rasszistáznak, akik egy cantonára büszkék?.. aki köztudottan rasszista, kora legnagyobb tapírja volt a premier league-ben...
dehát pont beleillett a klubba, a szurkolók közé, akik mind azért választották a mu-t, mert a milan épp gödörben volt, kellett egy új csapat, aki általában topon van és ellensúlyozza reménytelen nyomoronc létformájukat. ők addig szurkolnak csak a mu-nak, amíg nyer valamit, ah nem jönnek a trófeák, majd a facse-likok is eltűnnek, mert akkor már nem lesz menő a címerűk a profilon.... -
bendeguzzzz
2012. 01. 27. 21:44
[32]
@poolpicur: Melyik meccs, Picúr? :)
-
wolandrules
2012. 01. 27. 21:49
[33]
@Sonogashira: szerintem tanulj meg olvasni,ha az megvan,akkor értelmezni.1.Nem hülyéztem le2.az angol szövetségi kap. posztról volt szó először,aztán egy brit olimpiai csapat edzőségéről,ebben adtam igazat.Hogy valamiben igazad legyen,United szurkoló vagyok.Pool szurkolóknál úgy tűnik az a sztereotípia,hogy fikáztok mindenkit,aki ide mer írni,és nem azt írja,hogy c.gány Evra...
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 27. 21:50
[34]
@Építők: Vajon Fergie melyik házibíróját fogja ránk uszítani?
-
Építők
2012. 01. 27. 21:53
[35]
@wolandrules: pajtás, szerintem hagyjuk ezt a dolgot, nem mi mentünk át provokálni, te jöttél ide. szerintem verd ki, aztán feküdj le.
-
LudasMatt
2012. 01. 27. 21:56
[36]
@wolandrules: "az a sztereotípia,hogy fikáztok mindenkit..."
Ezt a mondatodat gondold már át újra, mert szerintem értelmetlen...
de azért mi vagyunk a hülyék:DDDD -
Sonogashira
2012. 01. 27. 22:00
[37]
@wolandrules: általában nem szoktam, de most kénytelen vagyok egyetérteni @Építők: -el... Télleg szívesen válaszolnék, meg folytatnám, de azt tanultam, hogy az interneten veszekedni olyan, mint a paralimpián futni: Ha nyersz, akkor is retardált maradsz. :)
-
wolandrules
2012. 01. 27. 22:04
[38]
Továbbra sem hülyéztem le senkit,nem úgy mint ti,de mindegy .Remélem a United elkeni a Pool száját,aztán lehet megint bírózni,meg hülyézni,abban jók vagytok!"Verd ki és feküdj le",ez milyen ócska
-
TheScouser
2012. 01. 27. 22:05
[39]
Srácok, nincs kedvem takarítani, oldjuk meg civilizáltan...
-
bendeguzzzz
2012. 01. 27. 22:06
[40]
@wolandrules: Mi se vagyunk ilyen faszfejek, még ha nehéz is elhinni, de már most nagyon rajta vagyunk a meccsen. Sorry
Jó szurkolást, én is remélem, hogy szét lesztek baszva! ;)
-
Építők
2012. 01. 27. 22:07
[41]
@TheScouser: igazad van, kár volt felvenni a kesztyűt...
-
scincole
2012. 01. 27. 22:08
[42]
Hát én nem értem ezt a posztot... és nem értem ezt a nagy hűdekomoly szájkaratét... úgyhogy inkább csak szurkolok holnap, hogy továbbmenjünk, mert kell az nekünk. Kell Suarezért, kell a tavalyi FA meccsért, kell a szezonért. Magunkért.
(A videó viszont kegyetlen jó, kár, hogy rossz körülmények között lett elsütve.)
-
wolandrules
2012. 01. 27. 22:10
[43]
Amúgy holnap egy Pool szurker barátommal nézem a meccset,mindig úgy ülünk le,hogy győzzön a jobb,és ne nyúljon bele a spori.Most is ezzel zárom!
-
TarseneHenger
2012. 01. 27. 22:29
[44]
@Építők:
ja kár, ezért van itt is és a mu blogon is pool szájkarate :D
lassan olyan lesz mint egy real-barca meccs előtt, pedig az már nagyon a legalja szint. -
sucre
2012. 01. 27. 22:29
[45]
@poolpicur:
13:45 NFL Game day
14:15 Real NBA
14:45 A világ legerősebb embere
6/1. részA sport2 holnapi ajánlata.
@wolandrules: "Verd ki és feküdj le"
"Amúgy holnap egy Pool szurker barátommal nézem a meccset,mindig úgy ülünk le,hogy győzzön a jobb,és ne nyúljon bele a spori.Most is ezzel zárom!"Látom, bevált a tanács. Respect!
-
TarseneHenger
2012. 01. 27. 22:29
[46]
és a real-barca előtt is a sikertelenebbek alakítanak főként...
-
Beyonder
2012. 01. 27. 22:52
[47]
19
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 27. 22:53
[48]
@Beyonder: 42
-
poolpicur
2012. 01. 28. 1:47
[49]
Jaa a világ legerősebb emberei 6/1.-re gondoltam:)
-
bag
2012. 01. 28. 4:57
[50]
-
domipool
2012. 01. 28. 8:19
[51]
sucre,én is úgy tudom hogy a sport1 v.sport2 adja független a tervezett műsortól.
-
Shanklysarmy
2012. 01. 28. 8:22
[52]
Digi adja. Az FA kupát is behúzták. Én nem bánom, mert nálam HD-ben is jön.
Kezdek belefáradni ezekbe az MU-s erőlködésekbe. Mondjuk most a post borítékolta. Most ez a post nem tetszett. Az esszenciát értem, sőt én is így érzem.
Gyorsan megnéztem párszor a CC Cup 2 leg összefoglalót vagy 5×.
Illetve Cavani videókat youtube-on. Vélemények Cavaniról? 1987-es a srác, rá nem lehet mondani, hogy nem illik az igazolási politikába. Mondjuk a buy cheap nem lesz igaz, ha megvesszük. De ÉRTE nem sajnálnám a klubvezetés helyében azt a 20-30 milliót.
-
drd
2012. 01. 28. 8:54
[53]
én eddig azt hittem, az index.hu nem bulvár. erre tessék:
sportgeza.hu/futball/2012/01/27/kamuvideo_alapjan_adtak_erte_22_millio_eurot/
ezen jót röhögtem. Elképzelem, amikor a két főmufti ül a puccos irodában a 200 centis űrtv előtt és nézik a videót:
-Te Tom, ez egész jó...
-Áh, John, mekkora kamu már
-Ugyan Tom, ha ilyet tud, akkor kell nekünk
-De John, ennek az elejére rá van írva, hogy fék
-Nem baj Tom, majd adunk gázt...már eleve ott gyanús, hogy mitől csukódik le minden kuka teteje?
vicc, hogy van újságíró, aki elhiszi, hogy ezért vették meg...bárcsak adná a sportv a meccset... de nem fogja, ez nem liga kupa
-
sucre
2012. 01. 28. 10:01
[54]
DuckerTheTimes James Ducker
Rooney didn't train today either. Best he could hope for is place on bench at Anfield but that's unlikely. Blow for #MUFC boost for #LFCNani, Jones, Cleverley, Owen, Vidic, Fletcher all out for #MUFC vs #LFC on Sat. Rooney, Anderson, Ferdinand doubtful. Young could return.
Azért egy kicsit köszönettel tartozunk az Arsenal-nak, hogy megfaragták a musokat. (Nani-Jones-Rooney)
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 10:04
[55]
@Shanklysarmy: Cavaniért állítólag nem sajnál a vezetőség 30 milliót,mert ennyibe kerül.Én is örülnék és félelmetes párost alkothatnának Suárezzel,hiszen az Uruguayi válogatottban is csapattársak.
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 10:04
[56]
@Shanklysarmy: Cavaniért állítólag nem sajnál a vezetőség 30 milliót,mert ennyibe kerül.Én is örülnék és félelmetes párost alkothatnának Suárezzel,hiszen az Uruguayi válogatottban is csapattársak.
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 10:05
[57]
Kétszer küldtem el,bocsi.
Off.:Boldog szülinapot Carra.
ON -
sucre
2012. 01. 28. 10:07
[58]
Már egy "újság" is lehozta.
-
brainska
2012. 01. 28. 10:25
[59]
Érdekesnek tartom ezt a dolgot. Szerintem mostanába' (értsd elmúlt néhány év) nincs olyan nagyon elmérgesedve a helyzet a két csapat szurkolói között. Legalábbis itt Mo.-n. Persze, mindenki tudja, hogy az ellen játékosait és edzőit csak utálni lehet, de csak akkor durvul a helyzet, amikor meccsünk van egymás ellen. Mellesleg egyetértek azzal, hogy az MU leszállóágban van. Remélem így is marad, no meg azt is hogy miután a viszkis nyugdíjba vonul, nem Guardiola, vagy Mou veszi át az ördögöket.
