Vörös fonat

Iratkozz fel
Friss kommentek
Mi az a Vörös fonat?

Minden vörös fonat egy ember sorsa, amely a Liverpool Football Clubhoz kapcsolja őt. Ezek a fonatok adják ki azt a vörös szövetet, amelyet játékosaink a meccs előtt felhúznak, és amely egyben maga a klub történelme, jelene és jövője.

Rovatok
Archívum
Friss bejegyzések
Ők ránk szavaztak

LFC Fanatics

Liverpool-FC.hu

Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek

Több volt ez egy továbbjutásnál
Írta: TheScouser 2012. jan. 26. 9:10

A Liverpoolt láttuk tegnap. Nem a Liverpoolt, hanem A Liverpoolt. A csapatot, nem tizenegy játékost néhány éneklő szurkolóval, nem régi meg új igazolásokat, lelkes, meg kevésbé lelkes arcokat, hanem azt, ami erejétől függetlenül bárkit és bármit darabokra szed, ha akar, azt amire igazán büszkék vagyunk. Hogy bejutottunk a Carling Cup döntőjébe? Ez szinte mellékes. Liverpool - Manchester City 2-2.

Nézzük a szilárd tényeket: ott vagyunk a Ligakupa döntőjében, kétszer talpra álltunk a Premier League első helyezettje ellen és megoldottuk a feladatot három kulcsjátékosunk nélkül. Jó, ez szép, de ennél jóval fontosabb dolog történt tegnap.

Craig Bellamy elvileg 32 éves. Craig Bellamy elvileg nem tud végigjátszani 90 percet, egy héten belül 2x90 percet pedig pláne nem. Craig Bellamy csak begyógyszerezve vállalta a mai szereplést. Craig Bellamy ehhez képest a meccs embere volt, gólt lőtt, és végigfutotta a maga 86 percét, gyakorlatilag ott döglött meg a pályán, a szemünk láttára. Se tüdeje, se lába nem volt már és csak futott és ha hosszabbításba hajlik az este, Craig Bellamy akkor is futott volna.

Rajta keresztül az egész csapat érthetővé válik: lehet, sőt, biztos, hogy kevésbé tehetségesek a játékosaink, mint a City focistái, de ha akarnak, ha az Anfield akar valamit, és ha ez a kettő egyszerre történik meg, akkor ott csodát látunk.

Tegnap ezért kaptunk sokkal többet egy továbbjutásnál: én azt láttam, ahogy Adam, Downing és Henderson is meghalnak egy-egy labdáért, ahogy Gerrard - ahelyett, hogy a védelemre bízná - maga veszi üldözőbe a City labdás játékosát, és ahogy Kuyt újra az, ami mindig is. Mintha a BL-ben lettünk volna, és valami pofátlanul nagy csapatot döngölnénk a földbe.

Ennek megfelelően abszolút megérdemelt továbbjutásról beszélhetünk, a Liverpool mindkét meccsen jobban akarta a győzelmet, többet tett érte. A 4-2-3-1 működött, amúgy is ez passzolna a csapathoz, szóval Kenny, Clarke, maradjunk ennél, ha kérhetjük. A tizenegyesen rágódhat, aki akar, de a szívük mélyén talán még a fanatikus City-drukkerek is tudják, hogy az örökbecsű mondás rájuk is érvényes: “Tetszettek volna forradalmat csinálni!”.


szólj hozzá: Liverpool - Man City 2:2

Az egyetlen apró porszem, ami ezt a minden ízében tökéletes meccset beszennyezte, a két kapott gól volt. Az elsőért a lemaradó Adam-Gerrard duó jelentkezhet, a másodikért már többen is sorban állnak: először Johnson kóválygott el, aztán a helyére lépő Gerrard nem emelte a lábát időben, végül Agger maradt le Dzekóról középen. Érdekes talány, hogy vajon hány gólt kaptunk volna megfelelő védekező középpályással (hajlunk egy nagy kövér nullára).

Két epic komment a Dalglish-famíliától:

KK: "Ha a Citynek van még néhány olyan játékosa akire nem tart igényt, mint Bellamy, remélem, tudják a számomat."

Lynsey Dalglish, Kenny lánya: "Azért az kicsit fáj, hogy apám az esküvőmön nem bőgött ennyit."

Összességében elmondhatjuk: a győzelemnél is értékesebb, hogy az estét nyugodt szívvel tehetjük majd olyan történelmi mérkőzések mellé, mint az Olimpiakosz elleni 3-1, a Real Madrid elleni 4-0, vagy az Arsenal elleni 4-4. Talán furcsán hangzik elsőre, de a 2011/2012-es idényben először láthattuk A Liverpoolt. Tegnap este ott voltak. Nem új igazolások, meg régi igazolások, hanem A Liverpool. És ez nagyon, de nagyon jó érzés volt.

 

Most viszont véssünk fel három gondolatot, lehetőleg valami jól látható helyre:

1. Nem vertük meg a Cardiff Cityt.

2. Nem nyertük meg a Ligakupát.

3. Nem értünk el semmit tegnap este, ha kikapunk a döntőben.

 

Képek: Sky Sports, LFC.tv


Címkék: city, elődöntő, manchester
Kommentek: 133 komment

Eddig 133 komment érkezett

  • Építők Válasz erre 2012. 01. 26. 9:32  [1]
     
     

    lehet, hogy a kis spanyol hermafroditánál előbb nyerünk trófeát?

  • Mel Válasz erre 2012. 01. 26. 9:54  [2]
     
     

    Nyertunk, meghozza egy megbizhato, jo atlagos teljesitmennyel egy, velemenyem szerint, erosen kozepes teljesitmenyt nyujto shitty ellen. A jatek alapjan egyertelmu, hogy miert nincs helye a colosnak a csapatban. Bellers megdoglott a palyan, mindenhol ott volt, telleg felszantotta a palyat. Ilyet Karolatol sosem fogunk latni.
    Meg mindig nem vagyok kibekulve a Downing-Adam-Henderson trioval, foleg Adam jatszik borzaszto rosszul. Iden ugy nez ki, nem lesznek potolva mar sajnos.
    Remelem Bellers kezd majd a united ellen, a colosnak nincs keresnivaloja a kezdo 11-ben.

  • madskillz Válasz erre 2012. 01. 26. 10:24  [3]
     
     

    hu de jo meccs volt, ez teny!
    carrollt surgosen helyre kellene tenni, nulla az ember, az hogy nem lo golt meg hagyjan, de egy centit nem fut ha nem muszaj. ha muszaj akkor sem..

  • Robbie_Fowler Válasz erre 2012. 01. 26. 10:28  [4]
     
     

    Na nehogy már ez a meccs után is Carroll szapulása legyen a téma. Ha MINDENKI így odatette volna magát a Bolton ellen is akkor nyertünk volna. Nem Carroll a fő gond, hanem a formánk hullámzása. Remélem most már nem engedünk ki! YNWA

  • Glenko Válasz erre 2012. 01. 26. 10:35  [5]
     
     

    Bellamy megmutatta, hogy mi az a Liverpool szív, ilyen odadaás manapság nem nagyon van, amit ő mutat a klub felé, minden tiszteletem az övé!

  • BalintosTheOriginal Válasz erre 2012. 01. 26. 10:35  [6]
     
     

    Szerencsére a csapat még mindig tartja a a rangadós teljesítményét. Simán összejöhet a Ligakupa és az FA kupa is.
    Bár a ligával kapcsolatban még mindig nem vagyok bizakodó. Adam és Gerrard meg még mindig nem VKP.

  • p3m35e Válasz erre 2012. 01. 26. 10:44  [7]
     
     

    nah most megint jön ez elbizakodottság meg a nagy arc és a következő 3 pl meccsen szerzünk 2 pontot.

  • tearjerker Válasz erre 2012. 01. 26. 10:52  [8]
     
     

    Én is inkább azokhoz csatlakozom, akik óvatosan bánnak ezzel az egyébként valóban nagyon jó eredménnyel. A Citynek két kapura lövése volt, és ez elég is volt nekik két gólhoz. Nem az a tök jó, hogy így játszottunk, hanem az lenne a tök jó, ha nem egy idényben egyszer mutatnánk ezt. Akár így, akár úgy, kell egy gólképes támadó, és sajnos ez egyelőre nem Kuyt és nem Carroll. Kuyt-ön látszik, hogy őt is bosszantja a dolog.
    Hajrá FC Liverpool!

  • JoelHuns Válasz erre 2012. 01. 26. 11:17  [9]
     
     

    Ez szép volt, mert megérdemeltük és tettünk is érte!
    A Bolton után jogosak voltak a kritikák, most azonban tessék örülni és büszkének lenni, mert van mire!

    S lehetőség szerint egy újabb gyenge meccs után nem ócsárolni és keresni Kenny utódját, mert ez az ember maga a Liverpool!!

  • arage Válasz erre 2012. 01. 26. 11:22  [10]
     
     

    Apám mindig azt mondja foci közben, hogy Ő sok futással ellensúlyozza a tudáskülönbséget. Én ezt annyival kiegészíteném, hogy sok munkával és megfelelő mentalitással igenis bárkivel - talán jobb kerettel rendelkező csapatokkal is - versenyben lehetünk. És a tegnapi nap ezt gyönyörűen igazolta is. Ezt pénzért nem lehet megvenni!

  • gerykid Válasz erre 2012. 01. 26. 11:24  [11]
     
     

    Visszatérve Kenny szavaira azért van olyan City kátékos akit szívesen látnék a csapatban. Remélem egy idő után Adam Johnson megunja a padozást és követi Bellamy útját.

  • Kirhal Válasz erre 2012. 01. 26. 11:34  [12]
     
     

    Csöppet túlásnak érzem a földbe döngölést, de jó meccs volt.

  • WolandTottenham Válasz erre 2012. 01. 26. 11:39  [13]
     
     

    simán jobb volt a Pool ez vitathatatlan, de azért furcsa földbe döngölésről olvasni, amikor 2-2 lett az eredmény :) (a két igencsak vitatható ellenkező előjelel megítélt 11-es szituációtól függetlenül is:). szerintem amúgy hajtott a City is, és nem volt ez gyenge kezdő Mancinitől.

    az örömöt persze megértem - mi is valahogy így örültünk 2008-ban, amikor hat év után ismét kupadöntőbe jutottunk (na az az elődöntő tényleg földbe döngölés volt:). viszont nagy kérdés lehet a döntő előtt, hogy egy csapat amelyik régóta nem nyert trófeát hogy reagál az esetleges kupagyőzelemre - mi 2008-ban speciel basztunk focizni a Chelsea wembley-beli elkapása után. simán végezhettünk volna 5-6. helyen is abban az évben, de február után vagy két bajnokit nyertünk összvissz és a 11. helyen fejeztük be az évet... hogy aztán a következő szezont a klubtörténelem legszarabb rajtjával indítsuk (8 forduló - 0 gy, 2 d, 6 v)...

    bár elsülhet ellenkező előjellel is a dolog és májusig tartó lökést adhat a Liverpool-nak a bajnokságban a kupasiker - de a tény, hogy a Bolton ellen egy fele ilyen jó teljesítmény magabiztos három pontot ért volna nem biztos, hogy ebbe az irányba mutat.

    mindegy no, gratula a döntőbe jutáshoz és a Shitty kiejtéséhez! és sok sikert a Cardiff ellen - bár a döntőben a wales-i féltestvéreimnek fogok szurkolni! :)

  • Aky_Kop Válasz erre 2012. 01. 26. 12:53  [14]
     
     

    Imadom Kenny nyilatkozatait :)

    Reporter: "What did you think of the penalty decision?" Dalglish: "What do you mean?"
    Reporter: "The handball"
    Dalglish: "Exactly"

  • donnelly Válasz erre 2012. 01. 26. 12:58  [15]
     
     

    @Kirhal: @WolandTottenham: "Mintha a BL-ben lettünk volna, és valami pofátlanul nagy csapatot döngölnénk a földbe."

    MINTHA - nekünk ez olyan volt, mintha földbe döngölnénk egy nagycsapatot, ezt a 2-2-t mi úgy éltük meg - nem véletlenül van ott az összes szó a mondatban.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 13:09  [16]
     
     

    Nagyon megvagyok elégedve a csapattal. Egyszerűen mindenki kitette a belét a csapatért a pályára.
    De három játékost szívesen kiemelnék a csapatból: Bellamy, Kuyt és Henderson.
    Bellamy egyértelműen MOTM, eszméletlen, amit az az ember tegnap tett A Liverpool-ért.
    Kuyt-öt sokat szapultam az utóbbi időkben, de most nagyon jó benyomást tett rám. Hajtott, küzdött, megértette magát Bellamyval, de ami a legfontosabb, hogy nagy érdeme van a 2. gól megszerzésében. Felkelt poraiból, mint a főnixmadár.
    És Henderson, aki egyre szimpatikusabb nekem. Kicsit hasonlít Kuyt-re: hajt, küzd, nem ismer elveszett labdát, csak éppen fiatalabb. A tegnapi meccsen volt már gyönyörű, amolyan "killer pass". Sose lesz egy labdazsonglőr, de a csapat 11 kezdőjátékosából ő lehet az egyik a 8 közül, aki a zongoracipelő szerepét játssza. Respect.

    Viszont a rossz hír az, hogy elég kevés ideje van a fiúknak kipihenni a tegnapi meccs fáradalmait. Pedig a szombati meccs is minimum ennyire fontos lesz, mint a tegnapi volt (azért az FA-kupa mégiscsak Fa-kupa, bármelyik fordulóban is járunk). Szerintem ezen okok miatt szombaton egy elég felforgatott csapatot fogunk látni. Nem lennék meglepve, ha kezdene Kelly, Aurelio(?), Spearing (?), Carroll, Maxi, Carragher, Shelvey (?).
    Sajnos Bellamy nem fog 90 percet játszani hétvégén, és sajnos Gerrard se.
    Piszoknehéz meccs lesz szombaton, de bízok Kennyben, hogy a nem éppen legerősebb csapatunkat ugyanúgy feltudja majd rázni, mint ahogy tette mindazt tegnap este.

    YNWA. Wembley, we are coming !

  • WolandTottenham Válasz erre 2012. 01. 26. 13:21  [17]
     
     

    @donnelly: értem én, értem én de nekem akkor is nagyon furcsa asszociáció mind a földbe döngölés, mind a darabokra szedés a tegnapi elődöntővel kapcsolatban.:) nem tudom például a 4-0-ás Real-alázással párhuzamba állítani. vagy a 'mintha' ezt is árnyalja? bár ha csak az a mondandó, hogy jól játszott a Pool, jobb volt mint az erős játékerőt képviselő ellenfél, és akár meg is nyerhette volna a meccset a szintén továbbjutást érő iksz helyett, akkor az tiszta sor.:)

    valóban rég nem látott magabiztosság, lendület és energia volt a Pool játékában. ha a bajnokságban is tudják hozni ugyanezt akkor újra beszállhatnak a BL-helyekért folyó harcba.

    a ManU ellen meg sok sikert az FA-kupában:) az még szebb győzelem lenne!

  • garethemery Válasz erre 2012. 01. 26. 13:26  [18]
     
     

    @Aky_Kop: nem eleg, hogy kaptak egy olyan buntetot, aminek a jogossagat sokan vitattak, meg arrogans is a skot, ahelyett, h meghuzna magat, adna vmi kitero, semleges valaszt es orulne a csapata dontobe jutasanak.

  • arage Válasz erre 2012. 01. 26. 13:32  [19]
     
     

    @garethemery: Akik vitatják, szerintem nincsenek tisztában vele, hogy a kapuson kívül senki nem nyúlhat kézzel a labdához. Arrogáns a skót? Nem hinném. Miért kellene meghúznia magát? Kiharcoltuk a továbbjutást. Húzza meg magát az olasz, aki a világ pénzét elköltötte egy "csapatra" mégis döcög a szekér. Persze, ahogy már korábban írtam, nem lehet mindent pénzért megvenni.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 13:36  [20]
     
     

    @garethemery: Az egyértelmű 11es volt.
    Nem tudom, mond-e neked valamit Puhl Sándor neve? Magyar származású bíró, éveken keresztül a legjobb bírók között tartották számon, vezetett Bl-döntőt is. Na, az a "valaki" tegnap a stúdióban, kikockázva, lelassítva mondta azt, hogy kétség nem férhet hozzá, egyértelmű 11es. Innentől a magadfajta trolloknak nincs értelme idejönni.

  • TheScouser Válasz erre 2012. 01. 26. 13:39  [21]
     
     

    @arage: A tizenegyes annyiban vitatható, hogy a hivatalos szabály szerint csak akkor számít kezezésnek a kezet érintő labda, ha a kéz természetellenes helyzetben van. Richards kb. belespárgázott a lövésbe, és először a lábát érte a labda, szóval itt el lehet rágódni, hogy ez természetes - aka egyensúly megtartásához kellett - vagy természetellenes póz volt. Ez lehet egyedül vita tárgya, de szerintem befújható volt simán. A tizenhatoson belül így nem lehet labdához érni.

    A másik oldalon az Adam-Dzeko esetnél csak a lassításnál derült ki, hogy Adam először vitte a lábat és csak utána a labdát, szinte esélytelen, hogy ezt olyan tempónál bárki is kiszúrja, és ha kiszúrja, akkor sem tudom, befújta volna.