Számomra is a világ egyik legellenszenvesebb csapata az MU, de feltehetőleg csupán azért, mert jóideje Pool drukker vagyok. Ellenben számomra fontos a tisztlelet. Azt tanították az edzőim (bármilyen sportot is űztem), hogy akkor tiszteled leginkább az ellenfeled, ha mindent beleadsz, és úgy vered el őket, ahogy csak lehet, és legjobb tudásod szerint játszol. Ezt várom el mindenkitől a csapatból. Ma különösen. Azért is, mert könnyen lehet hogy szükség lesz rá.YNWA
-
brainska
2012. 01. 28. 10:31
[60]
Ez lemaradt:
"A legnagyobb célom az volt, hogy a Liverpoolt letaszítsam a kibaszott trónjáról. És ezt le is írhatja" - SAF -
bendeguzzzz
2012. 01. 28. 10:33
[61]
@Shanklysarmy: Cavaniról leginkább az a véleményem, hogy nem lesz a Liverpool játékosa. :)
www1.skysports.com/football/news/11669/7457972/Ayre-Reds-have-money-to-spend
-
szederbokor
2012. 01. 28. 11:13
[62]
A tegnap esti kommentek olyan volt, mintha két betonfal játszott volna 'adj király katonásat'. Tökéletesen felesleges, tökéletesen értelmetlen, és tökéletesen megváltoztathatatlan. Mindenkinek megvannak a maga kis elvei, ezért szurkolnak az adott csapatnak, de most komolyan interneten keresztül osztani az észt teljesen felesleges. Minden kis acsarkodó kiskutya ragadjon billentyűzetet, írjon egy mail-t a másiknak, igyanak me 1-2-3 sört, és besézljék meg élőben. Máris nem lenne ekkora ellentét.... persze csak egy tökéletes világban.
Egyébiránt 10-es skálán mennyire lehet nagy szopás, hogy pont a meccsről maradok le szalagavatós próba miatt? :D
A meccsen természetesen nyerünk, mondjuk 2-1-ra Kuyt és Gerrard góljaival. (:
-
szederbokor
2012. 01. 28. 11:14
[63]
@szederbokor: bocs az elgépelésekért...
-
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 11:28
[64]
@szederbokor: "Egyébiránt 10-es skálán mennyire lehet nagy szopás, hogy pont a szalagavatós próbáról maradok le meccs miatt? :D"
Megbocsájtunk :D -
brainska
2012. 01. 28. 11:37
[65]
@szederbokor: Remélem legalább 9es, mert én jó meccset akarok látni. Mellesleg, legyen inkább 3-1, mert Craig sztem ereszt egyet...
-
sucre
2012. 01. 28. 11:58
[66]
@szederbokor: 10. Éppen azt a meccset nem fogod látni, ahol agyonverjük őket. :D
-
arage
2012. 01. 28. 12:02
[67]
Na ez a különbség a két klub között:
SAF:
"Úgy 15 éve megmondtam az igazgatóknak, ne feledjék, a legfontosabb ember a Manchester Unitednél a menedzser. Abban a percben, hogy egy játékosa fontosabbá válik a menedzsernél, a klub meghalt, és a történelmét lehúzhatjuk a vécén. Én vagyok a legfontosabb ember a Manchester Unitednél. Ennek így kell lennie"King:
No one's bigger than the club. -
goldstein1984
2012. 01. 28. 12:14
[68]
-
garethemery
2012. 01. 28. 12:19
[69]
@arage: az eredmenyek ismereteben azt hiszem SAF-nak megint igaza volt :)
-
chrisred
2012. 01. 28. 12:23
[70]
@garethemery: Ezért nem érdemes ide járnod, sosem fogsz egy szót sem megérteni abból, amit egymás között beszélünk. Nekünk egy igazi futballklubra van szükségünk, nektek meg egy eredménygyárra. Szerintem mindenki megkapta a magáét, legyen boldog vele.
-
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 12:24
[71]
@garethemery: Semelyikük nem beszélt eredményességről. Egyébként FAS sem tévedett, csak egy más értékrendszert alakított ki. Van aki azt (a fost) szereti, mi maradunk a jobbnál ;).
-
chrisred
2012. 01. 28. 12:25
[72]
@arage: A "holy trinity" helyett "holy one". Vagy special one?
-
sucre
2012. 01. 28. 12:26
[73]
@garethemery:
a1.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc7/418963_261984600536387_154278677973647_613611_1682746164_n.jpgFAS vajon itt is igazat mondott? :D
-
Shanklysarmy
2012. 01. 28. 12:33
[74]
@garethemery: Akkor Ti most nem is az MU-nak, hanem SAFFc-nek szurkoltok, ugye?
Busby, Charlton, Best meg a többiek, mert krumplit vetettek valamikor Manchester környékén. Voltak, oszt jó' van. Behúzták a 3-7 számú bajnokságukat, hogy a nagy FERGOSSON majd odadörgölhesse a Liverpool orra alá, hogy bibibí ÉN sikeresebb vagyok mint Ti.
Tényleg szentírás lesz belőle (ami ránk is igaz, csak MI ERRE IS BÜSZKÉN ÉS ÖNIRÓNIKUSAN IS tudunk tekinteni):
nepstadion.blog.nepsport.hu/archives/2011/11/07/Mutasd_a_csapatod_megmondom_ki_vagy/
-
garethemery
2012. 01. 28. 12:33
[75]
@chrisred: @monkeypureeNumber2: a futballklub es az ertekrendszer sikeresseget es helyesseget az eredmenyek (is) igazoljak SAF eseteben :)
@sucre: nyugi, meg nem vonult vissza :)
-
Wazzaaa
2012. 01. 28. 12:38
[76]
Még,h a United drukker az arogáns lenéző szar? Hát akkor az milyen ember aki ilyen posztot ír? Ez nem foci drukker,ez csak egy szánalmas senki aki maga se tudja miért lett benne ennyi ellenszenv. Igénytelen.
Remélem jó meccs lesz,részemről már nagyon várom és remélem tőlünk is kaptok annyit mint a Boltontól!!
-
goldstein1984
2012. 01. 28. 12:43
[77]
@Wazzaaa: aki a Vörösöknek szurkol az már nem lehet igénytelen.
-
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 12:45
[78]
@garethemery: Tényleg nem értetted, ugye? Mindegy.
Az, hogy önkényesen kijelented, hogy ha egy csapat sikeres, akkor ott minden jól működik, helyes a rendszer mind a csapat-edző, mind a szurkolók-edző kapcsolatában, az nem érv, hanem egy elv, amivel ti kábítjátok magatok (vagy nem, csak elfogadjátok), és amivel mi egyáltalán nem tudunk/tudnánk azonosulni. Ezért szurkolunk mi a Liverpoolnak. Ezzel semmi baj egyébként, csak ne írj olyan butaságot, hogy az eredmények FAS-t igazolják, amikor ennek nincs köze az eredményekhez. -
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 12:46
[79]
@goldstein1984: Aki meg FAS-nak szurkol, (mint kiderült), na ők csak nem értik ezt a blogot :D
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 12:47
[80]
Ma azt álmodtam, hogy a united nyer 2-3ra, viszont ami furcsa volt, hogy olyan unitedjátékosok lőtték a gólokat akik nem léteznek a valóságban. Szóval 2-0 lesz ide:D @garethemery: Az eredmények a hatékonyságot, igazolják, nem a helyességet.
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 12:47
[81]
Ma azt álmodtam, hogy a united nyer 2-3ra, viszont ami furcsa volt, hogy olyan unitedjátékosok lőtték a gólokat akik nem léteznek a valóságban. Szóval 2-0 lesz ide:D @garethemery: Az eredmények a hatékonyságot, igazolják, nem a helyességet.
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 12:48
[82]
bocsi a dupláért.
-
DefinitelyMaybe
2012. 01. 28. 12:48
[83]
@monkeypureeNumber2: És aki Wazzanak becézteti magát? :D
-
nagytoti
2012. 01. 28. 12:48
[84]
@Beyonder: [47- es hsz.] Azt a számot tetováltasd magadra, mert nagyon sokáig nem fog változni.
-
Madass
2012. 01. 28. 12:52
[85]
Valamelyik stretford end-es poszthoz írta valaki, hogy nem érti, hogy a YNWA alatt miért hallgatnak el a tévériporterek, mintha nemzeti himnusz lenne.
Maradjunk annyiban, AZ!
-
sucre
2012. 01. 28. 12:53
[86]
The Reds team in full is: Reina, Kelly, Enrique, Agger, Skrtel, Carragher, Henderson, Gerrard, Downing, Maxi, Carroll. Subs: Doni, Johnson, Coates, Kuyt, Adam, Shelvey, Bellamy.
Ez egy 5 védős taktika, jól látom?:DD
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 12:53
[87]
Reina, Kelly, Enrique, Agger, Skrtel, Carragher, Henderson, Gerrard, Downing, Maxi, Carroll. Subs: Doni, Johnson, Coates, Kuyt, Adam, Shelvey, Bellamy.
-
Madass
2012. 01. 28. 12:53
[88]
The Reds team in full is: Reina, Kelly, Enrique, Agger, Skrtel, Carragher, Henderson, Gerrard, Downing, Maxi, Carroll. Subs: Doni, Johnson, Coates, Kuyt, Adam, Shelvey, Bellamy.
-
tothpapa
2012. 01. 28. 12:54
[89]
@szederbokor: (62)
Én is így látom. M a fenének kell acsarkodni, mert valaki másnak szurkol. Az az ő dolga, az LFC meg az enyém. körülöttem is van mindenféle szurkoló, de azért embernek tartom. Nem tudom mióta ilyen harcias a téma, de én soknak és undoritonak tartom.
Meg ilyet, a rohadt FA kap joga a Satantae (itt nálunk) és úgy néz ki nem fogom látni élőben meccset. SOS.