    @garethemery: Amúgy meg igaza van arage-nek, nem a bírón kell sírni, hanem gólokat lőni, meg esetleg hazai pályán nem kikapni.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 26. 13:41  [22]
     
     

    a mi 11esünk egyértelmű volt. teljesen lényegtelen, hogy miért és hogyan a kezére pattant a labda, és az tizi. ha szándékos lett volna akkor lap is, de így nem az. fel nem tudom fogni, hogy a city játékosai miért reklamáltak. A mi oldalunkon lévő eset inkább véleményes, de az ellen már elrúgta a labdát mire Adam belerúgott, szal semmitől nem fosztotta meg a cityt. De ha nincs szerencsénk befujhatta volna a bíró. Viszont amit mi kaptunk, azon nem lehet, vitatkozni, az mindig minden körülmények közt tizi.

  • goldstein1984 Válasz erre 2012. 01. 26. 13:54  [23]
     
     

    @garethemery: "arrogáns a skót" ; melyik skótra gondolsz?

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 26. 14:04  [24]
     
     

    Puhl Sándor > Bánki
    lehet cserélni kéne a "szakértőt" a diginél

  • WolandTottenham Válasz erre 2012. 01. 26. 14:06  [25]
     
     

    @sucre: @LudasMatt:

    egyértelmű biztosan nem volt:) az angol közvetítésen a stúdióban ülők mindegyike azon a véleményen volt, hogy nem volt tizi - de oké tudom, ők mind Pool-ellenes lúzerek és/vagy vakok és/vagy semmit sem tudnak a fociról. a BBC honlapján is idéztek ex-bírót aki szerint nem lett volna szabad befújni. Pool Sanyi (tuti elfogult!:) véleménye is fontos, de nem perdöntő.

    szóval az teljesen egyértelmű, hogy nem volt egyértelmű az eset:) ettől még persze, hogy be lehetett fújni és adtak már meg kevésbé megalapozott büntetőket is.

    @TheScouser:

    "Adam először vitte a lábat és csak utána a labdát" - nézd meg még egyszer, ha szerinted Adam hozzáért a labdához:)

    "A tizenhatoson belül így nem lehet labdához érni." pontosabban a 16-oson belül nem érhet a labda így a kezedhez, nem? azt gondolom te sem vitatod, hogy szándékosság nem volt a mozdulatban. kétlem, hogy Richards direkt úgy blokkolta a labdát a lábával, hogy az a kezére vágódjon.:)

    belátható szerintem, hogy egyik szitu sem volt egyértelmű. most a Pool-nak segített a szerencse ezeknél az eseteknél. nem tudom miért nem lehet ezt elfogadni. ettől még nem lesz érdemtelen a továbbjutás.

  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 26. 14:08  [26]
     
     

    Richards a labda elé vetette magát, hogy bármi áron blokkolja a lövést. Csupán véletlen volt, hogy először a lábán pattant meg a lövés, aztán a kezén. Ha az egyensúlyát akarta megőrizni, akkor minimum a bal keze hátra, oldalra csapódik.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 14:20  [27]
     
     

    @WolandTottenham: Oké. Maradjunk annyiban, hogy az a csapat jutott tovább, ami jobban megérdemelte (Joe Hart szerint is.)

  • arage Válasz erre 2012. 01. 26. 14:24  [28]
     
     

    @WolandTottenham: Tény és való, lehet vitatkozni mindkettőn, bár én a "kéz az kéz" állásponton vagyok. Dönthetett volna másként is a bíró akkor is ugyanígy vitatkoznánk. Egyet kell értsek, valóban nem emiatt megérdemelt a továbbjutás. És a ha szerencsénk is volt az eseteknél, szerintem még akkor is azt mondhatjuk, belefér, amennyit korábban szop(t)unk a bírók (és az FA) miatt.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 14:27  [29]
     
     

    Egyébként lesz valami jelentősége, hogy Cardiff-Liverpool vagy Liverpool-Cardiff meccs lesz? Gondolok itt a mezekre.
    Bár tudom, hogy a két klub elsőszámú mezszíne elüt egymástól, de lehet, hogy az egyik csapatnak mindenféleképpen idegenbeli szerelésben kell játszania.
    Azért csak jó lenne vörös színben játszani...

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 26. 14:28  [30]
     
     

    @nordsee: Igen, erre szokták mondani, ha valaki a lövés vagy passz elé vetődik, és a karja bármilyen formában akadályozhatja a labda továbbjutását, a szándék ilyenkor nem kérdőjelezhető meg, hogy akár a karjával is zárni akarja a labda útját. (Ezért szokták ilyenkor a hátuk mögé tenni vagy a testükhöz szorítani a karjukat, hogy jelezzék, nem akarnak vele plusz előnyt szerezni.) És ha a karjába ütközik a labda, akkor szándékos kezezés. Itt az egyetlen kérdés, hogy a blokkolást már sikeresen megoldotta a játékos szabályos módon, utána is számít ez, vagy akkor már lecsorgó, kontrollálatlan labdának számít, amibe vétlenül is bele lehet érni.

  • arage Válasz erre 2012. 01. 26. 14:29  [31]
     
     

    @sucre: Jelentősége szerintem csak a mezválasztás tekintetében van, de ha az első számú mez elüt, akkor ebben sem. Nem hinném, h van ilyen szabály, h kötelező az idegenbeliben játszani.
    De ha vki nagyon ráér, nézzen utána :-D Csak azért, h melyik mezemet vegyem fel a szurkoláshoz :-)

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 01. 26. 14:39  [32]
     
     

    A mai meccsen kapott 5 percet Andy, és már gyakorlatilag le volt futva minden. Késő volt, rajta kívül 9 védő, és továbbjutásra álló kijelző. Ettől függetlenül télleg elfogadhatatlan, hogy látványosan szart bele a meccsbe, és remélem emiatt 1 heti sörmegvonás + minden edzésen 20*100m sprint. A PLben egyébként voltak teljesen vállalható, sőt jó meccsei is, én egyáltalán nem látom reménytelennek, nem Liverpool szintűnek meg pláne nem. Egyelőre nem Liverpool attitűd, az világos, de azon egy döglött ponttyal kiosztott 2 büdösnagy tockos könnyen lehet, hogy segítene is. KK pedig reméljük még sokszor terheli meg a vitrint. (SAF az első idényeiben szintén csak alibicímeket nyert)

  • DefinitelyMaybe Válasz erre 2012. 01. 26. 14:42  [33]
     
     

    @Szarist: Mindkettő hatalmas nyomorék.

  • gaben Válasz erre 2012. 01. 26. 14:49  [34]
     
     

    @chrisred: a biro is pont ezt mutatta,hogy fenn volt mind a ket keze a fejenel. Igy nem lehet utjat allni a lovesnek. Az angol studioban viszont 3-bol harman nem adtak volna meg(koztuk Jamie Redknapp..). Azt mondtak,hogy mivel a labrol pattant fel a kezre,ezert vetlen kezezes volt.Fura

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 26. 14:49  [35]
     
     

    @Sonogashira: Milyen címekre gondolsz Fergusonnál? Mert 1986-90 között semmit nem nyert. 1990-ben FA kupát, ami azért akkoriban az európai kupákból kitiltott angol csapatok között igen fontosnak számított. Annál inkább, mert a következő évi KEK-re kvalifikált, a BEK-ben pedig még abban az évben sem indulhatott angol csapat. És azt a KEK-et meg is nyerték. Szóval ezekre nehezen lehet mondani, hogy alibi címek voltak.

  • gaben Válasz erre 2012. 01. 26. 14:58  [36]
     
     

    Adam vs Jacko esetnel meg szabad szemmel nagyon nehezen eszreveheto lett volna a szbalytalansag. Csak lassitasban lehetett latni,hogy a labat rugja meg ugy hatulrol,hogy avval a labdat is odebblovi. Ez nem a labda v. a baba tipikus esete volt,hanem ababavalegyutt a labda.:))
    De megegyszer,ugy tunt messzirol,elsore mintha a labdat talalta volna el.szerencsere.:)

  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 26. 15:24  [37]
     
     

    OFF
    Némó végre talált valami csapatnak látszót magának.
    sportgeza.hu/futball/2012/01/26/nemeth_a_holland_elvonalba_igazolt/
    Csak kapjon rendszeres lehetőséget is!
    ON

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 26. 15:26  [38]
     
     

    @WolandTottenham: 2010-ben a Benfica-Liverpool-on két ilyen tizenegyest is befújtak Carragher ellen. mindkét esetben a becsúszó játékos egyensúlyozó kezét találta el a labda, ami a második esetben nem is tartott kapura, csak beadás volt. Úgy gondolom az precedens értékű. Ha a labda a játékos kezében akad meg, amikor kapura tart, akkor be kell fújni a tizenegyest, ha szándékos, ha nem .