-
sucre
2012. 01. 28. 12:54
[90]
Állítólag rooney nem kezd.
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 12:54
[91]
hacsak nem lesz, Agger, vagy Kelly vagy Carra a vkp, bár nem túl esélyes...
-
sucre
2012. 01. 28. 12:58
[92]
De Gea; Rafael, Smalling, Evans, Evra; Valencia, Carrick, Scholes, Giggs, Park; Welbeck.
Rooney a keretben sincs!
-
garethemery
2012. 01. 28. 12:59
[93]
@monkeypureeNumber2: mivel nem tudtok azonosulni? @sucre: szepen belinkelte a multbeli sikereket, ha mar a jelen sikereirol nem tudtok linkelgetni. Nem helyes elveket meg futballklub ideologiakat linkelgettek az idetevedo MU drukkereknek, hanem multbeli eredmenyeket. Semmivel sem vagytok masabbak, mint a MU drukkerek, csak mig ok jelenkori eredmenyeket linkelgetnek, ti multbelieket.
@LudasMatt: akkor visszakerdezek: a Pool-nal az eredmenyek (vagyis inkabb az eredmenytelenseg) mit igazolnak? A helyesseget? Vagy a helyesseg igazolja az eredmenyeket? (eredmenytelenseget) :)
-
Madass
2012. 01. 28. 12:59
[94]
Azért SAF csak becsempésztte a házikedvencét 4. játékvezetőnek :-D www.facebook.com/photo.php
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:00
[95]
Legalább Adam ki és Maxi bekerült.
-
sucre
2012. 01. 28. 13:02
[96]
Ez szerintem egy 5-4-1. Elől elég impotensek leszünk, de talán Carroll fiú bekotor egyet. Könyörgöm!
-
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 13:02
[97]
@garethemery: Az MU-val backi.
"Semmivel sem vagytok masabbak, mint a MU drukkerek"
Muhahaha, hagyjuk rá ;) -
LudasMatt
2012. 01. 28. 13:04
[98]
@garethemery: a helytelenséget igazolják, rosszul vezették a tulajok a klubot, és voltak szar edzőink is. De megint összekeverted a szezont a fazonnal, mert már kb 5en keírták, hogy a vitánk nem erről szól jelenleg. Ez tény. Mi az elveinkről, és a hozzáállásunkról beszéltünk. De te még mindig nem érted.
-
sucre
2012. 01. 28. 13:04
[99]
@garethemery: Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.
Ha ti is arrogáns fasz módjára jöttök ide, mi is azokká változunk. Egyébként engem nem zavar, hogy a jelenbeli sikereket írogatjátok ide-hiszen tudom, hogy jövőtök nincs :D
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:04
[100]
@sucre: Én is imádkozok,hogy Carroll végre találjon egy gólt.
-
szederbokor
2012. 01. 28. 13:05
[101]
Tudom, hogy túl nyilvánvaló, főleg tőlem, de a kezdőből nagyon hiányolok egy Kuytöt. Remélem ez csak Carroll miatt van így, és félidőben a Bellamy-Kuyt páros veszi át a stafétát, de valahogy nem tudok azonosulni a kezdővel....
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 13:05
[102]
@Madass: nabazz, lesz it 10perces hosszabbítás is:DDDDD
-
monkeypureeNumber2
2012. 01. 28. 13:07
[103]
@szederbokor: Szerintem szerda után még az elvakult Carroll-pártolók is.
@LudasMatt: :DDD -
LudasMatt
2012. 01. 28. 13:07
[104]
az 5 védő miatt, ha nem lép fel valamelyik középső is, akkor nagyon el lesz szigetelve Carroll, és megint csak szenvedni fog. Nagyon remélem, hogy Aggernek ma támadhatnékja lesz:D
-
chrisred
2012. 01. 28. 13:08
[105]
@garethemery: Milyen eredménytelenség? Mondj még egy klubot, amelyik 45 ezres stadionnal, milliárdos klubtulajdonos nélkül kétszer BL döntőt játszott és négyszer végzett dobogón a PL-ben a 2000-es években. Most a megszerzett 1 BL, 1 UEFA, 2 FA, 2 CC, 2 CS és 2 Európai Szuper kupát felejtsük is el.
-
darkmindlab
2012. 01. 28. 13:10
[106]
BREAKING NEWS: Bemelegítés közben megsérült a manchester united játékosa Howard Webb, így csak a kispadon kap helyet a mai napon.
-
sucre
2012. 01. 28. 13:11
[107]
@darkmindlab: Nagyobb veszteség, mint Rooney :DDD
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:11
[108]
@darkmindlab: Hálaistennek.
-
chiedis
2012. 01. 28. 13:14
[109]
Csak annyit fűznék itt is hozzá, h jó néhányan kiakadtatok a manure Striggo gyerek fröcsögésén, ami tényleg igazán you're not arrogant just assholes-osra sikeredett, így abszolút Pool győzelmet várok.
Jók a who are ya cikkeik, de van amikor túlesnek a határon, pláne Strigo, jó néhányszor írtam is h nehogy pofára essetek. Remélem öntelt úrékat, a fecsegőket, kiütitek, de legalább 1 kamu leg fos góllal egy elcsalt meccsen továbbjuttok. És akkor több trollt kapnak, mint amennyi orkot Aragorn kapott...
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:15
[110]
@chiedis: Utolsó mondatod nagyon ütött,köszi,hogy nekünk szurkolsz most ebben az esetben.:)
-
sucre
2012. 01. 28. 13:16
[111]
@chiedis: Köszönjük a támogatást!
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 13:20
[112]
@darkmindlab: szerintem ez kamu, sérülten is vállalná a játékot
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:20
[113]
Kedves Liverpool-szurkolók!
NE vívjatok az idetévedő fegyvertelenekkel szellemi párbajt. -
fejedlm
2012. 01. 28. 13:20
[114]
Mindig elolvasom itt is, meg odaát a MU blogon is, hogy ne süllyedjünk már le amazok szintjére (itt ugye azokra gondol a szerző, ott meg rátok gondol) és ezután jön mindig egy mondat, amivel mégis sikerül lesüllyedni mindkét oldalon a másik szintjére. Amíg azt lehet olvasni, hogy "mindenki tudja, hogy az ellen játékosait és edzőit csak utálni lehet", addig nem is tudom mit várjak.
Ha így lenne, nem lenne sosem sorfal a meccs végén a már bajnok levonulásakor.
Adva van egy mérkőzés, ami előtt a Pool az idény legjobb formáját hozva lapátra tette a City-t és ezt a formát meglovagolni kell, ahogy egyébként hiszem is, hogy megpróbálja majd a csapat a meccsen. Nem Agger és Skrtel agyán lesznek ki az erek, hanem legfeljebb azén aki ezt leírta, mert ők játszani fognak és továbbjutni akarnak. Szerintem nektek sokkal jobban fáj az egyébként harmatgyenge formában lévő Suarez hiánya, mint a csapatnak, ugyanis a csapat nélküle is szenzációsan játszott, csak ezt Ti valahogy észre sem vettétek, még mindig a lökött dél-amerikaival vagytok elfoglalva. 20 év múlva a kutya sem fog rá emlékezni, ahogy Evrára sem, minek ezt túlspirázni? KK-ra meg Gerrardra fognak, Kuyt-re meg Bellamyra, miattuk érdemes egy Pool meccset megnzéni, nem egy Suarez miatt. Azért Suarez nem egy világklasszis játékos, van még egy pár kontinens-társa (pl Tevez), aki azt hiszi nélküle megáll a futball élet, de nem, Európa el van nélküle, meg Suarez nélkül, sőt Balotelli nélkül is (igaz ő olasz), ezek azért nem TOP5 szintű játékosok.
A Pool a futballtörténelem egy kib@szott nagy klubja, meg a MU is, ahogy van még egy pár ilyen kib@szott nagy klub, ha fröcsög 10 emberből 9 a másikra, ha nem.
Ti meg ahelyett, hogy örülnétek ennek a remek formának, amit hét közben mutatott a csapat, azzal vagytok elfoglalva mekkora gyökér a másik. Hozzáteszem a MU-sok is ezzel vannak elfoglalva. Gyökér stílusban szidja mindenki a másik gyökeret.
Remek.
Az tuti, hogy az ember nem a szurkoló társai miatt választ csapatot és nem csodálom, hogy sok szurkoló még a saját társaival sem tud azonosulni. A tárgyilagosság totál kiveszett itt is, meg odaát is. El nem tudom képzelni egy remek produkció elismerését sem a Ti részetekről sem a másik részről.
(Pedig hét közben a csapatotok a belét kihajtotta és klassz volt.)
Szívesen olvastam volna egy értekezést a leendő taktikáról, összeállításról, visszaemlékezésről, mondjuk az utolsó Wembley túráról, az egyik emlékezetes FA győzelemről stb. Igaz ezzel nem lehet komment számot gyűjteni, az újságot is a szenzációval meg retek celebbel lehet eladni, nem normális írással.
Lehet csak én vagyok csalódott, de ez a beharangozó szól a másik szidásáról, van benne egy kis SAF, egy kis Evra, egy kis gyökerezés, meg hogy miért nem várjuk a derbit.
Fociról 0 szó. Nem két sor, hanem egy sor, 0 szó.
És ez már nagyon sokszor így van.
(Tudom, menjek, olvassak mást, ez a Ti blogotok és nektek így jó.)