  • gaben Válasz erre 2012. 01. 26. 15:33  [39]
     
     

    @TheScouser: amugy a falra,jol lathato helyre pozitivumokat szoktak kiirni.pl.:
    1. Megverjuk a Cardiffot a dontoben!
    2. Megnyerjuk a Liga kupat!
    3. Vagy csak eleg ha az elso ketto pontbol valamelyik osszejon
    :DD
    Szoval modosits,kerlek.Csak pozitivan!;)

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 26. 15:33  [40]
     
     

    @nordsee:
    OFF
    Krisztiánnal szerintem ugyanaz a baj, mint Priskinnel. Nagyon tehetséges játékos mindkettő, minden csapatban az első meccseiken rúgnak néhány gólt, majd azt hiszik, hogy sínen van minden, ellustulnak, megnő az arcuk, majd csodálkoznak, hogy az edző több munkát vár el, fél év múlva pedig távoznak, mert "nem érzik a bizalmat." Mindkettőért kár, mert nagy játékosok lehetnének, ha 3 gól után nem gondolnák azt, hogy ők a csapatuk császárai. Több alázatra volna szükségük.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 15:44  [41]
     
     

    @gaben: A Bolton ellen csak pozitívumokat írt meccsbeharangozónak. Meg is lett az eredménye.
    Tegnap egy kicsit negatívan írt, és tovább is jutottunk.
    Szóval, TheScouser, maradjunk a negatív hangnál! Ez eddig hatásosabb :)

    Off: Aki a Wembley-be készül, azoknak üzenem, hogy állítólag csak 31 000-31 000 jegyet kap a két csapat a döntőre! Gondolom a maradék 30 000 ezer meg a semleges helyekre szól! Szóval tessék sietni a jegyrendelésekkel! :)

    Egyébként, aki kint volt a meccsen (ha emlékezetem nem csal, Kriccs182), azoktól kérdezném, milyen volt? A városban mit szóltak a döntőnek? Lenézik vagy megbecsülik? :D

  • p_berger Válasz erre 2012. 01. 26. 16:05  [42]
     
     

    Nagyszerű, csodás este volt.

    De azért csak halkan jegyezném meg, hogy ismét nem tudtunk nyerni itthon...

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 26. 16:08  [43]
     
     

    bazz a lábáról felpattanva is a kapu felé ment a labda, és a keze miatt teljesen megváltoztatta az irányát, nem érdekel, hogy szándékos vagy nem, a 16oson belül, a kezéről megpattanva megváltozott a labda útja ez tizenegyes és kész. nekem ez a véleményem és most kivételesen meggyőzhetetlen vagyok. Ha szándékos lett volna akkor lap is, jár, most nem volt szándékos nem is kapott lapot. Bolton ellen Maxi kezezése sem volt szándékos, mégis befújták ellene jogosan. Ugyan ez az eset állt fent most is, csak ugye saját tizenhatoson belül a szabadrúgás az tizenegyes(általában). A keze meg nem volt leszorítva, tehát nem is tett meg mindent azért, hogy ne érje a kezét a labda. Tudom, hogy egy ilyen szituációban ez az utolsó amire figyel az ember, ez baromi pehjes a részükről, de attól még fociban nem lehet kézzel beleérni a labdába főleg nem a saját 16osodon belül, és pont.

  • p_berger Válasz erre 2012. 01. 26. 16:09  [44]
     
     

    Amúgy kicsit tovább Carrollozva... valaki látta itt rendszeresen játszani még a Newcastle színeiben?

    Tudom hogy a góljait meglőtte, de én inkább arra lennék kíváncsi, hogy hajtott-e rendesen, beszállt-e a csapatjátékba, oda tette-e magát keményen, ilyesmi.

    Tehát összességében hasznos volt-e a csapatnak, vagy csak bepattantak róla a labdák?

  • gaben Válasz erre 2012. 01. 26. 16:11  [45]
     
     

    @sucre: en csak a poszt vegi 3 pontra utaltam!;)

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 26. 16:16  [46]
     
     

    @LudasMatt: De azzal azért tisztában vagy, hogy csak a szándékos kezezés szabálytalan?

  • madskillz Válasz erre 2012. 01. 26. 16:21  [47]
     
     

    @p_berger: latni nem lattam, de a wikipedia-s oldal korbe sz@pkodja rendesen.
    shearer-hez hasonlitgatva meg kevin keegan altal agyondicserve..

  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 01. 26. 16:24  [48]
     
     

    Adódik a kérdés, srácok: Kuyt kiöregedett? :)

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 26. 16:26  [49]
     
     

    @chrisred: akkor miért fújták be Maxinak a Bolton ellen például, az nem volt szándékos csak béna. Ettől függetlenül, szerintem azt is be kellett fújni mert olyan testrészével ért bele amivel nem szabad, és ezzel előnyt szerzett, a citynél ugyan ez a helyzet. a nem szándékos kezezéseket is rendre befújják, ha abból a kezező csapatnak előnye lett. Itt is ez történt, véleményem szerint teljesen jogosan fújták be, ha a bírók ilyen rugalmasan értelmezik a szabályokat akkor azzal csak egyet tudok érteni. Ha már emlegetve volt a Benfica elleni meccs, ott is teljesen jogosnak éreztem a tiziket, pehjesek voltunk és kész. Ennek ellenére holnap ha megvagyok a vizsgámmal utánanézek, hogy pontosan mit írnak az UEFA vagy fifa szabályok. De a véleményem változatlan, a kéz az kéz, akár szándékos akár nem, ha szándékos akkor lap is.

  • brainska Válasz erre 2012. 01. 26. 16:42  [50]
     
     

    Nagy meccs volt, lehetne kiemelni rengeteg pozitívumot, meg negatívumot, lehetne megin' arról, hogy mi a faszt keres itt Carroll vagy hogy Kuytnek már nincs helye a csapatban, esetleg arról is hogy végre kupát nyerhetünk.

    Én egyszerűen csak örülök annak, hogy Liverpool drukker vagyok, és annak, hogy tovább tudtunk jutni a PL listavezető ellen...

    (...Craig for President)

  • matisanlaci Válasz erre 2012. 01. 26. 16:46  [51]
     
     

    @sucre: Üdv. mindenki abban a mezben játsszahat ,amilyenben akar ,csak a szin külömbözön,,viszont mind a három résznek ,mez,nadrág,sportszár is más szinü kell legyen.

  • matisanlaci Válasz erre 2012. 01. 26. 16:47  [52]
     
     
  • domipool Válasz erre 2012. 01. 26. 16:49  [53]
     
     

    bendeguzzzz,szerintem nem csak hagyni kéne játszani,tegnap se volt rossz.Sőt.

  • gaben Válasz erre 2012. 01. 26. 16:51  [54]
     
     

    @p_berger: en csak PAR meccset lattam a szarkaknal,a mezonyjatekat nem figyeltem. De Carroll a 16 kornyeken eletveszely volt,hatarozott es pontos befejezesekkel. Fejeseinel szinte tarthatatlan volt. Most nem tudom,hogy a Liverpoolnal ugrasi,fejesei lettek szarabbak,vagy a neki szant ivelesek,kicsit mindketto szerintem. Mintha a sulypontemelkedese nem ugyanolyan lenne es mintha kisse koverebb is lenne ma. DE sztem valami mentalis problemai lehetnek leginkabb. En meg bizom benne,hogy formaba lendul.

  • Pool01 Válasz erre 2012. 01. 26. 17:12  [55]
     
     

    A tegnapi meccsre visszatérve, szerintem a 2 edző közti különbség jellemzi a 2 csapat közötti különbséget is.
    Kenny a végén úgy bőgött mint egy kisfiú. Átérezte, hogy mit jelent ez a győzelem a csapatnak, a szurkolóknak. Látszik, hogy egy közülünk.
    Mancini szerintem a Bl győzelmet is max úgy ünnepelné, hogy az ünnepi sálat húzza fel. Ezt hívhatjuk hideg profizmusnak is, de én inkább egy zsoldos csapat zsoldos edzőjének nevezném.

    A Cityben nagyon jó játékosok vannak, akik egyénenként sokszor el tudják dönteni a meccseket. De én sosem tudnék ilyen csapatnak szurkolni, ahol nem egymásért, hanem magukért küzdenek. A mi keretünk font milliókkal gyengébb, mégis tegnap a sors és kicsit a bíró is :) igazságot szolgáltatott. Igazságot, hogy nem lehet mindig mindent pénzzel megoldani.
    Mancini most gondolom még pár zsák dollárt fog kérni, a csapat megerősítésére. Tegye. De történelmet és ezzel a klub iránti hűséget/alázatot nem tud venni SOHA!
    YNWA!!

  • matisanlaci Válasz erre 2012. 01. 26. 17:22  [56]
     
     

    most adja Sport1 a tegnapi meccset ,lehet újból megnézni ,nyugisan ,élvezni minden pillanatát...

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 26. 17:24  [57]
     
     

    @LudasMatt: Halványlila gőzöm sincs, melyik esetre gondolsz. Csak azt a kezezést fújják be, amiket a bíró szándékosnak minősít. Ezért nem jár plusz büntetés azért, ha egyértelműen szándékos a kezezés, lap azért jár, ha valamilyen játékhelyzet kialakulását akadályozza meg (sárga), esetleg gól vagy nyilvánvaló gólhelyzet kialakulását (piros).

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 26. 17:31  [58]
     
     

    @Pool01: Hülyeség összehasonlítani a két edzőt. Kenny itt játszott évekig, ha ő is csak 2 éve lenne itt nem érezné át ennyire.
    Mancininek is lehet ugyan annyira fontos, de nem mindenki fejezi ki érzéseit nyilvánosan.

  • leftage Válasz erre 2012. 01. 26. 17:36  [59]
     
     

    Ettől a szándékos kezezéstől mindig kicsit kiakadok. Suarez kezezésén kívül (VB negyeddöntő) nem nagyon tudok másik olyat említeni, ahol egyértelműen meg lehet mondani, hogy szándékos volt. (Na jó Maradonáé az angolok ellen...)

    Hogy kell eldönteni, hogy szándékos volt-e? Kérdezzük meg a játékostól? Vagy hazugságvizsgálat?

    Ennél már csak az az idiótább, mikor a fent már idézet játékvezető-guru jön a "kéz kereste a labdát vagy a labda a kezet" dumával.

    Én is úgy vagyok vele, hogy minden olyan esetben, ha a kezezés miatt a vétlen csapat hátrányba kerül be kellene fújni a szabadrúgást (16-oson belül a 11-est)

  • Pool01 Válasz erre 2012. 01. 26. 17:44  [60]
     
     

    @Szarist: Szerintem igenis össze lehet. Nem azt mondtam, hogy Mancininek is úgy kellene viselkednie mint Kennynek, hanem, hogy ez a különbség. Kenny olyan csapatnál van amit szeret és nem csak munkának tekinti. Ellentétben Mancinivel. Ennyi.

  • WolandTottenham Válasz erre 2012. 01. 26. 17:56  [61]
     
     

    @Pool01: "Mancini szerintem a Bl győzelmet is max úgy ünnepelné, hogy az ünnepi sálat húzza fel."

    gifninja.com/animatedgifs/457160/mancini-celebration.gif

    nem mintha annyira akarnám védeni Mancinit :) de örülni azért ő is tud.

  • hoosentrohger Válasz erre 2012. 01. 26. 18:08  [62]
     
     

    szép volt valóban. csak kőne már egy serleg :)

  • Chapman14 Válasz erre 2012. 01. 26. 18:11  [63]
     
     
  • sucre Válasz erre 2012. 01. 26. 18:53  [64]
     
     

    @matisanlaci: Köszönöm! Akkor szerencsére vörösben játszunk! :)

  • 65729096 Válasz erre 2012. 01. 26. 18:54  [65]
     
     

    Remélem ez a tegnapi meccs összehozza a csapatot és beindul a játékunk.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 26. 19:09  [66]
     
     

    @chrisred: én abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy csak a szándékos praclizásokat kell befújni. Ha kapuba tartó labda véletlenül megpattan egy kézen, és nem lesz gól, az tizenegyes, mert nem szabályos módon lett megakadályozva a gól, mindegy, hogy szándékos e vagy sem. Most nem lehet eldönteni, hogy biztos gól lett volna vagy sem, de a kapu felé ment volna a labda és ezt kézzel akadályozta meg a játékos. nálam ez biztos büntető, és az is biztos hogy ennek az ellenkezőéről nem győztök meg sehogyan. De mondtam, utána fogok nézni pontosan mit ír elő a szabály...és ha aszerint nem büntető akkor egyet értek a bíróval abban, hogy ő máshogy értelmezi a dolgokat. Azért mert fociban nem lehet kézzel beleérni a labdába, szabálytalan, ami szabálytalan azt meg le kell fújni, akkor pedig ez tizenegyes. Mikor Reina kirúgását Maxi szarul vette át az ellen 16osán belül, és a kezére pattant az sem volt direkt, mégis lefújták, mert kézzel nem lehet beleérni, és előnyt szerzett vele, ha direkt, ha véletlen. Most ugyan ez a helyzet, csak itt saját 16oson belül volt a kezezés, ami büntetőt ér. Szerintem ez teljesen logikus, és érthető, ezért nem fogom fel miért a reklamálás.

  • kampo92 Válasz erre 2012. 01. 26. 19:20  [67]
     
     

    Dirk Kuyt játékát iszonyú jó volt nézni tegnap, és nagyon örülök, hogy kezd jó formába lendülni, küzdésből mindigis jeles volt a holland.Ez a felállás valóban jó lehet és sztem érdemes ezt erőltetni, de sajna ehhez kéne 1-2 minőségi szűrő, mint pl Lucas, és akit nagyon hiányolok, az Fábio Aurélio.Nem tudom mi történt vele, pedig vele a bal oldalunk meg is lenne oldva.Gyors, technikás, szabikat is jól rúgja, visszavárom.YWNWA

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 01. 26. 21:05  [68]
     
     

    @chrisred: Úgy emlékeztem, hogy az első 3 évében volt egy ligakupa is, de lehet, csak rosszul emlékeztem. Amúgy a lényeg továbbra is igaz, hogy kva döcögősen indult neki is a dolog, annak ellenére (sajnos) el kell ismerjük, hogy a korszak egyik legmeghatározóbb edzője lett. Kennyt egyébként sok ostoba el akarná küldeni, csak mert nem azonnal csinál csodát... Ezért hangsúlyozom újra meg újra, hogy Róma, de még a MU sem egy nap alatt épült fel.

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 01. 26. 21:30  [69]
     
     

    A tiziről meg csak annyit, hogy a Bírónak 3 dolgot kell mindenképp értékelnie kezezésnél:
    - A labda íve megváltozott-e
    - Szándékos volt-e
    - Természetes testhelyzetben volt-e a játékos keze.
    Ezen kívül még perdöntő lehet az is, hogy kapura tartott-e a labda, vagy sem. Jelen esetben a labda íve megváltozott, és a kéz nem volt leszorítva, de még csak normális helyen se, Dowd ezt Activityzte el 2 percen keresztül, ezért is nem reklamáltak annyit a sejkbérencek. Mivel nem volt szándékos, de kapura tartott, (és meglehetősen meg is változott az íve) nem ért kiállítást, csak 11est. Aki ezen vitatkozik, az kezdjen el inkább pankrációt nézni a tévében, az való neki... Amúgy a másik oldalon Jacko esete szintén tizinek tűnt, de csak a lassítás után, de aláírom, egy szavunk nem lehetett volna, ha azt is befújja Philly. Amúgy nemtom mióta ez volt az első olyan meccs, ahol kb következetesen fújt egy angol bíró egy viszonylag nehezebb meccsen (nagy iram, sok ütközés stb.)

  • tamasgolf1 Válasz erre 2012. 01. 26. 21:38  [70]
     
     

    @Sonogashira: Ma beszelgettem egy Unitedes munkatarsammal (aki George Best miatt lett szurkolo), o meselte hogy o kb 2 evtizeded vegigszurkolt cimek nelkul (eltekintve attol a franya 77-es FA kupa gyozelemtol ami kersztbe tett a triplazasunknak). Es ha Fergusonnak ma kellene vegigvinnie amit csinalt nem tudna mert kivagnak a fenebe vagy kikezdenek a szurkolok. A turelem kiveszett mindenkibol, egybol eredmenyt akar mindenki de ez nem mukodik!

  • Rien08 Válasz erre 2012. 01. 26. 21:56  [71]
     
     

    1 hónap pontosan, és kiderül, hogy mire jó volt ez a menetelés :) Nagyon remélem, hogy a skacok behúzzák ezt maguknak,az edzői stábnak, nekünk, és persze a klubnak !!

  • szederbokor Válasz erre 2012. 01. 26. 21:57  [72]
     
     

    A meccs fantasztikus volt, a büntető befújandó (ha épp szándékosan el akarsz esni -aka blokkolni- akkor a kezed pont nem a fejed felett van, hanem a fenék alatt, hogy tompíts. Ez sánc volt, nem volt szerencséje.