Ugyanakkor nektek semmi sem jó. Ha rossz a csapat idény eleji formája, menjen KK a fenébe. Ha jó a forma gyökér az ellenfél. Mindegy min csak keseregni lehessen, optimizmus sehol. -
lfc4ever
2012. 01. 28. 13:21
[115]
@chiedis: Köszi, hogy velünk vagy.Am azt láttátok, hogy a Manchesteres cikkben eddig csak 18 komment van?Nálunk 110 körül.Am jó a kezdőnk viszonylag, a Manchester-é viszont szerintem elég nagy kalap szar.(Tudom, hogy sok a sérülésük, de akkor is gyenge...)
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 13:21
[116]
@sucre: lehet, hogy Carragher fog VKP-t játszani. Bár tényleg 3/5 védős rendszer valószínűbb
-
LiverpoolTheBest
2012. 01. 28. 13:23
[117]
@fejedlm: Ez nagyon igaz.Ha valaki gyökérkedik,akkor arra miért kell gyökérkedéssel felelni,mért nem lehet figyelmen kívül hagyni,akkor előbb-utóbb úgyis le fognak állni,mert senki nem fog a hülyeségeikkel törődni.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 13:25
[118]
@fejedlm: soha nem hittem volna, hogy így fogok reagálni, de a helyzet egyáltalán nem ilyen rózsás.
A nehéz meccsek mennek Suarez nélkül is, jól játszik a csapat, meg lehet a két kupa, elszántsággal meg egy kis szerencsével.
De ez a jó forma és a Suareztől való függetlenség nem igaz, a kisebb csapatok ellen nagyon hiányzik Suarez, amíg ő volt, addig a csapat sok helyzetet dolgozott ki (és hagyott ki), de most már helyzetig sem jut.
A kupákban nem olyan nagy veszteség Suarez, de a bajnokságban nagyon fájó. -
LudasMatt
2012. 01. 28. 13:29
[119]
@fejedlm: abban nem értek egyet, hogy Suarez nem világklasszis, mert ha visszavesz az arcából akkor az. És hiányzik is a csapatnak. Amúgy abban igazad van, hogy kár a baszakodásért, de ha szidják a kedvenceid, nehéz megállni, hogy ne állj ki értük. Egy elemezgetős, taktikázós posztot amúgy én is elolvastam volna.
-
chrisred
2012. 01. 28. 13:29
[120]
@fejedlm: Amúgy teljesen igazad van, az egyetlen mentségünk, hogy ezt a kellemetlen körítést nem mi erőltettük a mérkőzés köré, inkább csak az elszenvedői vagyunk.
-
chrisred
2012. 01. 28. 13:33
[121]
@BalintosTheOriginal: Nehéz meccsek mennek Suarez nélkül is? Az idei három bajnokin egy pontot szereztünk és egy gólt rúgtunk. (Vagy ezek könnyű meccsek voltak?) :)
-
tothpapa
2012. 01. 28. 13:33
[122]
@fejedlm: (114) ember, minden szavaddal egyetértek, pedig 61 éve szurkolok a POOLnak.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 13:34
[123]
@chrisred: rangadók. Meccsek nagy csapatok ellen.
Igen, az elvileg könnyű meccsek voltak. 20-ból (legalább) 15 csapatnak azok számítottak volna könnyű meccsnek (a Liverpoolnak pont nem) -
daermon
2012. 01. 28. 13:37
[124]
@LudasMatt: Ejnye már! Ennyire nem ismered a rasszizmust. Akkor aztán tényleg egész L. rasszista lenne. Ezt a meccset már abban a pillanatban elbuktuk amikor a kijelentés megszületett és megjelent róla az 1. sajtóhír. Az idő esetleg a megoldás...
-
lfc4ever
2012. 01. 28. 13:38
[125]
Am nagyon rossz a chelsea.(chiedis, bocsi, de tényleg nagyon rosszul játszanak...)
-
sucre
2012. 01. 28. 13:39
[126]
Mindenkinek jó szurkolást és Liverpool gólokban gazdag délutánt kívánok!
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 13:40
[127]
HELLO ! C MON REDS, GYILKOLJUK MEG A KAMÚ ÖRDÖGÖKET,HAJRÁ LIVERPOOL ,jó szurkolást mindenkinek
Y.N.W. A. !! -
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 13:40
[128]
@lfc4ever: ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy AVB elbocsátása jót, vagy rosszat tenne nekik.
-
Agger
2012. 01. 28. 13:42
[129]
üdv minden szurlkolónak
szoros meccsen 2-1 es sikert válok a csapattól Maxi és Carragher gólokkal
a kezdő nem rossz szerintem most Carra vagy agger vkp lesz , egy 3/5 védős rendszerbe a szélső védőknek jobban kellene belépni a támadásokba de Kelly-vel ez nem olyan jó mint Johnson-al lenne, Kuyt-ot sajnálom a City ellen jól játszott kár hogy nem kezdő jobban megérdemelné mint Carroll aki az ilyen rendszerbe a legimpontesebb de cáfoljon rám -
lfc4ever
2012. 01. 28. 13:42
[130]
Szerintem jót tenne...De tényleg nem lehet tudni.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 13:52
[131]
Gyerünk, gyerünk! A közönségen nem múlik. Fantasztikus a hangulat. Szól a Suárez song, a We are not racist és fütyülik Evrát folyamatosan. Ezek a mai plusszok. A többi dal meg gondolom szokásos mennyiségben. Gyerünk!
-
stevess2
2012. 01. 28. 13:58
[132]
valakinek van angol streamje? sopcastes?
-
PiiT
2012. 01. 28. 14:00
[133]
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:01
[134]
mindegy már találtam. aki esetleg még nem: broker.sopcast.com:3912/122909
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:06
[135]
@PiiT: köszi azért:) gyenge védekezés megint a lövéseknél. valencia kapufa..
-
brainska
2012. 01. 28. 14:07
[136]
Agger!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:07
[137]
Carroll mutathana valamit. Kár Downing szólójáért, mert zseniális volt, csak 3szor is leadhatta volna.
-
brainska
2012. 01. 28. 14:07
[138]
Uff, enyhén hajazta de Gea-t :)
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:08
[139]
AGGERR!
-
lfc4ever
2012. 01. 28. 14:08
[140]
GÓLLL!!!
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:08
[141]
Agger for president:D
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 14:08
[142]
Szép :D
-
daermon
2012. 01. 28. 14:10
[143]
Ahogy kell... !
Láttátok az ismétlésben, h. a kapus kizárólag Carroll lebirkózásával foglalkozott? A védésre már nem is maradt sem ideje sem ereje. Szép volt!!! -
Agger
2012. 01. 28. 14:10
[144]
brávó Agger mondjuk ebbe de gea is benne volt de kit érdekel vezetünk!!!!!
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 14:12
[145]
@daermon: ennyi előnye megvan Carrollnak, hogy De Gea két kézzel sem tudja eltolni.
-
daermon
2012. 01. 28. 14:13
[146]
Na, nézd csak! Andy, mint a nyúl...
-
Il_Miklos
2012. 01. 28. 14:20
[147]
Kelly eddig nagyon jó!
-
Agger
2012. 01. 28. 14:26
[148]
@Il_Miklos: igen, nagyon stabilan védekezik ,tartja a jobb szélet
-
lfc4ever
2012. 01. 28. 14:26
[149]
Qrva életbe...
-
andras14
2012. 01. 28. 14:26
[150]
Hajrá Pool,üssétek ki ezt a túlsztárolt,okádék MU-t!
-
ALonso14
2012. 01. 28. 14:27
[151]
Kibaszott enrique. Vicc ez az ember.Vajon hány meccset fog még elb.szni?
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:27
[152]
bazdmeg enrique faszért nem rúgta ki a labdát?????????
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 14:27
[153]
Enrique az elmúlt ~3-4 meccsen rendesen leromlott
-
Agger
2012. 01. 28. 14:28
[154]
sajnos ebbe enrique benne volt
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:28
[155]
így 1-1 nél már nem annyira vicces a manutd fölénye...
-
gerykid
2012. 01. 28. 14:29
[156]
Gratula Enrique-nek párharc Rafael ellen...
-
Mel
2012. 01. 28. 14:29
[157]
Valamit valtoztatni kene a kozeppalyan, nagyon gyengen muzsikalunk. Elegge magunkra huzzuk az ellent.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:32
[158]
Gerrard nincs élete formájában ma.
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 14:33
[159]
Enrique-t cserélni kell ,még nem késö ,egy ideig pihenjen,mert már egy borzalom!
-
Agger
2012. 01. 28. 14:33
[160]
Kenny-t nem értem ha kontrákra játszunk minek van fenn Carroll félidőbe jöhetne helyette Kuyt vagy Bellamy de ahogy eddig láttuk a cseréket semmi se fog történni
-
ALonso14
2012. 01. 28. 14:35
[161]
Az enrike imádók még mindig azt mondják, hogy ő a legjobb balhátvéd?
-
chrisred
2012. 01. 28. 14:35
[162]
@Agger: Nem kontrákra játszunk, hanem szögletekre. :)
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 14:35
[163]
..és MEDDIG játsszuk ezt a visszavonúlós focit ,gólszerzés után ,sosem jött be,miért probálkozunk ÚJBÓL ,és ÚJBÓL ,nem tanulunk sosem hibáinkból!!???