    Nagyon, de nagyon remélem, hogy Kuyt játszani fog szombaton is, és végre Kenny is kicsit több bizalmat táplál majd iránta. Szerintem tegnap mindent bizonyított, ott volt mindenhol, kapura veszélyes volt, a City bal oldalát kikezdte fizikálisan. Ahogy kell. Van Nistelrooy is aktív focista még, hát akkor még Kuyt.

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 26. 22:01  [73]
     
     

    Pár hete volt Donellynek egy írása a csapatok szurkolóiról. Abban vol egy mondat, hogy a Liverpool-szurkolóknak ha valami összejön, még ők érzik kényelmetlenül magukat. És tessék... 5 év után először egy torna döntőjébe jutottunk, és bírózunk. :D

  • szederbokor Válasz erre 2012. 01. 26. 22:20  [74]
     
     
  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 26. 22:28  [75]
     
     

    @nagytoti: már bennem is megfogalmazódott a kérdés, hogy miért piszkáljuk a bírót, mikor mi mentünk tovább. De az utóbbi években annyira belénk ivódott, hogy valami mindig rossz, hogy most amikor minden jó volt, muszáj volt valamibe belekötni:DDD De remélem, hogy a döntő után is csak arra tudunk majd panaszkodni, hogy nem volt elég hideg a sör a kocsmában...:D

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 27. 11:08  [76]
     
     

    OFF
    Szerintetek igazolunk egyáltalán valakit? Arról volt szó, hogy Suarezt pótolni kellene, tudjuk hogyan sikerült. :S

  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 01. 27. 11:44  [77]
     
     

    @nagytoti: Magával Suarezzel fogjuk pótolni pár meccsen belül. :)

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 11:45  [78]
     
     

    @nagytoti: Ki érezte magát kényelmetlenül 2005. május 25-én éjféltájban? :)
    Most nem érzem úgy, hogy bármi is összejött volna, örülök a szerdai jó teljesítménynek, de nekem a Carling Cup nem cél vagy lehetőség. A bírói ítéleteket pedig bármikor meg lehet vitatni.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 11:53  [79]
     
     

    @nagytoti: Pár lap állítja, hogy Cavanira rámegyünk, mert tegnap Ayre azt nyilatkozta, hogy "Money is not an issue, if we need somebody we will go out and get them."
    Hogy ebből mi igaz és mi nem, azt mindenki döntse el. Szerintem esélytelenek vagyunk Cavanira (pedig egy Suarez-Cavani csatárduó nem is lenne rossz...), de állítólag "FC Groningen making important press statement at 1pm UK time today, expected to relate to striker David Texeira"

    Állítólag a tulajok mindenféleképpen bővíteni akarják a stadiont:
    'Architects's from Finland have been around Anfield today, assessing the possibility of re-developing Anfield #LFC'
    'Liverpool owners want to come to a decision before they travel back to America next week over stadium issue #LFC'

    Azért egy 60-70 ezres Anfield-nek nagyon tudnék örülni :)

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 12:00  [80]
     
     

    @sucre: Ebből a szövegből nekem nem az jön le, hogy mindenképpen bővíteni akarnak, inkább azt akarják eldönteni, hogy bővítés lesz vagy új stadion. És ezt is szomorúan venném, ha igaz, mert egy hete úgy tűnt, hogy már hajlanak abba az irányba, hogy új stadion kell.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 12:04  [81]
     
     

    @chrisred: Miért, te jobban örülnél egy új stadionnak?

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 12:11  [82]
     
     

    @sucre: Annak van realitása, a bővítés csak jelképes lehet vagy blöff.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 12:14  [83]
     
     

    @chrisred: Mondjuk ebben igazad van. Tavasszal már kitárgyaltátok, hogy gyakorlatilag lehetetlen a bővítés a környező házak miatt.
    De ha már új stadion, legyen minimum 70 000.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 12:20  [84]
     
     

    www.youtube.com/watch?v=xnUqb3aSjqc
    Henderson vs Man.City
    Nem tudom hogy vagytok vele, de nekem egyre szimpatikusabb a srác.

    www.youtube.com/watch?v=EIIzbUQO4GU
    Bellamy vs City

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 12:21  [85]
     
     

    szerintem simán lehet bővítés, ha megtalálják a módját azoknak a bizonyos házaknak a lebontására. Gondolom főképp emiatt van nyomozás, hogy mennyiért lehet ezeket felvásárolni, mennyire lesznek a tulajok őket eladni. Nem először bővítenék ki így az Anfieldet ha jól tudom. Ha sikerül megvenni az ingatlanokat, akkor ugyan úgy lehetne 70ezres a stadion, és a történelmisége is megmaradna, arról nem is beszélve, hogy ez elvileg olcsóbb opció, tehát nyilván nem véletlenül vizsgálják régóta, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy maradjunk.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 12:25  [86]
     
     

    *mennyire lesznek hajlandóak, bocsi..

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 27. 12:29  [87]
     
     

    @chrisred: Természetesen nem tabutéma, meg lehet beszélni. Csak arra akartam rávilágítani, hogy ez a helyzet mennyire illik Donelly leírására.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 12:43  [88]
     
     
  • Steven2009 Válasz erre 2012. 01. 27. 12:50  [89]
     
     

    Steven Gerrard vs Anthony Gerrard!Várjátok már?
    A két uncsitesó összecsap a Wembleyben!:-D
    Nagypapa büszke lehet...már ha él még, (arról nincs infóm..)
    Anthony a Blackburnnek vert gólt Steven Citynek, lő-e valamelyikük a döntőben is? Remélem igen: Go Steven!:-)

  • Sonogashira Válasz erre 2012. 01. 27. 13:02  [90]
     
     

    @sucre: Sztem az egész csapatból Hendo teljesítményén dob a legnagyobbat, ha Gerrard játszik. Nagyon remélem, hogy még minimum 2-3 évig együtt nyomják majd a középpályán, utána pedig sztem Hendo pont olyan nélkülözhetetlen lesz, mint SG most. Aztán hogy a C betűs karszalagot ő, vagy Suarez fogja-e hordani, az egy jó kérdés (sztem csak ők esélyesek rá)

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 13:43  [91]
     
     

    @Sonogashira: szerintem Reina után, Agger jön majd, és előbb utóbb Kelly, ami a CSK posztot illeti.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 13:52  [92]
     
     

    @chrisred: valahol olvastam anno, hogy olcsóbb, de ezek szerint nem. franc tudja, tényleg sokba kerülhet, a felvásárlás. meg hát ha az Anfieldet bővítjük, akkor egy jó ideig nem lesz fullos stadionunk, már ha egyáltalán meg tudnák oldani, hogy, az építkezés alatt otthon játszhassunk. ha meg nem otthon akkor hol?
    Viszont ekkora hagyományokkal rendelkező pályát itt hagyni nagyon nehéz döntés. Meg ami engem borzasztóan zavar, hogy utána hosszú évekig nem lesz rendes neve sem, csak valami szponzori szar. Viszont, hogy a helyzettel kell valamit kezdeni az tuti mert a jelenlegi kapacitás az tényleg alacsony...

  • biojezus Válasz erre 2012. 01. 27. 13:55  [93]
     
     

    @LudasMatt: Sztem meg már hétvégtől Andy Carroll lesz a CSK!:P

  • nagytoti Válasz erre 2012. 01. 27. 14:00  [94]
     
     

    @chrisred: Az a mondatrész, hogy "refurbish- ing their current home would be costly" még azért nem perdöntő bizonyíték, de valóban szerintem is olcsóbb egy új stadiont építeni. Annak ráadásul megvan az az előnye, hogy 15-20 év múlva akár tovább is lehet bővíteni, az Anfield-nek pedig kb. 55000 fő kapacitás a vége.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 14:04  [95]
     
     

    @nagytoti: elméletben az Anfield is lehetne akár 80ezres ha elég házat ledöntenek hozzá, meg átépítik picit a lelátókat. De nyilván egyszerűbb egy vadi újat felhúzni. De akkor ne álljunk meg 80ezresig:DDD

  • Építők Válasz erre 2012. 01. 27. 14:56  [96]
     
     

    a dortmund stadionját is úgy bővítették 42 ezerről 80 ezresre, hogy végig benn játszottak, ha felvásárláson nem múlik, szerintem ez járható út és szerintem a legtöbb rajongó számára is szimpatikusabb.

  • Építők Válasz erre 2012. 01. 27. 15:06  [97]
     
     

    @chrisred: a cikk végén írják, hogy névadó szponzort keresnek jelenleg a finanszírozáshoz...na ennek nem örülnék, ha mondjuk standard chartered vagy microsoft vagy hyundai stadionnak hívnák...