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 14:36
[164]
Enriquet nagyon sürgősen le kéne kapni...
-
chrisred
2012. 01. 28. 14:37
[165]
Most már ki lehet jelenteni, hogy Suarezt Aggerrel pótoltuk. Idén két tizenegyes kiharcolása mellett már gólja is van.
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:37
[166]
Szerintem nincs abban semmi probléma, hogy kicsit visszahúzódva játszunk,mert eléggé meddő fölény volt ez a manutd részéről. De enrique sikeresen elrontotta a taktikát,azzal hogy ahelyett,hogy szimplán kirúgta volna oldalra a labdát, trükközve próbálta megszerezni,és tudjuk mi lett belőle. Nyilván a második félidő közepe fele frissíteni kell majd,de én azért annyira nem mennék bele a nyílt játékba, mert visszafele sülhet el
-
Agger
2012. 01. 28. 14:38
[167]
@chrisred: ja értem de attól még Kuyt jöhet letámadja a védőket ők meg félelmükben rugják ki fojamatosan szögletre az egyiket meg Carra beollóza :)
-
stevieg18
2012. 01. 28. 14:39
[168]
srácok az benne van ám, hogy valakit megvernek a vonalnál 1 az 1-ben, és azt se feledjük, hogy középen is óriásit hibáztak.
-
Agger
2012. 01. 28. 14:40
[169]
mostmár mi is tudjuk Enrique mért nincs a válogatottban
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:40
[170]
@ALonso14: Nem, hanem egy jó balhátvéd, aki miatt kaptunk egy gólt. A zseni Suárez is hibázhat, de az senkit nem érdekel, mert csatár, nem védő. Ideje leszállni a játékosokról és szurkolni.
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:40
[171]
@matisanlaci: mancity ellen bejött. én sem szeretem ezt, de nem tudunk eléggé dominálni középpályán, még kiscsapatok ellen sem. bár jobban megbecsülhetnék a labdát, miután megszereztük,ahelyett,hogy előreíveljük
-
Agger
2012. 01. 28. 14:41
[172]
@stevieg18: csak itt azért verték meg 1-1 ben mert nem volt képes tisztázni nem azért mert a United játékosa kicselezte volna
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 14:41
[173]
nagy nehezen elönyt szerzünk ,és akkor megint jönnek a hátsó baromságok ,ez a hányadik az idei szezonban hogy kapunk egy ilyen fasza gólt,mert ha kicicáznak-passzolnak ,OK. ,DE MEGINT ILYEN BIRKASÁGBÓL,ez hihetettlen..
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:42
[174]
@stevieg18: Park jól találta el labdát.Skrtel ott állt előtte, nem akadt el benne a lövés. annyira nem tudom hibáztatni.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 14:43
[175]
@stevieg18: persze, hogy benne van. A probléma az, hogy Valencia is nem kevésszer megveri.
Vagy kell valaki, aki levédekezi Valenciát, vagy Enrique-t ki kell segíteni, vagy nem engedni, hogy Valencia labdát kapjon. -
feketevipera
2012. 01. 28. 14:44
[176]
A poszt elég gáz,de mindegy is.
Lucassal mi van?
-
Pomogacs
2012. 01. 28. 14:44
[177]
Az a baj Joseval, h nagyon buta bekk...fut mint egy agar, jol cselez, de becsuszni meg eletemben nem lattam...a gol az ove volt, egyertelmu...ott csuszik akkor nincs ez, megint meg akarta szerezni a labdat
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 14:44
[178]
@feketevipera: sérült, már több mint egy hónapja kidőlt, ebben a szezonban már nem lesz
-
Agger
2012. 01. 28. 14:45
[179]
@Kriccs182: szerintem mindenkinek joga van felróni neki a hibáit amig nem olyan hangnemben teszi hogy pl: Húzzon el a fa@@ba ez a rohadt sz@r nem érdemli meg a Liverpooli mezt se nem hogy kezdjen is
amugy is ez már idén nem az első gyenge meccse -
chrisred
2012. 01. 28. 14:46
[180]
@stevess2: Sajnos, tényleg nincsenek meg a megfelelő embereink ahhoz, hogy a labdát meg tudjuk tartani és támadásokat szervezzünk. Gerrard középpályás játékára teljesen jellemző volt az a perc a félidő közepe táján, amikor először ügyes körömpasszal indította Valenciát a szélen. Majd miután a védelmünk mentett, a kezdőkörben leszerelte a labdát megtartó Carrolt, előrerobogott és a lelátóra bombázott.
-
Suares07
2012. 01. 28. 14:46
[181]
Hát eddig hót gyenguszok vagyunk. csak védekezésből nem élünk meg.
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 14:47
[182]
@stevess2: ertem én ,na de 60 p ,igy nem húzunk ki ,az tuti ,a citeh ellen 20p volt az még talán ,de 60p sosem sikerült,jó csapat ellen ,föleg fáradtan,néha támadni is meg kell próbálni,bármi áron!!
-
Lucso71
2012. 01. 28. 14:49
[183]
Jobb volt az United az első félidőben. Mi szerdán játszottunk egy kutyakemény meccset, ők meg erre készültek egész héten. Letámadnak nagyon agresszíven, sokkal frissebbek. Nehéz lesz nagyon.
A szerdai Bellamy nagyon hiányzik ebből a csapatból. -
drd
2012. 01. 28. 14:49
[184]
@Pomogacs: egyetértek. az a legrosszabb, hogy okosabbnak hiszi magát a támadónál. tényleg becsúszva ki kellett volna rúgni, és akkor nincs gond. csak sajnos nem szokta meg, hogy elveszik tőle a labdát... de csak az hibázik, aki dolgozik, szóval fölösleges bűnbakot csinálni belőle. Parkot sem fogta senki, az ugyanolyan hibás, mint ő.
nem akarok senkit emlékeztetni arra, hogy az előtte levő balhátvédünkről hány ilyen gólt kaptunk...
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:49
[185]
@chrisred: Igen, eléggé hektikusan és pontatlanul játszik Gerrard. Remélem második félidőben,azért profibban csinálja a dolgát!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:49
[186]
@Agger: Csak Alonsotól már 1 hónapja ezt hallgatjuk néha cifrábban, közben a szurkolótársat anyázva, néha csak így. Nem szeretem a magyar mentalitást, hogy csak a rosszat és ha valaki egy picit is hibázik, akkor egyből egy szarkupac. Valencia nagyon jó szélső (szerintem Naninál is hasznosabb, a tavalyi szezonjától eltekintve).
-
Gerardinho
2012. 01. 28. 14:50
[187]
Nem fikázta senki a MU-t! Szerintem elvtelenül szembe lettek dícsérve, olyan hátszéllel amit ők kapnak Fa Nándi kétszer kerülte volna meg a földet. Hogy nem szeretem őket az természetes, elvégre Pool drukker vagyok, mint ilyen teljesen mentes az izlésficamtól.
Idejönni, kukkolni majd felháborodni olyan mint a 80 éves nénike szörnyülködik, hogy micsoda emberek léteznek de azért szorgalmasan dobálja be a 100-asait a peepshow dobozába...
Látte-e valaki a Milan elleni megnyert BL döntőt, 3-3 után? Amit ott a névrokonom védekezésben letett a gyepre, az a vkp magasiskolája, nem értem, hogy mondhat bárki olyat, nem tud védekezni.
Kenny játékosként az egyik kedvencem volt, edzőként engem nem győzött meg, medzserként viszont igen,sajnos nem topcsapthoz való. -
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:52
[188]
@Pomogacs: Jól csúszik be, csak rosszul ítélte meg a helyzet veszélyességét és a szokásos módszerét akarta alkalmazni (vállal kiteszi az embert). Amúgy a gólt középen is elnézték, mert így nem lehet beengedni egy labdát 5 védővel. Ettől függetlenül Enrique hibázott és gólt kaptunk.
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 14:52
[189]
Maxi játsszik ,mit csinált 45 p-ig?
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:52
[190]
75 - Paul Scholes made 75 passes in the first half v Liverpool, completing 73 of them (97%). Master.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 14:55
[191]
@matisanlaci: Középen van és az elején igen is jó volt, amikor az egész csapat jó volt. A gól után estünk vissza. Közben Enrique nagy hibát vétett, szerencsére nem lett gól. Amúgy az a baj, hogy az előre küldött magas labdákat nem tudjuk megszerezni. Középen fölényben is lehetnénk, ha tartanánk földön.
-
Agger
2012. 01. 28. 14:56
[192]
@Kriccs182: szép stat látszik tud valamit
-
Mel
2012. 01. 28. 14:58
[193]
Borzaszto szarok vagyunk, meg annal is gyengebbek, mint vartam. A nagypapik lecket tartanak labdatartasbol nekunk. Kozeppalya nulla, egyeni hibak, szinte semmilyen elorejatek. Ez igy nagyon nem jo.
-
stevess2
2012. 01. 28. 14:59
[194]
Még mindig nem tartjuk elég sokáig a labdát! Gerrard mert miért akar két ember között bemenni, ahelyett,hogy beadna vagy passzolna??
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:06
[195]
Életemben nem mondtam még ilyet, de lhet, hogy Gerrardnak pihennie kéne. Kuyt vagy Bellars jöhetne be Andy helyére. Kár volt a kihagyott helyzetéért, de azt egy fürgébb csatár simán befejezi.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:07
[196]
Szép volt Kenny, erre nem gondoltam. Támadunk!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:07
[197]
Ja hopp, ez egy 4-2-3-1 lehet.
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:08
[198]
KK eladta a meccset! Adamot ezek ellen? vicc!
-
feketevipera
2012. 01. 28. 15:08
[199]
@BalintosTheOriginal: Kösz. Ez szopattyú, vele nem lenne ekkora nulla a középpályátok közepe. Na majd most, Charlie Adammel...
Egy-egy vétlen kéz mindkét tizenhatoson belül, eddig nem a bírón múlik.
Ja és hajrá MI, akarom mondani MU! :)
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:08
[200]
Szerintem is jól cserélt!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:09
[201]
Ez veszélyes hely.
-
Rien08
2012. 01. 28. 15:10
[202]
Lemaradtam, kit cseréltünk?! :D
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:10
[203]
@Suares07: Épp hogy nem.
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:10
[204]
Kiváncsi vagyok Adam megint a szar formáját hozza, vagy valami vállalhatót
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:11
[205]
Gerrard már megint megkerülős csel. Mit csinál? nem értem
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:12
[206]
@Kriccs182: Adam lassú, körülményes és 5 perc alatt elszáll agyilag. Sztem nem fejezzük be 11 emberrel a meccset.
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:13
[207]
Carroll Bellamy csere majd jöhetne,csak hogy gyorsabban legyünk, nem mintha annyira szar lenne ma a srác.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:15
[208]
@Suares07: Eddig nem volt elég ember a KP-n, erre jön egy és még nem is lépett pályára, de már szar. Eddig nincs vele baj.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:15
[209]
@feketevipera: ez fura, de eddig tényleg jó a bíró.
De Gea lehet, hogy jó kapus lesz egyszer, de jelenleg elég gyenge, jó lenne, ha lenne több lehetőség tesztelni.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:16
[210]
KK megtette, amit kellett. Gerrard nem játszott jól.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:16
[211]
Kenny cserélt 3-at 70 perc alatt, ezek után semmi rosszat nem mondhatok rá. Végre.
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:16
[212]
Ma nem tudok vitatkozni Kenny cseréivel. Gerrardnak ma tényleg nem ment.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:17
[213]
Ja hopp, Carroll még fent van. Őt kellett volna lekapni inkább, mert még mindig kevés és így nincs elég KP. Azt hittem Shelvey jön.
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:21
[214]
@Kriccs182: 30 meccsből 19-szer szar. ma gondolod, hogy ünnep van? Nem is értem, miért gondoljátok, hogy varázsütésre Maradona lesz belőle? Ha minden meccsen szar, akkor hadd ne örüljek már neki, ha megint a pályán látom.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:21
[215]
Az a baj, hogy a MU-nak vannak ihletett formájú játékosai, nekünk meg maximum Agger.
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:21
[216]
@Suares07: 20 meccsből, akartam volt írni.
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:23
[217]
@Kriccs182: Ma úgy gondolja Kenny, hogy gyorsaság, plusz magasság kombó. Csak ezzel az a baj,hogy 16oson belül nem nyer fejpárbajokat Carroll.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:23
[218]
@Suares07: Attól függetlenül fikázod, hogy látod-e ma játszani. És még mindig nincs vele semmi baj. Tényleg szar az utóbbi időben, de addig ne fikázd már amíg labdába se ért.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:23
[219]
@stevess2: Na ezaz. Ott van a colos, de simán lekapják. Smalling mindig megveri.
-
feketevipera
2012. 01. 28. 15:24
[220]
@BalintosTheOriginal: Bízom benne, hogy így is marad a spori tevékenysége a végéig! Kurvára unom már a sok fröcsögést.
De Gea-nak az ilyen meccsek kellenek. Jó a vonalon, jók a reflexei, magabiztos, lábbal is jó, de amíg két kézzel sem tudja az ellenfél csatárát a földbe döngölni, addig Angliában kevés.
Izom kell rá, sok. Ha még jövőre nem is, de utána már jó lesz szerintem. De eddig még sehol sincs, bár jelzem, hogy a kiscsávó előtt VDS a mérce ;) -
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:25
[221]
@Kriccs182: De Gea zavarban van kijöveteleknél, nincs is meg a fizikuma, hogy Carrollal birkózzon, ha Carroll kapna labdákat, meg megtanulna helyezkedni komolyan megszívathatná.
-
stevess2
2012. 01. 28. 15:27
[222]
Döntetlen vagy hosszabítás van ha nincs gól?
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:28
[223]
@feketevipera: Bizonytalan még, ez a baja.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:28
[224]
@stevess2: Újrajátszás van. Nyerni kell!
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:28
[225]
@Kriccs182: De ha te is tudod, hogy meccsről meccsre gyengébben játszik, akkor miért benne látod a messiást? Mi változott 1 hét alatt? Vki megtalálta a Blackpoolos formáját és visszaadta neki?
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:31
[226]
@Suares07: Nem látom benne a messiást, de adhat a meccshez. És adott is, innentől kezdve értelmetlen a vita. Egész jó ma Adam.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:32
[227]
KUUUYYYYTT!! Carroll gólpasszalí4
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:32
[228]
KUUUYYYYTT!! Carroll gólpasszal!
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:32
[229]
@Kriccs182: Valóban adhat: 1 láda sört, amit meccs után elszopogatnak.
-
Agger
2012. 01. 28. 15:32
[230]
kuyt!!!!!!!!!!
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:32
[231]
Kuyt :)
ez volt az 50.? -
Suares07
2012. 01. 28. 15:33
[232]
Dirk közben visszatért:D
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:33
[233]
Dirk "Neversaydienevergiveup" Kuyt visszatért! És megint micsoda hlyezet!
-
Agger
2012. 01. 28. 15:34
[234]
Ohhh Carrol vayg Kuyt mindegy csak ment volna be
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:34
[235]
Ha ez is bement volna...:D
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:34
[236]
@Suares07: Mondj mát tőle egy hibát a mai meccsről, kérlek!
-
feketevipera
2012. 01. 28. 15:34
[237]
@Kriccs182: Szerintem a magabiztosságával alapvetően nincs gond. Izom, fizikum kell nagyon neki. Bizonytalanságai ennek hiányából adódnak.
Szép játéka a sorsnak, hogy pont Evra makkozása kellett Kuyt góljához. :)
-
Rien08
2012. 01. 28. 15:34
[238]
Jókor cserél saf is.. Asszem behúzzok a meccset skacok !! :DD
-
DanielD78
2012. 01. 28. 15:34
[239]
Carrollnak még most sincs mákja, elképesztő... :D
-
Agger
2012. 01. 28. 15:35
[240]
Nyugalom tatsuk a labdát és meglesz a következő skalp is
-
lfc4ever
2012. 01. 28. 15:35
[241]
Szép volt Kuyt!Majnem 3:1...
-
Suares07
2012. 01. 28. 15:37
[242]
@Kriccs182: Amúgy azért így állok hozzá Adamhoz, mert fél év alatt semmit nem bizonyított. Ugyanígy vagyok Downingal is, de Ő legalább újabban igyexik. Carroll meg 1 éve konstans szar. 100 helyzetből se rúgna összesen 2 gólt.
-
Agger
2012. 01. 28. 15:37
[243]
ezen a meccsen nehéz szidni Carrollt modkét golba benne volt lehet még MotM et is adnék neki
-
feketevipera
2012. 01. 28. 15:37
[244]
Gratulálok! Megérdemelten mentetek tovább!
Kupaszezon lesz az idei? -
stevieg18
2012. 01. 28. 15:37
[245]
DIRK KUYT EMBEREK
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:38
[246]
EZAZ!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:38
[247]
@feketevipera: A PL is egy kupa. :) De nem bánnánk, ha egy 2001 -UEFA lenne. :)
-
Agger
2012. 01. 28. 15:39
[248]
BRÁVÓ LIVERPOOL !!!! ez az én szeretett csapatom
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:40
[249]
Az a 3 csere szépen visszahozta a meccsbe a csapatot, szép volt.
-
Agger
2012. 01. 28. 15:40
[250]
DIRK KUYT IS BACK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 15:40
[251]
EEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MEGVAN ,DE NEHÉZ VOLT,DIRK KUYT 50-es,legjobkór rugta!!! -
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:41
[252]
@Agger: Na, ezt azért ne. :D Annyit csinált a meccsen, hogy beállt De Gea elé, egyszer lefordult KP-n, csúsztatva gólpasszt adott (ami szerencse kérdése is, nem úgy mint egy zseniális indítás vagy átadás) és fejelt egy kapufát. 90 perc alatt ez nem nagy dolog, de szerencsére mégis az. Nálam Agger vagy Kuyt a MoM. Utóbbi többet tett támadásban, mint előtte az egész támadószekció összesen.
-
Shanklysarmy
2012. 01. 28. 15:41
[253]
Welcome back Dirk!!!
-
Shanklysarmy
2012. 01. 28. 15:41
[254]
Welcome back Dirk!!!
-
stevieg18
2012. 01. 28. 15:41
[255]
GYÖNYÖRŰ HÉT :))
-
Rien08
2012. 01. 28. 15:41
[256]
Erre én csak egyet tudok mondani: Who the fuck are Man United?!
-
Agger
2012. 01. 28. 15:41
[257]
@BalintosTheOriginal: idén előszőr láttuk Kenny-t rendesen cserélni
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:42
[258]
@feketevipera: Amúgy eléggé X-es meccs volt, de köszönjük!