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 27. 15:13  [98]
     
     

    Ha bejön a financial fair play, akkor kell olyan is aki nevét felvenné a stadion. Nem jutunk semmire ha régi dolgokba kapaszkodunk, sajnos ez már más világ.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 15:33  [99]
     
     

    @Szarist: +1.
    Valahol elkell jönnie annak az időnek, amikor otthagyjuk az Anfield-et. Egyszerűen nem tudunk versenyezni az élcsapatok bevételével, ezzel viszont valamelyest tudnánk kompenzálni.
    "Kis pénz, kis foci. Nagy pénz, nagy foci."

  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 27. 15:37  [100]
     
     

    @Sonogashira: Nem azért játszik jól, mert Gerrarddal játszik, hanem mert pont a helyén (újabban). Ha visszajön Lucas és Gerrard följebb léphet, Henderson mehetne a padra. Megjegyzem: ahova való. Vagy: újra Kuytot szorítja ki a kezdőből.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 16:37  [101]
     
     

    Richard_Buxton_ Richard Buxton
    Two #LFC transfer stories coming up shortly. Both related to players exiting, not arriving. One's more a correction of an earlier report.
    Érdekes...

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 16:51  [102]
     
     

    @Építők: Szerintem teljesen mindegy, mi a stadion neve.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 16:52  [103]
     
     

    @nordsee: Nekem akkor tűnt fel, hogy Henderson is a pályán van, amikor a második félidő elején ápolni kellett. A szerdai Kuytnak egyelőre csak a szerelését cipelheti.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 16:56  [104]
     
     

    @chrisred: Ha csak akkor láttad, akkor gyorsan menj el megvizsgáltatni a szemed.

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 27. 17:12  [105]
     
     

    @sucre: Liverpool FC planning to offload Dirk Kuyt at end of the season

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 27. 17:14  [106]
     
     
  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 17:17  [107]
     
     

    @Szarist: Várható volt, hogy előbb-utóbb elfog tőlünk menni.
    Csak érkezzen megfelelő helyettes :)

  • urmom Válasz erre 2012. 01. 27. 17:27  [108]
     
     

    A környező házak eléggé romhalmazok, és ahogy emlékszem volt ott pár üres is. Persze nem tudom h mennyi a telkek ára de ebben az esetben biztos felnyomnák az árakat... Én úgy tudom hogy a városvezetés nem engedné az ilyesfajta bővítést.

  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 01. 27. 17:36  [109]
     
     

    Dehogy adjuk el!

    www.bendeguzzz-news.com/kuyt-will-never-leave-anfield

  • bendeguzzzz Válasz erre 2012. 01. 27. 17:43  [110]
     
     

    @chrisred: [103]
    Végig alázatosan küzdött, és volt 3-4 egészen kiváló egyből passzolós kiugratása is. Jó volt ő!

  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 27. 17:46  [111]
     
     

    @chrisred: sucre olvtárs linkelt egy videót föntebb a megmozdulásairól. Ahhoz képest elég hosszú lett (2:42), amennyi nyomot hagyott bennem a játékideje alatt (90:00)
    Valami digitális trükkre gyanakszom.

  • LudasMatt Válasz erre 2012. 01. 27. 17:48  [112]
     
     

    @nordsee: Hendo remekül játszott szerdán, és egyáltalán nem a padra való. Ha a tehetséges fiatalok a padot koptatják, a 30 év fölöttiek helyett akkor soha a büdös életben nem épülnek be a csapatba. És bár borzasztóan sajnálom, hogy így van de Daglish részéről teljesen jogos a döntés, hogy a kiöregedő Kuyt helyére fiatal játékost küld fel. Hosszútávon ezzel jár jól a csapat, és ezt szem előtt kell tartani.

  • broaf Válasz erre 2012. 01. 27. 18:12  [113]
     
     

    el kell jönnie annak az időnek, hogy otthagyjuk az Anfield roadot??? mi van???

    oké lássuk a logikádat:
    1. tényleg nagyobb stadionba kéne költözni, mert nem férnek be a városba látogató turisták az Anfieldre. tényleg milyen már az, hogy izgulni kell azért, hogy akár egy kisebb csapat ellen is láthasd a csapatod. a fasz kivan azzal is hogy akkora hangzavar van. építsünk egy hodályt, abban legalább jobban el fog veszni a KOP zaja, és nem zavar a meccsnézésben. sok néző = sok pénz. más csapatnál bejött, nekünk is ezt kellene
    2. az sem állapot, hogy nincs egy arab olajsejk tulajunk, mert nem tudjuk összevásárolni a balotelli féle primadonnákat, bezzeg a mancity. nekik úgy látszik bejött, nekünk is ezt kellene
    3. engem az is zavar, hogy nincs annyi színészkedés a csapatunknál, mint mondjuk a barcánál. folyamatosan fetrengenek, a bírók tolják is őket ezerrel. nálunk meg csak az eltiltások mennek. vagy ott a mu, akik webb-et megvették kilóra. színészválogatottat és bíróvásárlásokat Liverpoolba! máshol bejött , nekünk is ez kellene
    4. milyen ciki már az is, hogy angliában nekünk van a legfényesebb történelmünk. bezzeg a chelsea szurkolóknak nem kell azt a sok kurva régi kupát és trófeát megjegyezni, mert nekik nincs. seperjük ki a múzeumunkat és koncentráljunk a jövőre, mert a modern korban a múlt már nem számít. különben is emlékszik még valaki arra, hogy ki az a Shankly? na ugye. szarjunk a hagyományokra, mert máshol az nincs, nekünk sem kellene.

  • bag Válasz erre 2012. 01. 27. 18:15  [114]
     
     

    @broaf: +1

    Lehet tippelni mikortól offolják szét a blogunkat a tetű mus trollok...

  • Szarist Válasz erre 2012. 01. 27. 18:22  [115]
     
     

    @broaf: Azzal, hogy új stadionba költöznénk és más lenne a neve, attól még ugyan úgy Liverpool leszünk aki 5 BL-t és 18 bajnokságot nyert.
    3-as pontnak mi köze az új standionhoz?
    4-es ponthoz annyit, hogy igen szép a történelmünk, de a Chelseanek a jelenje szebb, döntsd el melyik kell, múlt vagy jövő? Mert a múltunkkal nem fogunk sokra menni.

  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 27. 18:46  [116]
     
     

    @LudasMatt: Ebbe remekül beleillik Bellamy szerepe és szerepeltetése. És tényleg: mekkora ötlet a tavalyi tizenX gólos kivénhedt játékos mellőzése az ígéret javára, aki legalább szintén berámolt egy ötöt idén. Ja, nem.
    A 7 döntetlen is nagy részben köszönhető az újak elvtelen erőltetésének.
    Egy játékost föl lehet építeni máshogy is, nem csak a _mindenáron_ való játszatása által.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 01. 27. 19:05  [117]
     
     

    Jesszusom! Mennyire máshogy látni a játékot a TV-ből és élőben. Mindent máshogyan ítélsz meg. Ezt a meccset a Liverpool FC nyerte meg és nem érdekelt senkit a stadionban, hogy Adam nem volt a toppon, hogy Bellars kipukkadt 50 perc után és, hogy Carroll mit keres ebben a mezben. Amikor hátrányban voltunk, hibáztak a srácok nem szidtuk a játékosokat, hanem ordítottunk, ezzel erőt adva nekik. Lehetne itt is csinálni és nem negatívkodni, ha volt egy kis hiba vagy vezet az ellenfél. Fantasztikus volt a meccs, a hangulat, az Anfieldről tényleg minden szebb. Most néztem vissza a Sport 2-n a meccset és ennyire hangos még nem volt a szurkolótábor idén, mint most, amikor érezték azt, hogy meg lehet a döntő. Fantasztikusak voltak a srácok, bár Adamnak voltak hibái, ami nevezhető kapkodásnak, Andy meg magához térhetne, de ennyi, semmi több. Sokkal jobbak voltunk, bár a City becsülettel nyomott periódusokban (leginkább Agüéro beállása után), de kézben tartottuk. Henderson remek volt, Bellarssal együtt, bár az utóbbit hamarabb le kellett volna hozni, de ez benne a szép, mert ő lőtte a gólunkat! A védelem és Gerrard kiválóan védekeztek, és a szélsőink jól jöttek fel a támadásoknál. Nálam Dirk Kuyt volt a meccs legjobbja, mert lehetett rajta érezni azt az akarást, alázatot, munkát, ami őt fémjelzi hosszú évek óta. Amikor valaki egy kicsit elbambult és hibázott, nem lecseszte, hanem folyamatosan biztatta, ami nem látszott a TV-ben sajnos. Ezt a meccset a csapat nyerte: a játékosok, a stáb, a szurkolók; Bill Shankly szentháromsága. Nem szabad lebecsülni a Cardiffeot és keményen kell harcolni a döntőben!

    Köszönjük a posztot, TheScouser!

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 19:09  [118]
     
     

    @broaf: Ha kicsit utánanéznél, megtudnád, hogy nem a turisták miatt kell új stadion. 60 ezer felett van a bérletesek várólistája, van, aki egy évtizede rajta van. Felnőtt egy generáció Liverpoolban, akik hiába szeretnének, nem tudnak meccsre menni. Őket fogja leveszíteni a klub, ha nincs nagyobb stadion.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 19:14  [119]
     
     

    @Kriccs182: Honnan veszed, hogy azok, akik most ide írnak, a meccs közben nem ordítottak és biztatták a csapatot? Vagy még most is, két nappal később ott ülsz a lelátón és szurkolsz, miközben írod ezt a hozzászólást? Ez a dolgok rendje, meccs közben az ember drukkol a csapatának, a holt időben meg értékel és mérlegeli az esélyeket.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 01. 27. 19:17  [120]
     
     

    @chrisred: Nem, tudom, hogy mindenki ordít. De, amikor hazajövök és elolvasom a blogot és azt látom, hogy egyesek milyen negatív hangot ütnek meg meccs közben egy kicsit elszomorít. Tudod, én is szoktam mérlegelni, leginkább szünetben, de nem úgy, hogy a meccsből 20 perc ment el és cseréljék le azonnal.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 01. 27. 19:19  [121]
     
     

    Amúgy az durva, hogy melegítésnél egy másik embert látsz Carrollként, mint meccsen. Komolyan nem hittem a szememnek. Egy labdaügyes játékos, aki vígan lődözte a gólokat.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 19:24  [122]
     
     

    @Kriccs182: Ja, meccs közben ezért nem is szeretek írogatni, mert az olyan idegállapot, hogy nem nagyon szeretném, ha az akkori gondolataim megmaradnának az örökkévalóságnak. :) Szerintem nézd ilyen szemszögből, és akkor elnézhetőek az esetleges keményebb szavak.

  • Kriccs182 Válasz erre 2012. 01. 27. 19:35  [123]
     
     

    @chrisred: Én meg fordítva vagyok. Írok közben én is, de megbánom, mert mégiscsak egy 'Pool játékost szólok le (néha megesik, leginkább Andyfiúval). Amúgy az mi, hogy a "Liverpool is our religion, Anfield is our church" pólót Carrollal reklámozzák? :D

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 19:38  [124]
     
     

    @nordsee: Kenny knows better than you.
    Magyarul ő látja, hogyan is teljesít az edzéseken. Sőt, még talán azt is látja, ahogyan Henderson teljesít.

    De egyébként nem értem, miért venné el Henderson Kuyt elől a lehetőséget, hiszen teljesen más poszton játszanak.
    Amint Lucas visszatér, nem Henderson fog kikerülni a csapatból, hanem Adam.

    @Kriccs182: Üdv, újra. A kinti Liverpool drukkerek még mindig úgy vélik, hogy ez csak egy Mikiegér kupa?
    És mit gondolnak a szurkolók, van reális esélyünk a mu ellen?

  • Pool01 Válasz erre 2012. 01. 27. 20:12  [125]
     
     
  • nordsee Válasz erre 2012. 01. 27. 20:30  [126]
     
     

    @sucre: "nem értem, miért venné el Henderson Kuyt elől a lehetőséget"
    Szerintem te voltál az egyik leghangosabb ellenzője Henderson permanens szerepeltetésének a támadóharmad jobb szélén. Az eleddig Kuyt bérelt helye volt, Henderson lehuzott ott egy jó harmadnyi szezont. Ráadásul ezzel kb. Flanagan karrierjét is hibernálva egy ideig. De ez egy hosszú történet, Henderson az új igazolásokkal együtt (– Bellers, esetleg Jose) nem Pool szint. Ez nem is vitatéma.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 20:46  [127]
     
     

    @Pool01: Ez hülyeség. Comolli már régen kinézte magának, ő csak szólt a tulajoknak, hogy adjanak rá pénzt. Ők amúgy is adtak volna, ez csak olaj volt a tűzre :D

    @nordsee: Henderson augusztus-szeptemberben játszott konstans a szélen. Már az Arsenal ellen látszott, hogy középen sokkal pengésebb középen, csak még szeptemberben nem volt elég tökös Kenny betenni őt középre.
    Az utóbbi 2-3 hónapban már csak középen játszott, "ez nem is vitatéma".

    "De ez egy hosszú történet, Henderson az új igazolásokkal együtt (– Bellers, esetleg Jose) nem Pool szint"

    Non-szensz. Mivel tud kevesebbet Henderson Kuytnél vagy Maxinál? Ja, semmivel. Sőt, még fiatalabb is úgy 10 évvel mindkettőnél. "ez nem is vitatéma".

    És egy jó tanács minden Hendersont szapuló embernek: ne csak lássátok a meccset, hanem nézzétek is. Könyörgöm!

  • broaf Válasz erre 2012. 01. 27. 21:40  [128]
     
     

    @chrisred: nem kell utánanéznem, tudom mekkora a várólista, és emlékszem a tavalyi várólista megerősítő kampányra is. azért arra kíváncsi lennék, hogy ez a hatvanezer ember, aki bérletre vár, hol volt, amikor Woy idejében rendszeresen 3/4 ház előtt játszott a csapat. vagy az EL meccseken, amikor még kevesebben voltak kint. hánynom kell az olyan mentalitástól, hogy ha nem megy a csapatnak nem akkor nem is vagyok akkora szurkoló, vagy hogy EL meccsre derogál kimenni, mert csak a BL számít.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 21:52  [129]
     
     

    @broaf: Ez egy teljesen értelmetlen felvetés. Nyilvánvalóan az összes jegy el volt adva azokra a mérkőzésekre is. A szurkolók így jelezték a tulajdonosok felé, hogy ideje lépniük a Hodgson ügyben. Sokat köszönhetünk nekik, talán még mindig Roy papa dörzsölné az arcát a kispadon, ha úgy viselkedtek volna, mintha minden rendben lenne. És lehet, hogy még mindig Gillették ürítenék a kasszánkat, ha nem demonstráltak volna ellenük ezek a gonosz, hálátlan szurkolók.

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 27. 21:54  [130]
     
     

    @sucre: "És egy jó tanács minden Hendersont szapuló embernek: ne csak lássátok a meccset, hanem nézzétek is. Könyörgöm!"

    Ez aztán a matematikailag kidolgozott, pontos logikus észérv. Nézem a meccseket meg látom is, Maxi meg Kuyt fényévekkel többet ér a csapat számára, mint Henderson.

  • sucre Válasz erre 2012. 01. 27. 22:22  [131]
     
     

    @chrisred: Jobban elrontják a gólhelyzeteket? Vagy jobban akad el rajtuk az akció?

  • broaf Válasz erre 2012. 01. 27. 22:36  [132]
     
     

    @chrisred: oké. nézzünk pár meccset 2010 tavaszáról (sajnos sok adat hiányzik a hivatalos honlapról):

    Lille ellen (EL) 7000 üres hely
    Bolton ellen (PL): 2000 üres hely
    Wolwes ellen (PL): 4000 üres hely
    Wigan ellen: (PL): 4000 üres hely

    akkor meg biztos Benitez ellen tüntettek

  • chrisred Válasz erre 2012. 01. 28. 8:55  [133]
     
     

    @broaf: A Bolton ellen 43.413 néző volt. Csak tájékoztatásul néhány adat az Anfield látogatottságáról a PL években (átlagnézőszám):

    1995/96: 39.553 (azután, hogy a Kop állóhelyeit megszüntették)
    1997/98: 40.628
    20034/04: 42.706 (az utolsó Houllier év)

    www.european-football-statistics.co.uk/attn.htm

    Ezen felül még két tényezőt nem árt figyelembe venni.

    1. Az ellenfél szurkolóinak biztosítani kell bizonyos számú helyet, és a kiscsapatok esetében nem biztos, hogy ezeket a helyeket ki is használják. A Wigan szurkolói még a saját kis stadionjukban is csak lézengenek, még jó, hogy idegenbe meg pláne nem követik a csapatukat.

    2. Korábban már szó volt arról, hogy az idén bevezetett jegyértékesítési rendszer előtt jópár jegy veszett kárba, amit felvásároltak az utazási társaságok, aztán vagy el tudták adni az utazási csomagjaikon belül, vagy nem. Nekik biztosan úgy voltak kiszámítva az áraik, hogy megérje akkor is, ha nem tudják az összes jegyet értékesíteni, de ez akkor is üres helyeket okozott a stadionon belül.

    Úgyhogy ezek messze nem hasonlíthatóak a tavalyi Bolton ellen ünnepnapi negatív rekordra vagy az Utrecht elleni családi kedvezményes értékesítéssel összejött 37 ezerre.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.