2 - Man Utd have only lost two of their last 17 FA Cup games away from home, with both defeats coming at Anfield. Depart.
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 15:43
[259]
Ma amúgy Carroll nem volt rossz. Futott is néha, meg végre meg tudta tartani a labdát, és aztán pontosan passzolni. Nyilván ennél sokkal több kell de a korábbiakhoz képest ez jó volt. És Kuyt gól, hát ennél többet nem lehetett volna kérni sem:D
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 15:43
[260]
Most már tényleg a kupákra kell koncentrálni, a bajnokságból nem lesz semmi, de ez a csapat szerezhet két kupát.
-
ALonso14
2012. 01. 28. 15:44
[261]
KENNY zsenialitása ilyenkor jön ki. Lecseréli a Kapitányt és a cserék egyike gólt lő. Úgy gondolom megérdemelt győzelem volt ez, és a taktikai is jó volt. Pont ez kellett a MU ellen.
-
brainska
2012. 01. 28. 15:44
[262]
Ez meccs volt, ez hajtás és akarás, valamint nem akármilyen győzelem volt. A 2. gól utáni pillanatok könnyfakasztóak. A csapat egymás hegyén hátán, a közönség szétszedi őket. Közben a túloldalon Reina, a padon meg Kenny örül együtt a szurkolókkal. A második félidőben sokkal jobbak voltunk. Sajnálom hogy nem jött be a végén Carroll fejese, v azután Kuyt duplázása. Menni tovább!!
YNWA
-
Agger
2012. 01. 28. 15:44
[263]
@Kriccs182: mindkét golt neki köszönhetjük én megadnám neki legalább ezzel is nőne egy kicsit az önbizalma
-
Mel
2012. 01. 28. 15:44
[264]
mencsesztertelenitettunk a kupakban
-
Glenko
2012. 01. 28. 15:45
[265]
Ez a hét a csótányirtás hete, kiütöttük Manchester városát a kupákból mint a büdös szart!!!!!
-
ALonso14
2012. 01. 28. 15:45
[266]
@Kriccs182: Nem kell mindig Carollt szidni. Ma igen is jó volt. Ennyi.
-
matisanlaci
2012. 01. 28. 15:46
[267]
@Mel: +++++++++++++11111111111111111111111
de nagyon szügség volt erre a hétre,ha most sem lesz önbizalom a továbbiakban,akkor MIKOR? -
Lucso71
2012. 01. 28. 15:46
[268]
Köszönjük LIVERPOOL FC!!!!!!!!!!!!!!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:47
[269]
@Agger: Az a pályán mutatott teljesítménnyel nőjön meg és ne egy meg nem érdemelt MoM-tól. Kevés ez egy csatártól. Nagyon jól levédekezték Smallingék.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:47
[270]
@ALonso14: Sokat köszönhetünk neki, de ettől még gyenge volt.
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 15:48
[271]
@Mel: Ez lesz a kedvenc képzett szavam. :D
-
Agger
2012. 01. 28. 15:48
[272]
tudom nem kellene lesüllyedni a United-es trollokhoz de örömömbe lég nagy késztetés van bennem hogy most visszaszóljak az ő blogjukon a sok ócsárolásért
-
brainska
2012. 01. 28. 15:49
[273]
@LudasMatt: Én meg vagyok elégedve a mai teljesítményével. Igaz amit mondasz, kell ennél több is, de mintha látnám a szikrát, ami tüzet lobbanthat. Legalábbis remélem. A mai meccsen pl. akart futballozni.
@BalintosTheOriginal: Persze, de a bajnokságban is illene vmit felmutatni. A 4. hely a cél.
-
Agger
2012. 01. 28. 15:52
[274]
@Kriccs182: mit vársz tőle amugy hogy végigfussa a pályát és 3 csel után bevarja a jobb felsőbe igen is van benne realitás aki bennevan mindkét golba az megérdemli szerintem
Na de ezzel le is zárom inkább örüljünk együtt a győzelemnek ne ilyen jelentéktelen vitát folytassunk egy gyönyörű győzelem után -
stevess2
2012. 01. 28. 15:53
[275]
Szép volt fiúk,gyönyörű győzelem:D Ezt a formát valahogy át kell ültetni a bajnokságba is.Ma kivételesen rohadt jól változtatott Kenny, így kéne más meccseken is, amikor láthatóan nem megy az elején kitalált felállás. Carroll nem kéne szidni tényleg. Nem lesz sosem egy gyors játékos, de labdatartásban tud fejlődni. Még mindig több fejpárbajt kéne megnyernie, de ettől függetlenül ma láttam nála fejlődést! Gerrard remélem meg felszívja magát következő meccsre, és újra formába lendül:)
-
bag
2012. 01. 28. 15:55
[276]
Bravó Pool, köszönjük a győzelmet a Királynak!
mehetsz az anyádba saf a csaló bandáddal együtt!
Evra most kinek fogsz sírni?
mus trollok elhúzhattok örökre
Hajrá Pool!
-
Bazsaxxxe
2012. 01. 28. 15:56
[277]
Grat nektek,szépen harcoltatok ma!
Come on Blues!!!
-
chrisred
2012. 01. 28. 15:56
[278]
Olyan volt , mint a népmesében, az utolsó pillanatban egy IGAZI futballista lefordult a sunyi provokátorról és továbblőtte a csapatát.
Ha már fent is ezt a szót használtam. Tudom, hogy sokan mennyire lelkesednek a CC döntőért, de legszívesebben ezt a címet látnám a meccselemző cikkben: "Igazi győzelem egy igazi kupában egy igazi csapat ellen".
-
Agger
2012. 01. 28. 16:01
[279]
Ezek a meccsek Kovácsolják össze a csapatot itt, értik meg a frissen igazolt játékosok mit is jelent a Liverpool mezt magukra húzniuk
-
goldstein1984
2012. 01. 28. 16:04
[280]
Hatalmas gratuláció az egész csapatnak és az Anfield népének az egész héten mutatott fantasztikus teljesítményéért, valahogy titkon reméltem, hogy az utolsó percekben dől el az egész.
Azt hiszem a sors most triplán törlesztett: visszavágtunk a tavalyi igazságtalanságért; Evra a "legjobbkor" volt a pályán; és Kuyt góljának nálam kívül attól tartok csak szederbokor örülhetett. :-)
A következő pár hétben sok minden eldől, azt hiszem, ha már végleg elmegy a 4. hely, az FA kupára kell ráfeküdnünk, de nagyon! -
feketevipera
2012. 01. 28. 16:05
[281]
Na lépek, mert látom a felnőttek már szabadon hagyták a számítógépeket....
Grat mégegyszer a győzelemhez!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 16:14
[282]
@Agger: Azt várom, hogy jobb támadóképességekkel rendelkezzen, több csatárra utaló megmozdulása legyen, mint Aggernek.
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 16:14
[283]
És el ne felejtsük, hogy Carraghernek ma van szülinapja. Ennél szebb ajándékot nem kaphatott! YNWA!
-
Kriccs182
2012. 01. 28. 16:15
[284]
Ja és Carra születésnapját egy győzelemmel ünnepeltük!
-
sucre
2012. 01. 28. 16:16
[285]
Ezazz! Bíztam benne, hogy a City elleni CC meccs csak az előjáték volt, és majd szombaton ejtjük ki a mu-t. Sikerült mindkettő, nagyszerű hetet zártunk!
A Kenny-Clarke féle taktikák bejöttek. Mind az első, mind a második félidőben szervezetten álltunk fel.
Most egy játékost se emelnék ki különösebben, de jó volt látni Kuyt gólját (és Carroll passzát).
Nincs mese, megkell nyerni a CC-t és az FA kupában is menni kellene előre. YNWA -
sucre
2012. 01. 28. 16:17
[286]
@Agger: Jól megtippelted a meccs előtt az eredményt! Jár a gratuláció!
-
Pool01
2012. 01. 28. 16:17
[287]
@feketevipera: Köszönjük. Így is lehet reagálni.
A többiek viszont tényleg húzhatnak vissza a saját helyükre! Ez most a MI örömünk! -
macca8
2012. 01. 28. 16:20
[288]
@szederbokor: grat a majdnem tökéletes tippért :)
sztem nagyon rendben volt elejétől a végéig a meccs. nem volt rossz gondolat carra szűrőként szerepeltetése, más kérdés, h nem igazán tudta megoldani, túl mélyen védekezett. a henderson-gerrard belső középpálya nem lesz rossz. downing játéka üdítő volt. kenny okosan vár még egy kicsit carra lecserélésével (mert a 2. félidő elején már agresszívabban támadtuk le a védőiket), aztán felállt egy rövid időre a "megszokott" adam-henderson-gerrard hármas, majd a gerrard-bellamy cserével még agresszívebbé váltunk és nem engedtük őket kibontakozni, passzolni hátul. az utsó negyedóra volt a legjobb periódusunk, gyakorlatilag ívelgettek előre, az üres területekre, ezeket szerencsére (thnx reina) kezelni tudtuk.
nekem mindez egy nagyon tudatosan felépített taktikát sejtet (egyre agresszívabbá váltunk, ahogy haladt előre a meccs - nyilván nem függetlenül az eredménytől, de látszott, h győzelemre játszunk).
carroll sztem idei legjobb meccsét játszotta, volt pár egészen kiváló megmozdulása. és látható, h mennyivel veszélyesebb lenne, ha kapna használható labdákat, és nem magányosan kellene küzdenie.
hail to dirk! -
Pool01
2012. 01. 28. 16:23
[289]
Szerintem, ha valakit ki kell emelni, az ma Downing volt. Persze a gólszerzőkön kívül. Talán még nem is játszott ilyen hasznosan nálunk. Ezúttal sokszor be is jöttek a cselei. Beadni még mindig nem nagyon tud, de az 1-1 helyzeteket jól megoldotta. Még a végén nem is lesz rossz fogás.
-
Építők
2012. 01. 28. 16:28
[290]
nekem megint elborult a screen, 0 246. komment után összefolynak a kommentek...másnak is??
-
chrisred
2012. 01. 28. 16:29
[291]
@Építők: 250 hozzászólást bír a fehér alap.
-
sucre
2012. 01. 28. 16:30
[292]
@Építők: Nem. Szerintem válts más böngészőre (google chrome). Nekem Firefox-al az volt, hogy a háttér csak piros volt, így gyakorlatilag olvashatatlan volt a fórum.
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 16:31
[293]
@Pool01: tényleg úgy játszott, mint egy focista, dolgozott, a bal oldalra kerülése után meg Enriquén is kisebb volt a nyomás. Azt hiszem ez az a teljesítmény amire képes, egész jó volt.
-
sucre
2012. 01. 28. 16:34
[294]
@chrisred: Neked is azt ajánlom, hogy válts Google Chrome-ra. Nekem még egyszer se folyt össze.
3 Manchester United szurkolót letartóztattak, mert leköpték a Hillsborough emlékművét!
Ez már a legalja. Undorító tetvek!
-
sucre
2012. 01. 28. 16:37
[295]
@bag: Általánosítani azért nem kell. Az a 3 szurkoló a tetű, és kész (a többi csak paraszt :D)
-
macca8
2012. 01. 28. 16:42
[296]
-
Shanklysarmy
2012. 01. 28. 16:49
[297]
Nekem jó. (297-nél járunk.) De a jelenséggel találkoztam már. Milyen böngészőt használsz? (Nekem Chrome-on megy.)
-
sucre
2012. 01. 28. 16:50
[298]
@macca8: Nem a magyar drukkerekre gondoltam, hanem akik angliaik. De mindegy is, ez a legalja. Mintha mi az ő emlékművüket a lezuhant játékosokról köptük volna le.
-
TheScouser
2012. 01. 28. 17:00
[299]
@bag: Szerintem sem kell feleslegesen feszültséget generálni... Ezt a kommentet most ki is szedem.
-
Építők
2012. 01. 28. 17:00
[300]
@sucre: közben váltottam krómra, itt okés. most először szidom életemben a firefoxot...
-
bag
2012. 01. 28. 17:03
[301]
@TheScouser: ok, rendben.
örüljünk a győzelemnek!
-
macca8
2012. 01. 28. 17:08
[302]
@sucre: az angolok között is nyilván mindenféle van: olyan is aki leköpi a hillsborough-emlékművet, meg olyan is, aki tiszteleg előtte.
-
sucre
2012. 01. 28. 17:14
[303]
Egyébként így a Dortmund-Hoffenheim meccs nézése közben rájöttem, hogy megkellene szerezni Kagawát.
Több szempontból is megfelelő lenne, hiszen:
1. Kreatív TKP
2. Vele az ázsiai piacra is belehetne törni
3. A kommentátor mondott egy érdekes állítást. Némethonból olcsóbban ellehet hozni játékosokat (lásd Sahin 6 millió, Özil 10), de az országon belül hatalmas pénzeket mozgatnak meg (20 millió Reus-ért, aki nem feltétlenül jobb az előbb felsoroltaknál 2x-3x.) Ebből azt akarom kihozni, hogy olcsón is meglehetne szerezni. -
macca8
2012. 01. 28. 17:29
[304]
-
macca8
2012. 01. 28. 17:34
[305]
bréking! a hivatalos honlapon andyboy vezet a motm szavazáson! 5%pont előnnyel agger előtt :))
gondolta volna ezt vki? -
sucre
2012. 01. 28. 17:38
[306]
@macca8: Én is a colosra tettem a voksom. Most kifejezetten megérdemelné, ha ő lenne a MotM.
-
macca8
2012. 01. 28. 17:41
[307]
@sucre: én aggerre szavaztam, de andyboy megérdemli :))
-
Szarist
2012. 01. 28. 17:47
[308]
@macca8: Szerintem Kelly volt a Motm.
-
macca8
2012. 01. 28. 17:48
[309]
www.goal.com/en-gb/news/2900/fa-cup/2012/01/28/2871668/breaking-news-merseyside-police-confirm-they-are-looking
és a lehetséges bűnös: p.twimg.com/AkP5rO6CIAA127Y.jpg (fehér kabátban, baseball-sapkában a kép bal szélén) -
sucre
2012. 01. 28. 17:51
[310]
@macca8: Oké, tartóztassák le, de ez már kicsit durva lenne, nem?
StanCollymore Stan Collymore
Monkey chant=arrested...Booing = not arrested.Both could come from the same intentA boo-ért miért is kellene letartóztatni embereket? Jesus, akkor 40 000 ember mehet a sittre :DD
-
macca8
2012. 01. 28. 17:56
[311]
@sucre: sztem nem lenne durva, de az mindenképpen tök jó, h egy db hülye volt csak a stadionban. a boozás sztem belefér, mindenkit lehurrognak mindenhol, ha nem tetszik vmi vele kapcsolatban. bár a helyi újság (liverpoolecho) kitweetelte, h ezt se kellett volna. tetszik nekem ez a hozzáállás: tegyük magasra a lécet, buzdítsuk a saját csapatunkat, és nyerjünk, ne az ellenféllel foglalkozzunk!
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 18:00
[312]
@macca8: egy ütvefúrót be lehetne fotosopponi a kezébe, minden rosszindulat nélkül sztem óriási volna:DDDD
-
garethemery
2012. 01. 28. 18:06
[313]
A Liverpool szurkolok meglepoen normalisan viselkedtek, a masodik felidoben szinte mar nem is fujoltak Evrat.
-
macca8
2012. 01. 28. 18:06
[314]
Kenny’s record in the domestic cups in his second spell: W7 D1 L1
wow
@LudasMatt: a hóna alá? :) -
macca8
2012. 01. 28. 18:10
[315]
@garethemery: nem meglepő, hanem ez a standard :)
-
BalintosTheOriginal
2012. 01. 28. 18:10
[316]
@sucre: sőt, volt aki csúnyán nézett a képernyőre meccsnézés közben. Őket is be kell vinni.
-
macca8
2012. 01. 28. 18:15
[317]
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 18:48
[318]
@macca8: ez az ember egy nagyra nőtt gyerek:DD
-
macca8
2012. 01. 28. 18:55
[319]
@LudasMatt: egy f.sz, mondhatni :)
-
sucre
2012. 01. 28. 19:19
[320]
@macca8: www.youtube.com/watch
Hát még itt:D
Az első gólnál majdnem kiverte a felesége kezéből a gyereket :DD -
LudasMatt
2012. 01. 28. 19:24
[321]
@macca8: nem gondolom, hogy fasz lenne. főleg, hogy nem is ismerjük személyesen. Ha akkora fasz lenne akkor a többiek nem vettek volna fel Suárez es pólókat.
-
macca8
2012. 01. 28. 19:29
[322]
@sucre: :)))))
-
macca8
2012. 01. 28. 19:32
[323]
@LudasMatt: majmokat utánozva kigúnyolni egy fekete bőrű embert az pont a f.sz definíciója.
-
sucre
2012. 01. 28. 19:43
[324]
@LudasMatt: @macca8: Szerintem félreértették egymást :D
macca gondolom arra a szurkolóra gondolt, míg LudasMatyi Suarezre. :)
-
LudasMatt
2012. 01. 28. 20:08
[325]
-
macca8
2012. 01. 28. 20:11
[326]
@sucre: és télleg :) @LudasMatt: bocsi :)
-
broaf
2012. 01. 28. 20:11
[327]
a második félidőben azért fújolták ritkábban evrát, mert alig ért labdához, de a mai meccs után simán hívhatjuk Patrick Boovra-nak.
-
chiedis
2012. 01. 28. 21:43
[328]
@lfc4ever: kurva szar a Chelsea, ezen nem haragszom. Megy ez EL-be jövőre. Scolari feeling. Ráadául továbbjutás egy kamutizeneggyessel, ami baromira szar érzés.
-
tothpapa
2012. 01. 29. 2:47
[329]
Az első meccs, amit kihagytam. most jöttem rá, hogy a setanta nincs a kosaramban. pótoljuk.
Gratulálok mindenkinek, remek győzelem volt. Csak a kedd este ne jönne el, nemtudom miért, de már most félek. ezeket szoktuk elszarni. Ha tudnánk győzni, szárnyakat kaphatnánk. Hajrá POOL.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Nem csak Liverpool kelta és skandináv örökségére utalunk ezzel a névvel. Minden vörös fonat egy ember sorsa, amely a Liverpool Football Clubhoz kapcsolja őt. Ezek a fonatok adják ki azt a vörös szövetet, amelyet játékosaink a meccs előtt felhúznak, és amely egyben maga a klub történelme, jelene és jövője.
remélem a fiúk megcsapják a mongol kecskepásztorokat